Gnome got Pwned! Mwahahahahah

Helyszín: Nagrand Aréna

Idő: kb. egy hete, valamikor az este folyamán

Szereplők: Iceddawn és Eretnek

Státusz: sok-sok vereség hátuk mögött, de hajuk továbbra is remekül tart (kivéve az Eretnekét)

Utolsó kérdés Skypeon a harc előtt: tactics?

Utolsó válasz Skypeon a harc előtt: ugyan

A kapu kitárul, hőseink futni kezdenek a tér túlsó vége felé. Ahogy egyre közelebb érnek a szemközti bejáró előtt egy gnóm mágus sziluettjei kezdenek kibontakozni. No nem nagyon, tekintve, hogy gnóm az illető. A két barát természetesen nem retten meg. Ész nélkül rohannak tovább. Már-már nekiesnének a csöppségnek, mikor meglátják a társát. A kapu mögött egy night elf pap álldogál. - Skype: üssük a priestet! - Hőseink elszáguldanak a mágus mellett, s a továbbra sem mozduló hosszúfülűre vetik magukat. Eretnek hatalmas fejszéjével ütlegeli szegény párát, míg Iceddawn egy kellemes PoM-pyro kombóval kínálja meg, csak úgy üdvözlésképpen. A harc rövid, de annál hevesebb. Az ellenfél élete rohamosan csökken, a támadás annyira váratlanul éri, hogy még reagálni sincs ideje. Így aztán végzete is igen hamar elérkezik, egy hatásosan elhelyezett Fire Blast formájában. - Nem Skype, csupán Iceddawn fejében: hú de kurva jók vagyunk, hogy kaphattunk ki korábban bárkitől is. – Pontosan abban a pillanatban, mikor az éjelf összeesik eget rengető (költői túlzás FTW!) kiáltás töri meg a csendet. A gnóm üvőlt - Oh, Noooooooooooooooooo! Hőseink megfordulnak, de még mindig nem értenek semmit. Csupán annyit tudnak, ölniük kell. Gyorsan és csendesen! (nemtom mér kéne csendesen) Rögvest a mágus torkának esnek. Az meg csak áll, s ahogy záporoznak rá a csapások, tűzlabdák, ő tovább sikítozik - No! DC L Cseppet sem okos hőseinknek, csupán ekkor esik le könnyed győzelmük valós oka: A priest csupán testben volt jelen. Happyend: kit érdekel! Még egyszer lesújt a fejsze, egy utolsó scorch is becsap! Vége! – Skype: öblös, bugyborékos, telitorkos röhögés mely úgy tűnik soha nem ér véget

+ egy emlék, mely bőven feledteti az este 7-43-as mutatóját Yippáááá! :D

Az emberi ostobaság csúcsa

Az egyszeri jewelcrafter megérkezik az aukciós ház elé. Úgy dönt, ma hatalmasat kaszál. A kiváló biznisz reményében 4 Jagged Talasite-ot készít. Ám mivel nagyon okos, a kövek AH-ba helyezése előtt, lecsekkolja, mit alkotott a konkurencia. A Jagged Talasite –search kombó után érdekes kép tárul a szeme elé. Jelenleg 6, az övéhez hasonló kövecske van bepakolva, mégpedig a következő megoszlásban.

- 2db Jagged Talasite 62 goldos buyouttal Kővágő János felajánlásából

- 3db Jagged Talasite 61-essel - Gyémántcsiszoló Pista keze munkája

- 1db Jagged Talasite 60g 50s kivásárlási árral, készítette: Ékszeres Márta

Továbbra is roppant leleményes barátunk leszűri a tanulságot. Ezek itt előttem sorra jöttek egymás után, s mindig az előző alá licitálva pakolták be gemjeiket. Hősünk ezt persze nem hagyhatja annyiban. A sorba beállva, még lejjebb viszi az árat, majd megelégedve távozik. Elégedettségre természetesen kiváló oka van, remek üzletet csinált. Minden egyes Talasite-ját 40 g-ért tette be. Ezzel nem csak magát fosztotta meg, négyszer 20 gold haszontól, hanem összes sorstársa üzletét is tönkretette. A barom!

Őszintén mondja már meg valaki, mi visz rá embereket ekkora ökörségre. Jómagam abszolút toleráns vagyok wowwer társaimmal szemben. Még sosem hagytam ott PUG-ot egy-egy ember bénázása miatt. (Pedig isten lássa lelkem, lett volna rá okom. Nem is egyszer.) Még a pofátlan kéregetők, vagy a tuskó módon portalért rinyáló emberek sem tudnak kihozni a sodromból. De az ilyen méretű ostobaság igencsak tud fájni. Azt hinné az ember, ha valaki képes arra, hogy használja az AH-t, talán egy zsenge fejszámolás sem kéne, hogy gondot okozzon neki. Na melyik a több? A 60 vagy a 40? (Igaz lehet, hogy csak őskori 576 Kbyte olvasóval van dolgunk. Ott cirka egy évig ment a vita arról, melyik a nagyobb szám, a 4 vagy a 6. Remélem valaki emlékszik még erre.) Tudom, kicsit nevetségesen hangzik ez a sírás az én számból, hiszen több mint 15k goldot költöttem már a TBC megjelenése óta, de az igazat megvallva nem a saját veszteségem fáj igazán. Nyomorult hősünk jövője aggaszt. Bár valószínűleg fölöslegesen. Hiszen régóta tudjuk már: Boldogak a lelki szegények!

Gyűjtőszenvedély

Mostanában kicsit elkapott a gépszíj. Sorra vásárolom a különböző rare jewelcrafting recepteket. Pedig nem volt ez mindig így. Sőt! Tulajdonképpen mindig is ódzkodtam attól, hogy valamiből (recept, alapanyag, gear stb.) minden egyes darabot összeszedjek. Persze nyomós okom volt erre. Hiszen az említett dolgokhoz minden esetben farmolnom kellett volna. Az meg nagyon nem az én világom.
Ezzel szemben a rare JC receptekhez semmi az égvilágon nem kell, „csupán” egy kis pénz. Természetesen csakis a boe-s designokról van szó, s azok közül is csupán a különböző drágakővágási technikákról. A metagemeket nem számítva (ezekből néhényhoz repu kell) összesen 28 féle van jelenleg a WoW-ban, s én ezek közül jelenleg 20-at tudok készíteni. A kínálat persze folyamatosan bővül, tekintve, hogy gyakorlatilag semmi másra nem költök manapság, csakis ezekre, a receptekre. Amint összejön annyi píz, hogy az új design vásárlása után marad nálam mondjuk 100-200 gold a további bizniszre, máris veszem ki az újabb pappert az AH-ból. Így megy ez, nincs semmi cécó!
Illetve egy mégis akad. Éppen végiggondoltam, milyen rohadt sok pénzt költök el olyan dolgokra, amelyekből gyakorlatilag semmi hasznom nincsen. A megtanult vágási technikák közül jó párat valószínűleg sosem fogok alkalmazni, néhányat csak nagyon ritkán, s mindössze 5-6 gem az amelyeket nagyobb mennyiségben gyártok, illetve fogok gyártani. Ezen utóbbiak készítéséből simán meggazdagodhatnék, de én hülye inkább visszaforgatom a tökét a semmibe. De mit, tegyek, a gyűjtőszenvedély már csak ilyen, s különben is jól esik, ha a klántársak megbecsülnek, mint főfőjewelcraftert. Az a kb. 19x250-300 azaz 4750-5700g amit eddig ebbe a témába feccöltem – egy SH-ban dobódott J - simán megéri ezt az árat.
Csupán egyetlen dolog bánt ezzel a dologgal kapcsolatban. Eredetileg úgy terveztem, hogy mire kijön a 2.1-es patch, készen leszek a begyűjtéssel, ám sajnos, ez rajtam kívülálló okok miatt, nem történhetett meg. De, ez már egy másik történet – aka. köv post.

Én kicsi pónim > Gruul

Igen, a DAL megint segített. Csodálatos, hogy mikre képes egy ilyen kedves kis nóta. Még a szörnyű Gruul is úgy hullott el hatására, mint valami egyszerű kis rongybaba. De ne vágjunk rögtön a közepébe, álljon itt inkább az egész raid története.( Nem a legjobb kép, de legalább beálltam középre, majd a klán lapjáról nyúlok jobbat)

A múlt heti bíztató kísérletek után úgy érkeztünk tegnap este a barlangba, hogy lesz ami lesz, mi tuti leverjük a nagy csávót. Magabiztosságunknak meg is lett a látszatja, nyoma sem volt az egy héttel ezelőtti trash-sel való bénukázásnak. A tankok remekül fogták az ogrékat, mi, dps-huszárok is visszafogtuk magunkat, amikor kellett, úgyhogy a raid kezdete után 10 perccel máris ott találtuk magunkat Gruul termének bejáratánál. Hálistennek ezúttal nem volt hosszú tactics ecsetelés, mindenki tudta, mi vár rá, úgyhogy gyakorlatilag ott vehettük fel a harc fonalát, ahol múlt kedden letettük. (Egy változás volt csupán, ezúttal minden groupnak megvolt a pontos helye, így próbálva csökkenteni a Shatter veszélyeit.) S tényleg, mintha ezen hét homokszemei kiperegtek volna az idő nagy homokórájából, úgy tértünk vissza szeretett küklopszunkhoz, mintha egy szekundum sem telt volna el, a két randevú között. Az akkori utolsó próbánk 22%-nál ért véget (én anno 20at firkantottam ide a blogra, de mint kiderült, csak a szemem vizionált 0-t, a második 2-es helyére.), ezúttal pedig 22%-al kezdtünk. A szám ugyanaz, s mégis mekkora különbség. Még az legutóbb egy utolsó, „at all costs” próbálkozás volt, addig ezúttal szimpla bemelegítésként püföltük le a szörny életének közel három-negyedét. Ekkor úgy gondoltam, rövid kis este lesz, ám végül a sors más utat szabott elénk. Gyors egymásutánban érkeztek az újabb try-ok, de a győzelmi harsonák továbbra is némák maradtak. A jó átlagot elég masszívan hoztuk, hisz majd mindig 15% környékén pusztultunk el, de ezt a határt valahogy csak nem sikerült átlépni. Kicsit bosszantó volt, hogy akármit is tettünk a MT halála gyakorlatilag egyet jelentett a wipe-pal. Hiszen miután ő meghalt, bár az OT átvette Gruult, de nem volt senki, aki beleálljon a Hurtful Strike-okba, amelyet felhasználva aztán a rém szép lassan, egyesével lecsapkodta a dps-t. Ezt elkerülendő Eretneket (the worst idea i’ve ever heard) kineveztük 3-dik tanknak, kinek az lett volna a dolga, hogy lépjen az OT helyébe, amikor az átavanzsál main tank-ká. Végül is az aggroval nem is akadt probléma, tényleg őt nézte ki Gruul a Hurtfulok, célpontjául, csak éppen azzal nem számoltunk, hogy ő „csak” egy tankadin, s nem egy feral druid, így a 15k+ fölötti ütések elég nagy problémát okoztak az én barátomnak. Nekünk is -> wipe.
És ez így ment, sok-sok próbán át. Mindenki remekül állta a sarat, a jónép pompásan vészelte át a Shattereket (50%nál szinte mindig élt az egész raid), ám a harc egy adott pontján folyton elhullott a tank, majd szép sorban a többiek is. A legjobb kísérlet során egészen 4%-ig jutottunk, úgyhogy a remény jogosan élt tovább bennünk. Csakhogy fogyott az idő, közeledett a raid vége. Mikor fél tizenkettő után, egy újabb sikertelen try után rohantunk épp vissza, épp azt ecseteltem Eretneknek, hogy ez tuti az uccsó próbálkozás lesz, tekintve, hogy nyakunkon a respawn, s már majdnem éjfél van. Nem tudom, hogy a többiek is gondoltak e erre, de úgy vélem igen, mert mindenki előszedte az utolsó kaja-poti tartalékokat, s így vonultunk újra Gruul ellen. Nem árulok el nagy titkot, ezúttal sikerült legyőznünk, de ennél a ténynél sokkal fontosabb választ keresnünk arra a kérdésre, hogy hogyan. Illetve miért pont most.
Nos, a válasz a címben keresendő. Régi szokás már nálunk, hogy jobb estéken eléneklem Teamspeaken az Én kicsi pónim c. remek kis dalocskát. S, ez valahogy mindig meghozza a szerencsénket. Nem volt ez másképp akkor sem, mikor a Maiev-vel először gyűrtük be Ragnarost, s más hasonlóan nehéz harcokon is átsegített már minket. A tegnapi este folyamán Eretnek többször is felvetette, hogy lehet ehhez a teljesítményfokozóhoz kellene folyamodnunk. Én is hajlottam az ötletre, de mivel biztos voltam benne, hogy kérésre nem működik, inkább csendben maradtam. Egyszer aztán, mikor úgy véltem, most talán ideje lenne egy kis danolászásnak, belefogtam, de az idióta Eretnek pont belebeszélt az első dallamba, úgyhogy a varázs odaveszett, hát elhallgattam- -> wipe. Szegény fiút nagyon megviselte, hogy így tönkretette a szerencsénket, ezért úgy döntöttem, adok a dalnak még egy esélyt. S, ez az esély ezen, utolsó kísérlet alkalmával jött el. Alighogy berontottunk a barlangba, s elkezdtük osztani az áldást, a Teamspeket betöltötte csodásan csengő hangom lágysága. Én kicsi pónim!
Eztán nem volt mit tenni, győzelemre ítéltettünk. Pedig úgy alakult, hogy ezúttal még nehezítést is kaptunk. Kb. a harc feléig minden remekül ment, aztán jött az éppen aktuális Shatter, én pedig ezúttal pont a kapu sarkához blinkeltem, minél távolabb a többiektől. Ezzel nem is volt baj, alig kaptam sebzést, s azt a keveset, amit beszedtem igyekeztem rögtön eltüntetni egy bandázs segítségével. Éppen kasztoltam magamra a cuccost, mikor ripsz-ropsz (aka azonnal) meghaltam. Először el sem tudtam képzelni mi történt. Mindenki más élt, a barlang sem szakadt rám (meg egy cave-in különben sem öl meg azonnal), nem értettem halálom okát. Aztán egyszer csak jobbra néztem, s ott álltak az ogrek. Respawn! Bent a barlangban. Szerencsére csak én estem áldozatul nekik (pont a fejemen jelentek meg), s mivel figyelmeztettem a raidet, ők kicsit odébb tolódva tovább harcoltak. S végül abszolút simán, véget vetettek Gruul földi pályafutásának.
S mindezt csakis nekem, illetve az Én kicsi pónim erejének köszönhetik. Már alig várom, hogy Magtheridonnak is elénekeljem. J

Halat, vadat, s mi jó falat... anyád!

Mivel Iceddawn elég jelentős powerlevelingnek volt kitéve lvl 1 és 60 között, mi sem természetesebb, mint hogy magasról tettem az olyan haszontalannak tűnő secondary skillekre, mint a cooking, meg a fishing. Ezt a kis ballépésemet orvosolandó, pár napja úgy döntöttem, az mégsem járja, hogy még 70es szinten is főzés illetve horgászat képzettség nélkül rohangászok, úgyhogy belevágtam a skillek feltornázásába. Ne itt csesztem el.Szegény kis mágusom már kétszer is megtapasztalhatta milyen gyötredelmes tud lenni, mikor egy-egy skillt ripsz-ropsz akarunk semmiről maxra húzni, de be kell valljam, a korábbi engineering, vagy jewelcrafting levelinget sokkal jobban élveztem, mint a mostani bénázást. A két említett szakértelem felhúzása leginkább csak a pénzről szólt, s mivel azzal n00b korom óta sosem volt komoly problémám, idegeskedést csupán az AH-trainer-üllő közötti folytonos rohangálás jelentett. Azt meg kibírta az ember, hisz megvolt a tudat, hogyha a píz kitart- márpedig mindkét esetben kitartott – az egész procedúra nem lesz hosszabb egy, rosszabb esetben két napnál. Na ez a nyugtató érzés az, amely sosem fog jelentkezni a főző-horgászó kalandjaim során. Ezen képzettségek tápolása ugyanis abszolút nem a tőkén múlik. De lássuk lelki békém 2 megrontóját külön-külön.
Először a kevésbé rosszról, a cookingról ejtenék néhány (keresetlen) szót. Itt alapvetően még működhetne is a trainelek-veszek alapanyagot-megfőzőm-skillnövedekés módszer, de sajnos ez a tökéletes terv két helyen is megbukik. Először is trainernél csak ideig-óráig lehet új recepteket tanulni, később sajnos muszáj lesz az ember maga utána járni az ilyen dolgoknak. Az AH persze itt is segít – hiszen akad ott nem egy, nem kettő recept – de sajnos ezen receptek nem fedik le a teljes fejlődési utat, így a jobb sorsa érdemes mage-nek muszáj keresztül-kasul beutaznia Azerothot recipek után kajtatva. Persze valójában ez nem olyan nagy teher – különösen egy mágusnak nem az – egyszerűen csak megszoktam, hogyha trainelni akarok valamit, bármikor megtehetem az valamelyik fővárosban, és nem kell hozzá Tanaris-ig repülnöm. Az utazgatáson kívül a másik dolog, amely bosszantani szokott, hogy sosincs az aukciós házban elég alapanyag. Mivel ilyen olcsó pár ezüstös vackokról van szó, az emberek gondolom elvendorolják őket, ahelyett, hogy beraknák az AH-ba. Nekem!Tudom, hogy ezek csak látszólagos sérelmek, s valószínű, ha nem egyszerre fejleszteném a két secondaryt, nem is lenne semmi bajom a cookinggal, de így, hogy közben a fishing tönkretesz, hajlamos vagyok a főzést is egy kalap alá venni vele. Pedig valójában az nem is olyan rossz. A horgászat viszont kurva unalmas! Egyszerűen be kell látnom, nincs már meg az a feeling, mint ami akkor kerített hatalmába, mikor 1 hetes wow játékosként kult barátom éppen aktuális dwarf hunterjével horgászgattunk a Loch partján. Akkor még kezdők voltunk, ketten voltunk (!), s csupán 100 körülire húztuk fel a skillt, s persze akkor ez a skillhúzás szó tuti nem merült fel bennünk, egyszerűen csak élveztük a horgászatot. Akkoriban botor módon még azt sem tudtam, hogy nem elég egy megfelelő színtű vizecske a fejlődéshez, minél magasabb a képzettségünk, annál több sikeres fogás szükséges egy újabb skillponthoz. Ahogy utánanéztem, 300 és 375 között immáron tíz, vagy még annál is több halat kell majd fognom, csak hogy kapjak egy újabb pontocskát. OMG! Az unalom meg fog ölni. Az egyedüli izgalom akkor ér bennünket, mikor új tavat/folyót/tengerszakaszt látogatunk meg, s nem tudjuk még, mi akadhat a horgunkra. Na ez az öröm, kb. 2 percig tart, eddigre ugyanis kifogjuk az adott vízre jellemző összes lehetséges halfajtát. Eztán roppant hamar visszasüllyedünk mérhetetlen unalmunkba, arcunkra kiül a bánat, s lelkünk olyan mélyre száll, hogy csoda, hogy egyáltalán képesek vagyunk értelmes szavakat produkálni, ha netán valaki megzavarna csodás horgászkalandjaink közben.

Sokat gondolkoztam, mivel lehetne izgalmasabbá tenni ezt a fishing projectet, de be kell látnom, hogy a legjobbnak tűnő ötlet - RL horgászat mintájára, haverokkal, néhány kocka sörrel, no meg pár liter töménnyel zúzni az ipart – mégsem lenne talán túl elegáns. Igazából egyetlen dolog segíthet csak, a zene. Mivel szemünk egyfolytában az úszót kell, hogy lesse mindenféle vizuális segítség kiesik, így muszáj valamilyen akusztikus élménnyel kompenzálnunk a halfogás roppant egyhangúságát. De nem mindegy ám, hogy milyen zenét választunk aláfestésnek, az is előfordulhat ugyanis, hogy tovább rontjuk a képet. Én pl. a minap éppen Opethre próbáltam valami fogást összeharácsolni, de a nyugisabb részek alatt majdnem sikerült elkapnia az álommanónak. Úgyhogy be kell lássuk, csakis elmebeteg (ezzel nem lesz gond) zenét érdemes berakni, esetleg olyat amit tuti végigüvöltünk az előadóval. Válasszunk körültekintően, ébrenlétünk múlik a döntésen.

Óh atyám, mikor fogok én még Serpentshine Cavernben bosst fogni...

Gruul

Tegnap este a mostanában szokásos mélabús rezignáltsággal loggoltam be. A klán Gruulhoz készült, én meg persze megint a reserved listán szomorkodtam. Persze azért időben beléptem, csak, hogy lássák a képemet, de azzal a lendülettel be is ugrottam az AH-ba csekkolni a gem-businesst. S, láss csodát világ, mi történt? Még végig sem futottam a potenciális nyerészkedési lehetőségeket, jött az invite, majd a summon, s rögvest Gruul’s Lair előtt találtam magam.

A guild még vasárnap este lezúzta Maulgart (az első hivatalos Gruul raiden!), úgyhogy tegnap este „csupán” a félszemű óriás figyelt az étlapon. Jómagam kicsit szkeptikusan vágtam neki az útnak, tekintve, hogy eddig semmit mást nem hallottam Gruul-ról, csak hogy „ilyen nehéz”, meg olyan „bonyolult”. Ehhez képest kellemes csalódás ért. Nem állítom, hogy sétagalopp lenne a hely, közel sem az, ám távolról sem az a brutálkemény fight, mint amire én számítottam. (Tudom, már volt nerf.) Amit Gruulnál sokkal idegesítőbbnek találtam, az az előtte található trash volt. A gyors respawn sem kellemes dolog, de a kiosztott Cleave-k sebzése az, ami igazán durva. Szerencsére ezt is nerfelni fogják, de ez cseppet sem vigasztal olyankor, mikor egy 8.5k-s „one hittel” zúz le a csúnya ogre. Elkerülni persze jó esetben el lehet ezt a „csodás” élményt, egyszerűen nem kell lövöldözni őket, mikor éppen kichargolnak, vagy elfearelik a tankot, de istenem ki látott már olyan DPSert aki megszakítja az aktuális spell castingot, ahelyett, hogy folytatná a karaktergenerálás óta vérében lévő pew-pew-t. J Száz szónak is egy a vége, mi clothosok hullottunk, mint a legyek (no stamina gear FTW!) a trash elleni harcban, ám ettől függetlenül minden komolyabb nehézség nélkül érkeztünk el a bosshoz.

Itt egy jó negyedórás taktika ismertetés következett az olyan bárgyúaknak, mint jómagam, akik sohasem harcoltak még az óriás ellen. Persze valószínűleg mindenki ismerte már a csatát ilyen olyan forrásból – haverok, videók, fórumok – de azért, jó volt, hogy egyszer újra, pontról-pontra végigmentünk a követendő stratégián. Aztán mikor már mindenki tudott mindent, belecsaptunk a lecsóba. First try, bárminemű poti, elixír, kaja nélkül: 33%! Remek!

(Úgy lefoglalt a harc, hogy közben el is felejtettem shotot csinálni, úgyhogy csak ilyen van, mikor még kint állunk.)

Ez volt az a pont, ahol rádöbbentem, az előzőleg megírt guide-ok sokszor nem tükrözik hűen a valóságot, vagyis inkább arról van szó, hogy ami másoknál hatalmas problémát okoz, az nem jelenti azt, hogy mi is szopni fogunk vele. Jelen esetben a sokszor kárhoztatott Shatter-témáról beszélek. Korábban akárhányszor a nevezetes Gruul-fightról hallottam, mindenki azt emlegette, hogy a harc Achilles-ina ez a rendkívül idegesítő spell, amely során Gruul egy csomó embert maga felé repít, s utána folyamatos (5mp) lassulás után kővé változtat mindenkit, s annak függvényében sebzi a jónépet, hogy milyen közel voltak egymáshoz. Magyarul, az embernek 5 másodperce van arra, hogy olyan távolságra kerüljön a többiektől, mindenkitől, amilyenre csak lehet. 15 yardon túl már abszolút semmi sebzést nem kapunk. Ez a dolog látatlanban elég nehéznek tűnt, pláne úgy, hogy korábban azt hallottam, nagyon kicsi a barlang, alig lehet benne elférni. Ehhez képest nekem semmi komoly bajom nem esett az ilyen kővéválások alkalmával, egy esetet leszámítva, amikor egy „okos” paladin (biztos véletlen) úgy került mögém – ahol azt hittem, már nincs is több hely -, hogy csak akkor vettem észre, mikor már rám robbant. Persze, én könnyen beszélek, nekem casterként, csak max rangen kellett állnom, s onnan eregetni, a tűzlabdákat, s jó esetben mozdulnom sem kellett a shatter után, ám így utólag visszagondolva az egész guild jól vizsgázott jó helyen történő szoborrá válásból. (Különösen azután, hogy valaki kitalálta, hogy 9 embert mark-oljunk, s ezeket mindenkit kerülje el, ezzel is elősegítve a helyes pozicionálást.) Mindösszesen egyszer fordult elő, hogy nagyobb számú ember lelte halálát egy hasonló eset során. Ettől eltekintve mindenki remekül dolgozott, s csak kicsi, ámde idegesítő nüanszok akadályoztak meg minket abban, hogy megfektessük (rossz az, aki rosszra gondol) a félszeműt. (nem, nem kígyót) Bejátszott egy-két DC, egyszer a silence előtt pont leestek a HOTok a tankról, volt, hogy a harc elején egy-két DOT túlaggrózta az offtankot, aztán szegény lockok kapták a Hurtful Strike-ot (na, vajon túlélték?) stb.. A lényeg az, hogy végül sajnos csak nem sikerült a pwn, a legjobb kísérletünk 20%-nál ért véget. Ez a szám azt hiszem több mint sejteti a következő Gruul raid végkimenetelét. Egy kicsit jobb raid-setuppal (aka more ranged DPS) a siker garantálva van. Tudom, hogy a meleekre mostanában rájár a rúd, de sajnos ez megint tipikusan az az eset, ahol még egy pár mage-dzsel, warlockkal, shadow priesttel többre megy a raid, mint velük. Az pedig, hogy egy protos palát (Eretnek) beviszünk gyógyítani, már-már nonszensz. Persze én cseppet sem bántam hogy így alakult, hiszen így legalább volt, egy dedikált healerem. J Mikor kedves barátomat MT healingre osztották be, megmondtam neki, ha azt látja, hogy a tank élete rohamosan, csökken, miközben én is bekapok, mondjuk egy 100as ütést (ilyen kicsit tuti nem lehet sebződni arrafelé), akkor természetesen engem válasszon, még némi overheal árán is, különben öri-hari. Hehehe.

Summa summarum. Fasza kis raid volt, s remélhetőleg hamarosan postolhatok egy Midnight Storm pwned Gruul jellegű írást is.

My first TBC epic

Olyan sok minden történt mostanában velem, én meg olyan lusta voltam bármiről is írni, hogy most ezer, meg ezer gondolat motoszkál a fejemben, amiről illene postolnom valamit. Ha minden jól megy, ma össze is kaparok pár témát, de kezdetnek itt egy rövid írás, arról, hogy végre beszereztem az első Burning Crusade-s epicemet. Még a múlt héten történt, hogy a guild Karazhanba ment, mi meg a reserved-ek összefogtunk jól, és míg ők odabent bénáztak Arannal, mi szépen legyalultuk Slave Penst meg Rampartsot, természetesen heroic módban. Ezt a csizmát Quagmirran, azaz Slave Pens uccsó boss dobta. Nem egy űber cucc, a világot sem fogom vele megvátani, de legalább lila. Epic fever rulez! :) Pont

Jewelcrafter power 2 - Szelek szárnyán

Lassan két hónapja, hogy utoljára írtam ide, úgyhogy bőven itt az ideje a visszatérésnek. A hallgatásom ideje alatt rengeteg dolog történt velem, és szándékomban is áll ezekről megemlékezni, de úgy gondolom, hogy ildomos lenne jewelcraftingos post-tal megszakítani a csendet, ha már egyszer hasonló írással tettem le a lantot. Két hónappal ezelőtt még csupán kósza ötletként merült fel bennem, hogy az ékszerész szakma akár gazdaggá is tehet, ma ezt akár tényként is említhetem. Célom természetesen nem a kérkedés, csupán arra szeretnék rávilágítani, hogy véleményem szerint jelenleg a wowban a JC a pénzszerzés legkönnyebb módja.

Az utóbbi időben elszaporodtak a világban a „Qva drága a 280%-as mount, sose lesz rá 5k goldom” jellegű írások. Természetesen a problémára azonnal érkeztek a különböző megoldások. Ezek közül kiemelendő a „tetkó a seggre” illetve a „RL gyitepaci” módszer, de bizton állíthatom, hogy a wow-os társadalom nagy része valószínűleg sosem fanyalodna ilyen drasztikus pénzszerzési módszerekre, csak hogy felülhessen egy igazán gyors gryphon, vagy windrider hátára. A Jewelcraftingot nekik találták ki. Ezzel a szakmával kis befektetéssel, rövid idő alatt, könnyen lehet, sok pénzt keresni. Akár azt is mondhatnám a JC jelenleg a WoW kifogyhatatlan bőségszaruja. Mielőtt az a vád érne, hogy csak jártatom a szám, lássuk konkrétan, hogyan is lehet a köveket arannyá változtatni anélkül, hogy megpróbálnánk Bölcsek kövét kreálni belőlük.

Először is nézzük a befektetési oldalt. Nos, a mérleg ezen oldalára a skill felhúzásának költsége kerül. Ez az én esetemben anno kb. 1500 aranypénzt jelentett. Ez az összeg persze lehet jóval alacsonyabb is, ha az ember hajlandó kicsit farmolni, vagy várni arra, hátha valaki olcsóbban teszi be az AH-ba az adott alapanyagot. (Én akkoriban ilyesmire nem figyeltem, de különben is úgy vélem, hogy mire az ember 70-es lesz még az első, 60%-os mount megvásárlása után is kell, hogy legyen legalább 1-2k „felesleges” pénze.) Ha megvan a kellő skill, jöhet a megfelelő receptek megvétele. Ezzel kapcsolatban két fontos dolgot érdemes megjegyezni. 1. Nézzünk szét melyik gemek kelnek el a legmagasabb áron az adott szerveren, s próbáljuk meg annak a receptjét megvenni. 2. Itt nem érdemes kapkodni, sokszor igen olcsón juthatunk hozzá, a későbbiekben aranybányát jelentő papírokhoz. A mi szerverünkön a rare gemek receptjei általában 250-350g körüli áron mennek el, de ha kicsit odafigyelünk (gyk: gyakran csekkolgatjuk az AH-t) megeshet, hogy sokkal kisebb kiadással megúszhatjuk a bizniszt. Ne feledjük balfaszok mindenhol vannak. J Szerencsémre én is összefutottam párral, legalábbis az AH-n keresztül. Ilyen kis „ügyes” emberek révén sikerült szert tennem 90g-ért a Jagged Talasite (remek kis kő, lehet vele kaszálni) receptjére, amelyet azóta csakis 300g-nál magasabb buyout-tal láttam, de történt olyan is, hogy 200 aranyat perkáltam meta-gemes designért, holott ezekért általában 700 gold körüli összegeket szoktak elkérni.

Tanácsos, mindenféle kék kőhöz megtanulni legalább egyféle csiszolási technikát. Ha ezzel megvolnánk, nincs más dolgunk mint hátradőlni, és nézni, hogy gyarapszik a tőkénk. S, mindezt hogyan? Mi sem egyszerűbb. Prospecting, prospecting, prospecting. Vásároljunk minél több Adamantite Ore-t. Ezeket szedjük szét, s a belőlük kapott kék köveket csiszoljuk, majd adjuk el az AH-ban, minél drágábban. Tudom, hogy ez kicsit lutrinak tűnik, de higgyétek el nem az. Egy-két stack ore esetében ugyan előfordulhat, hogy nem találunk semmi értékeset, de ha sok ércet veszünk a nagy számok törvényének köszönhetően garantált a siker. Jómagam általában 10-15 stack adamantite-ot vettem egyszerre, amely 200-300 db ércet jelent, s mivel 5-ösével lehet őlet prospectelni, azt jelenti, hogy 40-60 esélyünk lesz arra, hogy találjunk valami finomat. Aranyban ez a művelet a következőképpen néz ki: 10x20Adamantite Ore10x25g:250g. Egy eladott csiszolt rare gem ára átlagosan 60-65g, vagyis ha 40 prospectingből csak 4 ritka követ találunk máris visszajött az alapanyag ára. S szinte biztos, hogy ennél nagyobb szerencsénk lesz, és akkor még nem beszéltem a rengeteg common kőről+plusz a művelet során keletkezett powderről. Az élelmesebbek akár felhasználhatják, s megpróbálhatják elsózni őket az AH-ban, én őszintén megvallva mindig csak vendor-trashként tekintettem ezekre a dolgokra. (Nincs is szebb annál, mint mikor az ember 200 gyakori gemet passzol el a vendornak 1g/db áron. Jelentkezzen, aki egy sima vendor látogatás után +n száz arannyal a zsebében szokott távozni.)

Egy szó mint száz, az üzleten csak nyerhetünk. Szinte száz százalék, hogy sikeresek leszünk. Ebbe a levesbe csupán egy légy köphet bele. A kínai. Az utóbbi időben a szerverünkön jelentősen emelkedett az adamantite ára. Mostanában nem ritka, hogy 35goldot is elkérnek egy 20as adagért. Ha úgy érezzük, hogy ez kicsit sok. (lehet még így is megéri a prospecting, nem számoltam utána) érdemes stratégiát váltani, és csiszolatlan gemeket vásárolni. Ezekkel is folyton tele az aukciós ház, s mindig akad néhány olyan amelyek csiszolás után busás haszonnal adhatunk tovább. Én ma reggel például 3 Dawnstone-t vettem 40g/db áron, s a belőlük készített Smooth Dawnstone-okat 70g-ért pakoltam be az AH-ba. Vagyis csak ezen a kis bolton 90
aranyat kasszírozok. 1 perc alatt 90g-keresni, azt hiszem igazán nem rossz üzlet.
Tehát – és ez egy végleges tehát – ha az ember 280%-os repülő hátast szeretne, de nincs kedve órákat tölteni a farmolással, feccöljön egy kis pénzt a Jewelcraftingba, s a siker garantált. Napi negyedóra „munkával” simán meg lehet keresni 300, jobb napokon 500 aranyat is. Azaz két hét alatt mindenkinek lehet ilyen, mint ez itt ni:

Jewelcrafter power

Tegnap volt körülbelül 1500 aranyam, ma délelőtt mikor kiloggoltam, mindössze 100g körüli összeg virított a tatyómban. Nem, nem lopták el az accomat, még csak nem is invesztáltam vagyonom túlnyomó hányadát holmi ruházatba, sőt a hátasaim számát sem gyarapítottam. Egyszerűen csak nekiálltam felhúzni a Jewelcrafting képességemet. Tegnap mindössze 50-es volt a skillem - ami gyakorlatilag 0-nak felel, már ami a költségeket illeti - ezzel szemben ma már a 340-es szám virít, a maximális 375 mellett. 290-et ugrottam egy nap alatt, ez azt hiszem nem is rossz teljesítmény, bár biztos vagyok benne, hogy bőven akadnak olyanok is, akik egyben letudták az egész folyamatot. Persze akik így tettek, tutira jobban fel voltak készülve, mint én. Már a TBC megjenése előtt hónapokkal is hallottam olyan hangokat, hogy az emberek gyűjtik a különböző alapanyagokat, a majdani ékszereszéti képességük tápolására. Én persze lusta voltam ilyesmivel foglalatoskodni, úgyhogy az egész levelezést, az adott körülmények - azaz a tegnapi, illetve a mai AH-s kínálat - határozta meg. Ez az 1400g körüli összeg biztos soknak tűnik, de nekem valahogy nem akaródzott még több időt tölteni ezzel a meglehetősen unalmas tevékenységgel, csak azért, hogy spóroljak valamennyit a költségeken. A lehetőségekhez mérten azt hiszem így is nagyjából a legolcsóbban jöttem ki az ügyletből. Ha a folyamat egészét nézem, akkor azt kell mondjam, hogy az egész ügy kisértetiesen hasonlított arra az esetre, mikor az engineering skillemet húztam fel 1-ről 300-ra. Az AH-mailbox-trainer útvonal ezúttal is működött, ám egy jelentős különbség mégis adódott, a már említett engineer melóhoz képest. Mégpedig az, hogy ezúttal a már-már halálos unalomba fulladó trainelés végét kimondottan élveztem. Nem másnak, mint a prospectingnek köszönhetően. Ez a remek kis jewelcrafter képesség nem csak izgalmassá teszi az ékszerész szakma mibenlétét, hanem jelen állás szerint igencsak jövedelmezőnek tűnik. A képesség egyébként arról szól, hogy a jewelcrafter a különböző - a skilljének megfelelő - érceket szétszedheti, különbötő drágakövek találásának reményében. Ez a procedúra igazán vicces. Gyerekkorom búcsúbeli zsákbamacskás élményei idéződtek fel bennem, miközben sorra bontottam szét a különböző érceket. Anno a Diablo 2-ben is bevállaltam néha 1-2 gamblinget, de ott természetesen sosem jártam sikerrel, ám itt a wowban szerencsére egész más volt a helyzet. Általában persze csakis vendortrash akad a szétkapott fémek helyén, emelett azért eleg gyakran találunk különböző olcső drágaköveket is, ráadásul néha-néha igazi gyöngyszemekre is akadhatunk.Éppen ezek miatt a gyöngyszemek miatt nem aggódom különösebben a szakmába feccölt horribilis összeg miatt. Egy-egy ilyen ritkább drágakő (pl. Nightseye, Dawnstone vagy Star of Elune) bőségesen fedezi az ércek vásárlására fordított kiadásainkat. De nézzük inkább a számok nyelvén mire is gondolok. Tegyük fel, veszek mondjuk 100 Fel Iron Oret. (ma sokszázat vettem belőlük) Egy 20as stack ára a szerverünkön 12-16g körül ingadozik. Ha 15g-s értéket veszek alapul, azt jelenti, 75 aranyért jutok hozzá az említett mennyiséghez. Mivel az érceket ötösével lehet prospectelni, ezúttal 20-szor próbálkozhatom majd. Ennyiből legrosszabb esetben is találunk legalább 1 értékesebb követ, amelyek ára 45-60g körül mozog, de ennél sokkal valószínűbb, hogy akár kettő csecsebecse akad. Ha így van, akkor máris bőven túlszárnyaltuk a kiadásainkat, s vagyonunk gyarapodott. Persze nem szabad szó nélkül elmenni a különböző kisebb kövecskék mellett sem, amelyek biztosan szép számmal akadnak majd érceink szétszerelése során. Ezeket akár azonnal, megmunkálatlanul is elpasszolhatjuk 2-6g-s áron, vagy csiszolhatjuk őket, ezáltal még nagyobb haszonra téve szert. Ergo: gazdagok leszünk.
Az általam felvázolt metódusnak mindössze egy hibája van. Jelen pillanatban ez csupán elmélet. Ma délelőtt miközben sorra zúztam a kezem ügyébe kerülő Fel Iron érceket én ezt így szépen elképzeltem magamban, s mielőtt kiléptem volna, már több mint 50 cuccom figyelt az AH-ban. Babonából ezen post megírásáig nem loggoltam be csekkolni a postámat, úgyhogy lehet, hogy 5 perc múlva érkezik egy "Iceddawn, a koldus" írás is.
Ha így lesz, azt csakis magamnak köszönhetem majd,hisz arra korábban is volt már példa, hogy az általam megálmodott aranytermelési folyamatok csődött mondtak. Kicsit izgulok. Na log.
(Ha valaki erre az oldalra tévedne, aki nálam kicsit járatosabb ebben, a "Hogyan legyünk milliomosok a Jewelcrafting révén" témakörben, kérem ossza meg velem ezirányú tapasztalatait.)

Retro!

Egy hete volt egy írás a Frostshockon, mely szerint akadt a sárgolyonkón egy olyan - valószínűleg cseppet sem fanatikus - arc, aki összegyűjtögette a Warcraft 3-ban, illetve annak kiegészítőjében, a Frozen Throneban található összes videót, amely gyakorlatilag teljes körű leképezését adja a World of Warcraft történelmének. A cikket olvasva nekem sem kellett több, azonnal fellőttem a torrentet, s másnap reggelre itt is figyelt a vinyómon az 5 gigányi cucc. Ébredés után azonmód belepislantottam, és olyan mértékben betámadtak az emlékek, hogy úgy döntöttem, nem leszek olyan hülye, hogy végignézek öt órányi, javarészt ingame videót, mikor akár újra át is élhetem az egészet. A gondolatot aztán tett követte, előkapartam a jó öreg gammát, s azóta, amikor kedvem szottyan rá, lezavarok egy-egy pályát vele.
Jelenleg éppen ott tartok, hogy Arthas-szal a három elf oltárat kell elpusztítanom. Olyan jó. Úgy echte az egész nagyon jól esik. Mikor évekkel ezelőtt játszottam vele, akkor is odáig voltam érte, de most még annál is sokkal jobban magával ragad. Persze anno többször is toltam, utoljára éppen a WoW megvásárlása előtt akartam végigjátszani, de ahogy feltelpült a gépemre azóta örök szerelemmé nemesült játék, az őse egyszerűen a feledés homályába merült. De talán pont ez a másfél évnyi WoWozás kellett hozzá, hogy még jobban tudjam értékelni aWarcraft 3-at. Annyi összefüggést fedezek most fel a két játék között, hogy csak fogom a fejem: "Jé erre nem is emlékeztem." A zenék, a hangok, a karakterek, a spellek minden, de minden okosan át lett a ültetve a kedvenc game-ünkbe. És most nyilván nem az olyan egyértelmű dolgokra gondolok, mint pl. Thrall szereplése mindkét helyen, hanem mondjuk arra, hogy Arthas, még paladin korában a wowban is használatos pala spelleket használhatja. Úgy mint Holy Light, vagy Devotion Aura. (A bubi akkor még Divine Shieldre hallgatott, s egy picit másképp nézett ki, de sajna már akkor is létezett. :) Persze lássuk be, Arthasnak legalább volt annyi esze, hogy váltott, s elég gyökeresen szakított a loladin léttel. :) Ezen kicsiny, s a még ennél is sokkal jelentéktelenebbnek tűnő finomságak is nyugodtan szavatolnák, hogy végigtoljam a War3at, nomeg a FT-t is, de van még valami, ami ráerősít erre az amúgy sem csak pislákoló érzésre. Ez pedig nem más, mint maga a Warcraft történelem. Jómagam sosem voltam az a tipusú wow playa aki csak úgy játszogatott, anélkül, hogy érdekelték volna az előzmények, illetve, hogy mi mért úgy történik ahogy, de azért ahogy telt-múlt az idő nekem is kiestek részletek ebből a számomra remekül összerakott történetből. Most azonban mindent pótol az elmém. Újra belémégnek majd Dalaran ostromának, vagy teszemazt Archimonde megidézésének képei. Ezen képek, valamint az RTCben eltöltött 20-30 percek által - ha egyáltalán lehetséges - még jobban élvezem a World of Warcraftot. Úgyhogy, Warcraft Rulez! Cakk und Pakk!

Úton Karazhan felé (attunement)

Az előző postot jó gyorsan összecsaptam, de mit tegyek ha nem vitt rá a lélek, hogy bővebben számoljak be, az első level 70-es élményeimről, amikor tudtam, hogy a most érkező írás igencsak jelentős terjedelemmel bír majd. Hosszan kell írnom róla, hiszen az utóbbi néhány napomat a wowban ez a chain töltötte ki. (Valójában már három napja befejeztem, de ettől függetlenül írnom kell róla.) Szóval a Karazhan attunement. Nem rövid, nem könnyű, egyszerűen csak jó. Persze az első két jelző helyett könnyen szerepelhetne más is, hisz tudom, hogy sokkal egyszerűbben is meg lehet szerezni a kulcs különböző darabjait, mint végigcsinálni minden útba eső instát (a mai patch óta már nem olyan könnyű :)), de én úgy voltam vele - s szerencsére társaim is -, hogy jobban tesszük ha kiélvezzük a játék minden mozzanatát. Íme a történet:
1. Szóló questek
Tulajdonképpen kár is rájuk szót pazarolni. Fél óra alatt letudható az egésze. Egy rövid kis gyüjtögetős quest után - mely közben a másikhoz tartozó helyeket is megtaláljuk - egy rövid túra Dalaran romjaihoz, aztán irány Shattrah városa, s máris készen állunk az előttünk álló, s egyben sokkal komolyabb feladatokra.
2. Shadow Labyrinth - hol vicces, hol komoly
Shattrah után először Auchindoun negyedik szárnyába, azaz a Shadow Labyrinthbe vezet az utunk. A sors úgy hozta, hogy én kétszer is végigjártam a helyet, még mielőtt továbbálltam volna a következő helyszín felé, így azt hiszem sikerült remekül kiismernem az instance-t. Mivel a szóló questeket késő éjszaka sikerült letudnom, SL bejárására immáron csak a következő nap reggele kínálkozott. A korai órán azonban egy feral druidot leszámítva sem a guildben, sem az RC-ben nem akadt vállakozó, aki velem tartott volna, úgyhogy úgy döntöttem épp itt az ideje kipróbálni, a már pre-TBC bevezetett új LFG rendszert. Őszintén megvallva túl sok reményt nem fűztem a dologhoz, ehhez képest azonban kellemesen csalódtam. Igaz nem 3 teljesen random emberre akadtam, hanem háromra akik egy klánból származtak, így tulajdonképpen csak olyan semi-Pugnak volt nevezhető a csapatunk. (LOL) Mivel tanulságos összehasonlítani a délelőtti,illetve az esti tiszta maiev csapat teljesítményét, érdemes megnézni, milyen felállásban vágtunk neki a feladatnak. Délelőtt: 69 feral druid(tank), 69 holy priest (healer), 70 shadow priest (DPS, backup healer), 67 prot paladin (OT, backup healer), ezzel szemben este 70 prot warrior (tank), 70 hunter (DPS, pet OT), 70 mage (DPS), 70 holy priest (healer). Én természetesen minkét esetben a DPS-t nomeg a víz és kaja utánpótlást voltam hivatott segíteni. Az első boss tipikus fingi-lingi kategória, mindkét csapattal gond, azaz halál nélkül abszolváltuk a feladatot. Ezzel szemben a második boss kifogott rajtunk. Különösen az esti, egyébként jóval erősebb partynkon. A hatalmas ogréról aki egyébként Blackheart, the Inciter névre hallgat csupán egyetlen dolgot érdemes tudni. Van egy olyan bájos tulajdonsága, hogy egyszerre az egész csapatot MC-zi (gyk. mind controllozza, még gyk. az egész csapat felett átveszi az irányítást, s tulajdonképpen azt csinál velünk amit akar). Ez a része harcnak mindenképp vicces, ám nem kevésbé fájdalmas. Az eddigi tapasztalaim alapján nyugodtan mondhatom, szerintem ez az a harc a wowban, ahol a legtöbb múlik a szerencsén. A pugos csapatommal másodjára simán átjutottunk rajta, ezzel szemben a full 70-es bandánk szívott mint a torkosborz. Egyszerűen valahogy mindig sikerült bewipeolnunk rajta, igaz sokszor nagyon kevésen múlott a siker, s végül 5+ próbálkozásra egyszercsak összejött a dolog. Ám eztán fordult a kocka. Elérkeztünk ugyanis Grandmaster Vorpithoz, aki ellen a harc sokkal inkább szól a skillről, nomeg összeszokottságról, mint a szerencséről. Jelen esetben egy ork lockról van szó, aki holmi csúnya voidvalkereket idéz meg a küzdelem során akik nem átallanak gyógyítani főnöküket, s egyben sebezni a csapatot , mikor elérik őt. Jól kell tudni pozicionálni, kite-olni a bosst, s összhang kell hogy legyen a csapaton belül, hogy sikerüljön rendezni az addokat, s ha mindez jól megy, nem lehet külösebb probléma. Mint ahogy az este folyamán nem is akadt. Reggel rendesen megszenvedtünk itt, de végülis mindkét csapattal nagyjából normális ütemben sikerült megérkezni Murmurhoz, azaz a Shadow Labyrinth főellenségéhez. Ha a fickóra tekintünk eléggé nyilvánvaló hasonlóságokat fedezhetünk fel közte, és a hőn szeretett Ragnaros között. Ráadásul nem csak küllemükben fedezhetünk fel rokonságot a két hatalmasság között, hanem az ellenük vívott harc stílusában is. Itt is ugyanolyan fontos a pozicionálás, mint MC-ben, s ha ezt jól csináljuk itt sem lesz igazán nehéz dolgunk. Ezt a Maievvel be is bizonyítottuk, egy bemelegítő try után, abszolút könnyen intéztük el a fiút, szemben a délelőttel amikor semmi nem akart összejönni. Azzal a cspattal kicsit úgy éreztük, az egész világ ellenünk fordult. Egyszer 1%-nál, másszor 2-nél sikerült elpusztulnunk. Sajnos a csalódottság, nomeg a folytonos visszafutkározásokból adódó idegbaj felülkerekedett rajtunk, így majdnem lógó orral távoztunk. Ám jelen esetben a majdnem szón van az igazi hangsúly, hiszen azt amiért jöttünk sikerült megszereznünk. A key fragmentet ugyanis könnyen fel lehet szedni anélkül, hogy beaggróznánk Murmurt. Ezt az este folyamán a többieknek is prezentáltam, s talán éppen ezen felszabadult "úgyis megvan, amiért jöttünk" érzésből fakadóan sikerült oly könnyen győzedelmeskednünk. Én ráadaásul, még egy Greatsword of Horrid Dreams-szel is gazagabb lettem. Yipee!
Ja és íme még egy Ragnaros utánérzés:Ugye ismerős? :)
The Steamvault - piece of cake
A Karazhan attunementhez tartozó insták legkönnyebbike. Ha nem akarózik itt sok időt töltenünk, a fragmentet 10 perc alatt is be lehet gyűjteni a tó mélyéről. Mi persze azért a fun kedvéért végiggyalultuk a helyet, kevés botlással, és sajnos kevés igazi élménnyel. A Reservoir korábbi részei eléggé elnyerték a tetszésemet, ám SV nekem valahogy nem jött be igazán. Talán túlságosan is hasonlít egymásra a három helyszín, s ebből fakadóan már nem ér semmi komoly meglepetés. A bossfightok sem külösen izgalmasak, ám egyszer azért mindenképp érdemes ellátogatni ide is. Sőt én jövök majd még egyszer, a Cenarion Expedition repu miatt. Aztán többet tán sosem. :)
Mechanar - kellemes
Tempest Keep első szárnya nem kapcsolódik szorosan a Karazhan attunementhez, ám társaimmal úgy döntöttünk, hogy menjünk inkább alanyi jogon Arcatrazba, azaz szedjük össze kulcs darabkáit az első két részből. Ha Mechanarra visszagondolok, ez egyáltalán nem tűnik elhibázott döntésnek. Igazi jó kis helynek bizonyult. Az első két boss egyaránt másodjára adta meg magát, s kellően élvezetesnek bizonyultak, egyik helyen bombákat, másikon tűzelementálokat kellett kerülgetni. A végső harc pedig különösen mókásra sikerült. Jómagam általában a taktikus szerepét szoktam betölteni az 5 fős runok alkalmából. Nem volt ez másképp ezúttal sem. Ez gyakorlatban úgy nézett ki, hogy én a rövid szünetek (mana, wipe, bio stb) alatt szépen elolvasgattam a különböző bossokhoz alkalmazandó taktikákat a wowwikiről, s mire elérkeztünk az aktuális monsztához, én már soroltam is a teendőket. Az első két helyen ez remekült bevállt, ám a vég meglehetősen viccesen alakult. Épp arról olvastam, hogy ez az utolsó boss kicsit bugos, s könnyen lehet, hogy egy esetleges wipe után nem lehet majd újra visszajutni hozzá, egy bezáródó kapu miatt. Éppen ezért még jobban koncentráltam az olvasottakra, s fel sem tűnt, hogy miközben egy hídon érkező mob hullámokról szólt a történet, éppen egy hídon öltük sorra a mobokat. Az én agyamban a két kép valahogy nem állt össze, ebből fakadóan már csak azt konstatálhattam, hogy a tankunk éppen a bosst húzza, bármiféle előkészület nélkül. (LOL) A váratlan szituációt szerencsére remekül átvészeltük, az én jelentős közreműködésemmel. At utolsó pár k HP-t már szólóban vertem le róla, a szokásos hátrálós, ice lance módszerrel. Úgyhogy végülis minden jól alakult, bezsebeltük a lootot, s mehettünk is tovább.
The Botanica - a hátam közepére sem
Amilyen élvezetes volt Mechanar, olyan borzasztóan sült el a következő lépés. Pedig a kezdés itt sem volt rossz, Sarannist elsőre, bármiféle nehézség nélkül csaptuk le. Ezen felbuzdúlva vidáman folytattuk utunkat, egészen Freywinnig, aki örökre elvette a kedvünket a helytől. Egyszerűen nem voltunk képesek elbánni vele. A folyamatosan spawnoló addjai megállithatatlan akadályként magasodtak elénk. (pradoxon,d e nem baj :)) Nekifutottunk legalább ötször, de minden egyes alkalommal wipe lett a vége. Annyi szerencsénk volt csak, hogy a hely paramétereiből adódóan nem volt mindenáron szükséges megölnünk a druidát, így még a végképp elharapódzó idegbaj előtt továbbálltunk. Ám ezzel még nem volt vége a tortúránknak. Később egy szerencsétlen pull során ismét sikerült földbe harapnunk, ami az irgalmatalan respawn time miatt azt jelentette, hogy gyakorlatilag az összes trash mobon újra végig kellett verekednünk magunkat. ARGH. Biztos a fáradtság is belejátszott a vesztünkbe - hisz aznap már ez volt a harmadik instánk - de tény hogy egy életre meggyűlöltük a helyet. Piszok nehéz dolga lesz annak, aki engem még egyszer el akar majd rángatni a Botanica-ba. Annak ellenére mondom ezt, hogy a befejezés szerencsére ezúttal is jól sikerült. Az utolsó boss majdhogynem könnyebb volt mint bármelyik, akivel eddig Outland instáiban találkozhattunk.Hajnali fél háromra tehát végül csak begyüjtöttük a hiányzó kulcsdarabkát, így a már-már agónia közeli állapot után úgy térhettünk nyugovóra, hogy már csak két lépés volt hátra a Karazhan attunementből.
The Arcatraz
Tanulva ez előző estéből, úgy döntöttünk, ide már csakis célirányosan térünk be. Jelen esetben ez azt jelentette, hogy leöltük az első bosst - aki nem volt kimondottan nehéz - majd felmarkoltuk a fragmentet, s gyorsan tovább is álltunk. Egy screenshot azért itt is született.
The Black Morass - kurva nehéz, de kurva jó
Ez számomra a nagybetűs EVENT. A wow legjobb pillanata. Tökéletes. Mondom ezt annak ellenére, hogy kb 15-ször voltam ott mielőtt sikerült vlgigcsinálni. Egy pár szó a történetről. A Caverns of Time jellegéből fakadóan ismét egy korábbi esemény közepébe csöppenünk. Ezúttal a Dark Portal megnyitásánál kell segédkeznünk Medivhnek, a Black Morassban, amely a mostani Blasted Lands helyén elterülő hatalmas mocsár. Míg Medivh elfoglalja magát, nekünk meg kell védelmeznünk a kis testét, pontosabban az azt körülölelő pajzsot. S kik azok a galádok, akik az életére törnek. Nos ,18 egymás után megnyíló portálból érkező válogatott rémségek. Igen, 18-szor kell újra és újra nekiveselkedenünk a ránk rontó démoni seregek elleni harcnak. Ráadásul minden 6-dik portálon egy-egy boss jön kereszűl, csak hogy minket boldogítson. Ezek közül a második az amely tulajdonképpen a mérleg nyelveként funkcionál. Ha ezen túljut a csapat, már elég nagy a valószínűsége a sikernek. (Ellenpontként: volt hogy a 16 wave-nél wipeoltunk) A harc maga a tömény adrenalin. Ahogy egyre sűrűbben érkeznek a seregek, egyre jobban kalapál az ember szíve, velem előfordult, hogy a második bossnál már oda sem mertem nézni a tankunk hp csíkjára, vagy a pap manájára. Halálos. Ami az izgalom mellett egyébként különösen tetszett, az hogy nem volt ultimate tactics, amit használtunk volna. Tehát mi magunk jöttünk rá, tapasztaltuk ki, hogyan a legjobb kezelni az addokat, mikor éredemes megidézni a segítségünkre érkező sárkányokat. Áldott legyen a Blizzard neve, ki nékünk adta a Caverns of Time-ot! (Ezek után nincs az az isten ami meggátolhatna abban, hogy egyszer eljussak a Mount Hyjalhoz. ) Egy kemény chain quest méltó lezárása volt ez az epikus küzdelem. Miután Aeonus is elhullott, megunkhoz vehettük a megérdemelt jutalmunkat, a Master's Key-t!
Karazhan
A kulccsal a zsebünkben, hárman úgy döntöttünk, máris meglátogatjuk Karazhant. A papunk kipróbálta a mind visiont, én az invisbilityt a tankunk meg csak berohant. Bewipeoltunk 3-szor csak a vicc kedvéért, és azóta tűkön ülünk, hogy minél hamarabb összejöjjön a 10 attuned ember, s visszajöhessünk ide, immáron az ölés vágyával!

70!

Persze már több, mint egy hete, csak valahogy lusta voltam írni. Pedig erről a szintlépésről mindenképp meg kell emlékezni, hiszen ugyanolyan fontos dolog ez egy játékos életében, mint mikor először üti a 60-at. Az érzés is hasonló. Egyrészt boldoggá tesz a tudat, hogy "igen, megcsináltam", s lehet készülni a nemsokára újrainduló raidelésre, ugyanakkor, megvan ugyanaz az üresség érzet is, mint a 60-dik szintre való lépésünkkor. 70-en is ugyanolyan csalódást kelt az első mob leölésekor tapasztalt tény, miszerint ismét vége a fejlődésnek, xp csíkunk, ugyanolyan mozdulatlan, mint volt nagyon, de nagyon sokáig a 60-on eltöltött időszak alatt. Szerencsére ezt a nihilt gyorsan feledteti a játék egyik legnagyobb újítása, a repülő hátas. A dingelés után, ripsz-ropsz letudtam a trainelést - mit nekem spellsteal, mikor a griffem vár rám - majd rögtön Shadowmoon Valley felé vettem az irányt, ahol megvettem a képen látható kis gyönyörűséget.
Először felmerült bennem, hogy vásárolok egyet-egyet mindhárom fajtából, de aztán gyorsan meggondoltam magam, s a hófehér madarat választottam. Bár kétségkívűl ez a legnépszerűbb flying mount alli oldalon, úgy éreztem a karakteremhez ő passzol legjobban. Ha teszemazt törpét játszanék, biztosan feketét vettem volna. Így azonban maradt az előre elgondolt párosítás, Fagyott Hajnal, egy hó fehér hátason. Mi sem bizonyítja jobban döntésem helyességét, minthogy a vásárlást követő egy órát pusztán repkedéssel töltöttem. (Persze gondolom ezzel mindenki így van.) Az érzés mámorító, sőt majdhogynem leírhatatlan. Törni az ég felé, új, eddig elérhetetlen tájakra jutni, a megszokott világ másik arcát ismerni meg. Oh, be szép is az élet 70-es szinten.

Itt akár be is fejezhettem volna, de azért még egy képet szerettem volna felgórni. Így néztem ki, mikor először betöltöttem a 70-et. (Remélem, majdani feleségem se lesz ezzel másként. :) )
Elég idétlenke látványt nyújtok. Szerencsére azóta már sikerült sokkal divatosabb - és táposabb! - gúnyákat beszereznem. Érdekes, hogy itt még megvolt a ties1-es csizma, és fejdísz is (zg-s enchanttal). Na ez ma már nincsen.

Old Hillsbrad Foothills

A Burning Crusade már eddig is minden várakozásomat felülmúlta, ám két nappal ezelőtt olyat kaptam, amire egyáltalán nem számítottam. Vagyis, hogy nem számítottam, az talán túlzás, mert azért bíztam benne, hogy a Caverns of Time nagy királyság lesz, de hogy ennyire, arra álmomban sem mertem gondolni. Ha leszámítjuk a raidelést, két dolog van, amit imádok a PvE-ben: a gondosan felépített és kellő nehézségű sztori orientált chain questeket és az 5 emberes insták semmihez sem fogható varázsát. Old Hillsbrad Foothillsben - amely a CoT első része - mindkettőből jut nekünk bőven. Nem szeretnék hosszasan ömlengeni a témáról, mert úgyis csak az tudja felfogni miről beszélek, aki már átélte ez a csodálatos időutazást. Úgyhogy csak egy pár mondat arról, miért is vagyok oda annyira ezért az instáért.
1. Mindig is szerettem a külső térben játszódó instanceket. (ZF, ZG, AQ) Tudom, ez nem pont az igazi "dándzsön fíling", de talán épp ezért tetszik, mert itt nincs ott az az állandó bezártságérzet, lehet mountolni és ettől reálisabbnak hat az egész szituáció.
2. Az elsőből fakad. Növényzet. Lehet bagatel dolognak tűnik, de szerintem abszulút jó dolog, hogy élő világban is kalandozhatunk néha, a megszokott barlangok és egyébb élettelen helyek után.
3. A questline. Remekül felépített, lebilincselő. Az embert érdekli, mi miért történik.
4. Nehézség. Ez nyílván szubjektív. Csakis attól függ, ki milyen partival megy oda. Ha öt 70-essel, akkor gyerekjáték, ha öt 66-ossal, vér és veríték. Nekem pont szerencsém volt. Izzadtunk keményen, de meglett. Ez, a jó értelemben vett szívás.
5. A végére hagytam az igazi ütőkártyát, aki nem más mint Thrall. Ahogy mondani szokták, az élmény minden pénzt megér. Lehet, hogy van olyan ember aki kizárólag a zárt helyeket kedveli, (agorafóbiás wowos előfordulhat :) ) nem szereti az élővilágot, szarik arra mit miért csinál, és hidegen hagyja, hogy egy hely nehéz -e, vagy sem. Ha tényleg akad ilyen illető, neki azt tanácsolom mégis menjen el OHF-be, mert Thralltól még az ő csökött agya is be fog rosálni. Onnantól kezdve, hogy kiszabadítottuk én csak vigyorogtam a monitor előtt, mint a tejbetök. Rohangál, zúz, sőt együtt is vágtathatunk vele. Zseniális. Arra az egy ütéses KO-ra pedig - amit a Keepben oszt ki, mielőtt felfegyverkezne - nincsen szó. MINDENKINEK látnia kell. :D

Ice Lance

Tegnap zárójelben megjegyeztem, imádom az IL-t. Nos valójában az imádom szó nem képes kifejezni, mit is érzek az új kedvencem iránt. Minden frostmage álma vált valóra ezzel a spellel. Ám mielőtt abszúrd nyáladzásba torkolna a dolog, lássuk a puszta tényeket. 127 manárt lövöm a 174-202-őt sebző instant(!) spellt, amely befagyott célpontok ellen triplán (!!) üt, s mellesleg nincs rajta cooldown (!!!). Mi ez ha nem imba, kedves magetársaim. Annak, aki még ezután sem tudná elképzelni mire jó az ice lance, hadd mondjak egy példát. Egy teszemazt frost novával lefagyasztott mobba azonnal beleszalad egy 1.5k feletti crit, s még abban a szekundumban castolom a másodikat. Majd a harmadikat, stb.. Egy szempillantás alatt halott a dög. És ez még csak egy hétköznapi felhasználása volt a spellnek, ám vannak ennél sokkal vicesebb dolgok is. PvP. Jómagam ugyan elég ritkán szoktam ilyesmire vetemedni, de azért el tudom képzelni, mit fogok csinálni, ha egyszer úgy igazán ki akarom majd élvezni az arénát. Sheep, frostbolt, PoM, frostbolt, (ha kell akkor improved CS) frost nova(csak ha nem proccolt a frostbite ), ice lance, ice lance, ice lance. Ha ezek között csak egy-két critical akad, a delikvens igen kevés HP-ban( pl. nullában) érkezik el a harc azon részéhez, ahol megpróbálhat ártani nekünk. És ekkor még nem használtunk sem ice blockot, sem blinket. Hmm, nyami. Persze tudom, hogy amit így elképzelünk, a legritkább esetben valósul csak meg a gyakorlatban, de a terv akkor is jó, s az ice lance-nek akadnak még egyébb kiváló felhasználási módszerei is. Védekezésre is kiváló, mostantól a hátrálás nem csak a megfutamodásról, hanem a DPSről is szólhat. Íme még egy példa: Eretnek, egy feral druid meg én Nagrandban nekiugrottunk Demos, Overseer of Hate-nek. Két bajtársam úgy döntött, a büszkeség többet ér holmi győzelemnél, ennek szellemében basztak gyógyítani egymást. Széppen el is hullottak annak rendje és módja szerint, mi meg ottmaradtunk hárman. 15-16k leverni való HP, én meg az Ice Lance. Bevallom, mi győztünk. A taktika roppant egyszerű volt: ugrabugra hátra, közben a démon szúrása IL-el. Piece of cake. Ugyanez működött a felvadult Tusker ellen is, sőt mikor szólóban próbáltam felderíteni Old Hillsbrad Foothillst ott is bevállt a menekülünk-kellő távolságból visszalövöldözgetünk kombó. 4844 xp/kopf. Lol (természetesen restedként).
Azt hiszem ennél több szót kár pazarolni erre a témára. Ice Lance Rulez! Adná az ég, hogy örökre így maradjon, de félek, hamarosan nerf lesz ennek a vége. Brühühü.

Grrrrrrr

Mivel roppant mód élvezem a kvesztelgetést jobbra-balra, igyekszem is megcsinálni az összeset. Az eddigi 3 playfielden, amit letudtam (Hellfire Peninsula, Zagramarsh, Terokkar Forest) tudomásom szerint, az összes lehetséges questet felvettem, és meg is csináltam. Éppen ezért zavart különösen, mikor pár nappal ezelőtt többször is Levixus mellett vitt el az utam Auchindounban járván. Egyfolytában fúrta az oldalamat a kiváncsiság, hogy melyik quest vezet majd ide, a nagy démonhoz. Aztán szép lassan befejeztem az összes küldetést, még egyszer körbejártam az összes fellelhető quest-adó helyet, de nem találtam senkit, aki arra kért volna, hogy öljem meg neki a Soul Callert. Eretnekkel ugyan egyszer, csak úgy heccből nekiugrottunk a fiúnak, de hamar belláttuk, hogy ez a harc nem kettőnknek lett szánva. Aztán teltek a napok (na jó, talán kettő) és én Nagrandban kalandozva meg is feledkeztem Levixusról. Gyilkolásztam a jámbor clefthoofokat, kristályokat gyűjtöttem, sőt még repülnöm is sikerült a kedves Nethrandamus hátán. Egy szóval nyugalmasan telt az idő Nagrand tájain, egészen a mai napig, amikoris Nitrin az elhagyott fegyvertárban azzal bízott meg, hogy tegyem el láb alól a démont, és szerezzem meg neki a Holtak Könyvét. No, nekem sem kellett több, tanulva a korábbi 2 emberes próbálkozásból, rögtön rákérdeztem a klánban, nem akaródzik e valakinek segíteni nekem. Az egyik hunterünk azonnal ajánlkozott, s Hedi is mondta, hogy 15 perc múlva letelik a CD a Heartstone-ján, s utána szívesen segít. Ezen felbuzdúlva azonnal Auchindoun felé vettem az irányt, de mivel hamar odaértem, gondoltam meghesszintem a thottbotot, hátha ad valami jó kis tippet a harchoz. Kutakodásomat siker koronázta, tekintve, hogy a lapon találtam egy bejegyzést, mi szerint Levixus könnyen kite-olható , s ha sikerül elhúzni a Sha'tar tábor felé, a környéken leledző vindicatorok elvégzik helyettünk a piszkos munkát. Mivel ekkor még mindig volt vagy 10 perc hátra Hedi HS-éből, úgy döntöttem megpróbálom a trükköt. Elsőre nem ment valami fényesen a dolog. Valószínűleg az izgalom miatt túl gyorsan futottam, így jó hamar leakadt a srác. Persze nem adtam fel, s láss csodát, másodjára minden remekül ment. Szépen tartottam a távolságot, a biztonság kedvéért mindig beleengedtem egy Ice Lance-t(imádom!), míg szép lassan oda nem értünk a célterületre, ahol a védelmezőim rögtön kezelésbe is vették a gonosz bácsit. Ezalatt persze nekem is akadt dolgom. A megidézett infernalokat be-befagyasztgattam nova-val, s még egy kósza doomslayert is sheepelnem kellett, csak hogy ne kellemetlenkedjen. Ám mindent összevéve igazán simán ment a dolog. A lvl 70-es npc társaim gyorsan ledáralták őkelmét, nekem pedig nem volt más dolgom, mint benyögni a guild chatre: haha soloed Lexivus! Ám a történet mégsem végződött happy enddel. Miután megvolt a nagy örömködés, odaslattyogtam a tetemhez, hogy magamhoz vegyem jogos jutalmamat, de láss csodát világ, nem tudtam lootolni. Akárhogy mozgattam az egeret, a mutató csak nem akar átalakulni loot ikonná. Eztán gyorsan lecsekkeltem a quest szövegét, hátha valalmit félreértettem és nem a hulla környékén kell kotorásznom, de nem. Egyszerűen valami hibádzott. Nem tudom, hogy csak valamikósza bugba futottam bele, vagy a hagyományosnak cseppet sem nevezhető taktika miatt hiúsult meg a dolog, de ez tulajdonképpen mindegy is. Csalódott vagyok. A legidegesítőbb ráadásul az volt az egészben, ahogy bámultam a testre, melynek ott volt a kezében a könyv, s mégsem tudtam elvenni tőle. Grrrr.
Egy dolog van csak, ami vigasztal. Egy olyan elite mobot öltem le egyedül, amelyet Eretnekkel együtt nem sikerült. Azt hiszem, ez mindent elmond a kvalitásainkról :)

Ki szívében hordás

Úgy látszik a mai, a rövid írások napja. Mostanában egyre gyakrabban gondolok bele, hogy tulajdonképpen már lassan egy éve játszom kizárólagosan alli oldalon úgy, hogy világéletemben a hordát szerettem. És ez rossz. És fáj. Sőt, elemészt. Azt hiszem rövid időn belül kezdenem kell valamit ezzel a problémával, mert ez nem sokáig mehet már így tovább. FOR THE HORDE!

Szent Szar!

Eredetileg úgy gondoltam, hogy valami jó kis fekalomán szöveggel kéne indítani ezt a postot, de aztán beláttam, hogy egy kép sokszor többet ér minden szónál. Hát tessék!Iceddawn and Eretnek kneel before the holy Dung!
Ezennel ünnepélyesen kijelentem, hogy nincsen több kívánságom a fejlesztők irányában. Hisz mi lehetne nagyobb fun, mint Nagrand csodálatos mezején trágyában turkálni. Na jó, esetleg még egy-két kulás questet épp elviselnék. Hahaha! (Amúgy a quest teljesítése után Eretnekkel elhatároztuk, hogy ezentúl, a már kissé unalmassá vált DING szöveg helyett, a DUNG! szóval jelezzük a guild chaten ha szintet léptünk. :D )

Father, The Sleeper has Awaken!

Gyerekkorom egyik meghatározó filmélménye volt a Dűne. A videókorszak még gyerekcipőben járt Magyarországon, amikor egy kedves ismerőstől hozzájutottunk eme remekhez, egy rossz minőségű, ezerszer átmásolt VHS formájában. Mai, filmrajongó szemmel egyetlen pozitívumot lehet kiemelni az említett kazettával kapcsolatban. Mégpedig azt, hogy legalább feliratos volt rajta a movie. Az angoltudásom erős túlzással sem volt perfektnek nevezhető akkoriban, én mégis fejből fújtam a bennem szállóigévé avanzsált sorokat. "Arrakis, Dune, Desertplanet" "They tried and failed? - They tried and died". De említhetném akár a Félelem Litániát, vagy a címként felhasznált mondatot is. Bele sem merek gondolni, hányszor láttam a filmet. Milliószor. A szerelem pedig azóta is tart. Nem telik el úgy év, hogy meg ne nézném újra legalább egyszer-kétszer. Persze időközben Frank Herbert univerzuma több más síkon is része lett az életemnek. Játszottam a Dűne megannyi Pc-s konverziójával, s ezúttal nem csak az RTS műfaj egyik nagy-nagy klasszikusáról, a Dune 2-ről, vagy a nevetséges Dune 2000-ről beszélek, hanem a legelső részről is, amelynek bizony még semmi köze nem volt a stratégiához. Mekkora fasza kis kalandjáték volt. :) (Mindjárt le is töltöm.) Ezalatt, gimnazista koromben elolvastam a regényciklus következő részét, a Dűne messiását, ám ez valamilyen úton-módon nem nyerte el a tetszésemet. (Ennek valószínűleg az az oka, hogy akkoriban csak a filmből, illetve a játékokból ismertem a világot, s az alapregény nélkül, nem volt igazán élvezhető a folytatás. A film kontra könyv háborúba ezúttal nem mennék bele.) Persze ez a csekély kis csalódás nem szegte kedvemet, s továbbra is ugyanolyan hű rajongója vagyok Muad'Dibnek, s világának, mint voltam 8 évesesen. Ám még mielőtt ez az írás átmenne valamiféle i-love-Dune-ömlengésbe (lehet, késő), hadd fedjem fel az okát, miért is írok ilyen dolgokról, egy alapjaiban a wowról szóló blogban. A válasz egyszerű. A kedves Blizzard tegnap meglepett egy olyan questtel, amely ismét felszínre hozta a bennem az amúgy sem túl mélyen szunnyadó emlékeket. Alapvetően nem sokat szoktam foglalkozni az easter eggekkel , illetve az ehhez hasonló dolgokkal, sőt néha kimondottan frusztrál, ha pl. egy fantasy világba, s ezáltal játékba, csak azért csempésznek be a készítők valami teljesen oda nem illő dolgot, mert az a valami éppen kedves a szívüknek. Éppen ezért nem is nagyon szoktam figyelni az NPC-k neveire, mert számomra az például egyáltalán nem vicces, ha az amúgy majdhogynem tökéletesen kidogozott warcraft világban egy Haris Pilton nevű hölggyel futok össze. A tegnapi dűnés meglepi szerencsére azonban nem abból állt, hogy egy NPC viselte valamely szereplő nevét a könyvből/filmből, hanem egy egész questet szenteltek Frank Herbert örökségének. Már az adott chain előző része is erre utalt tulajdonképpen, ám nekem, balga fiúnak elsőre le sem esett, honnan jöhetett a dobolóval férget idézünk ötlet. (dob-doboló egykutya) Csak akkor esett le a tantusz, mikor megkaptam a záró fejezetet. Még a szöveg olvasása sem volt igazán árulkodó számomra, ám ahogy a quest rewardokra tekintettem, egyből megvilágosodtam. Dib'Muad's Crysknife, Revered Mother's Crysknife, Shani's Crysknife. Juppi! Szeretlek Blizzard! Lelkesedésemet persze tett is követte, úgyhogy még tegnap éjszaka végre is hajtottam a küldetést. Ötödmagammal álltam az Auchindount övező kopár pusztaságon, s egy dobolóval hívtam a férget. Nagyot hívtam. Nagyot, akárcsak Paul Muad'Dib.
A féreg, a Dib'Muad analógiát követve Hai'Shuludnak neveztetett az eredeti Shai'Hulud helyett, de ez így is volt jó. Sőt, félelelmetesen jó volt ez a röpke pár perc. Hogy mennyire élveztem, a képből is látszik, úgy kattogttam a screenhunterem gombját, hogy közben összeszedtem plusz 3 sword skillt, ahelyett, hogy nuke-oltam volna a bestiát. :) Ennél többet talán nem is érdemes hozzáfűzni a történtekhez, csupán annyit: Blizzard! You made my day! Remélem a későbbiekben is érnek majd hasonló meglepetések kvesztelgetés közben. Bár pl. az 52-es körzetről tudok, s az látatlanban közel sem tetszik ennyire, igaz csupán azért, mert az nekem eléggé elüt a wowos hangulattól. Igaz, ha előre tudom, hogy a Dűne lesz valahogy beleszőve a TBC-be valószínűleg hasonlóan szkeptikusan álltam volna hozzá, mint most az Arena 52-höz. Ehhez képest mi lett? Annyira bezsongtam, hogy már alig várom, hogy befejezzem a jelenleg olvasott könyvemet, s belekezdjek a Dűne Sagába. Ezt persze már amúgyis régóta terveztem - az első kettőt most olvastam az ősszel, s tudtam hogy jön majd a folytatás is - csak egy kezdőlökés hiányzott. Hát most megkaptam. Rendesen. Köszike fiúk!
Zárásként pedig mi lehetne illendőbb, mint a már említett Félelem Litánia. Csak mert olyan jó!
Nem szabad félnem.
A félelem az elme gyilkosa.
A félelem a kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet.
Szembenézek félelmemmel.
Hagyom, hogy áthaladjon rajtam, fölöttem.
És amikor mögöttem van, utánafordítom belső tekintetemet, követem az útját.
Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.

Chatcomics

Amikor először meghallotam, hogy valaki 28 óra alatt elérte a 70-es szintet, kissé ledöbbentem. Aztán a sokk után után azon kezdtem filózni, vajon mi a fenét csinálhat egy 70-es ember Outlandsen, mikor rajta kívül az egész szerver gyakorlatilag maximum 61-62-esekkel lehet teli. Gondoltam postolok is majd a témáról valami jó kis okosságot, de aztán eszember jutott, hogy mivel amúgyis szeretem olvastgatni a chatcomicsot, jobb lenne talán ilyen rövidke, vicces formában megemlékezni a dologról. Úgyhogy írtam egy kis szösszenetet, s ezt elküldtem DeluksZnak. Szerencsére neki is tetszett, úgyhogy abból született ez a kis kedveske:
Mementónak, azért álljon itt az én alapötletem is:
Gawell:DING! lvl70!
helper 1: Grats mate, i'm off to bed now
helper 13: Gz and see ya
helper 137: zzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzz
3 days later
Gawell: i'm back, wazzup guys?
helper 47:*sigh just got up, 8 more levels to grind
Gawell: noone's around, i'm bored
helper 47 ignores Gawell
Gawell: oh c'mon, who's up for mount hyjal?
Gawell has been kicked from the guild
Azt hiszem a módosított verzió kétségkívül humánusabb, és minden bizonnyal közelebb is áll a valósághoz. Mindenesetre, a viccen túl, tényleg kiváncsi lennék, mit csinált a fickó, míg a többiek utólérték. Persze lehet, hogy ő addigra felhúzott egy allis sámlit is 70-re. :) Ami tuti, én örülök, hogy még csak félúton vagyok a maximális szinttől. Több idő, több élmény.

Kill me! (i'm a loladin)

Volt anno a South Parkban egy epizód, ami arról szólt, hogy Klye (vagy Stan, who knows) elkerül egy icipicit radikális állatbarát helyre, ahol új értelmet kapott a "Én szeretem a kutyám" kifejezés. S, ahogy kis haverunk itt mászkált a sok zoofíl között, egyszercsak talált egy csecsemőt, aki el nem téveszthetetlen módon egy ember és egy kacsa közös gyermeke volt. Meg kell hagyni, igencsak rusnya volt a kicsike, aki összesen egy mondat kinyögésére volt képes: Kill me! Na, ezen a poénon azóta is rengetegszer röhögtem, ám pár nappal ezelőtt teljesen más megvilágításba került ez a szituáció. Ugyanis valahogy én is úgy éreztem magam, mint ez a szerencsétlen jószág. Miért? Mert megcsináltam életem első paladinját. Skandallum! Mikor elkezdtem wowozni, három szabályt fektettem le magam előtt. 1. Nem csinálok rugót. 2. Nem csinálok embert. 3. Nem csinálok paladint. Nos, mostanra mindhárom fogadalmamat sikerült megszegnem, úgyhogy teljesen jogos, az "öljetek meg" felszólítás. Az első törvény tulajdonképpen nem volt komoly , roguet csak azért ne akartam csinálni, mert még kezdő koromban mindenfelé azt hallottam, milyen ellenszenvesek ezek a lopakodó arcok, akik mindenkit levágnak, mindent elninjáznak. Ez az elhatározás csak a n00b korszakom végéig tartott, mert addigra beláttam, hogy ők is csak ugyanolyan részei a játéknak, mint a többi class. (na jó, Iceddawn azért továbbra sem nagyon szereti őket. :) ) A második kitétel egyértelműen belőlem fakad, valahogy kicsit fantáziaszegénynek érzem, ha egy ember emberrel játszik, miközben másik hét faj várja, hogy őket irányítsuk. Mégis csináltam humánt, mégpedig elég egyszerű okból. Amikor úgy döntöttem, hogy otthagyom horda-béli karrieremet, és csatlakozom barátaimhoz alli oldalon, nekik éppen mage-re volt szükségük, ráadásul engem is vonzott a téma, úgyhogy mindenképp azt akartam csinálni. Ugye ekkor már csak két lehetőség állt ekkor előttem. Gnome vagy human. Nos, pont ekkoriban csináltam gnome female warriort, just for fun, úgyhogy nem volt kedvem még egy vakarcsot indítani. Így született Iceddawn. (A kitételnek egyik fele azonban továbbra is él, human male-t soha!) S ezzel elérkeztünk a harmadik parancsolathoz. Ne csinálj paladint! Bő másfél év alatt sikerült megtartanom ezt a szabályt, ám a dranei eljövetelével én is elbuktam. Íme, Xorgoth:
Félreértés ne essék, én nem a wowban mára teljesen hétköznapivá vált bubbleboy utálat miatt nem csináltam eddig paladint. Világéletemben ellenszenves volt nekem ez a class, lett légyen szó bármilyen szerepjátékrol. Érdekes módon a fantasy filmekben nyílván én is szeretem a talpig páncélba öltözött lovasokat, ahogy kaszabolják az ellent, de ha nekem kell megszemélyesítenem egyet, máris elönt a veríték, remegek s fennakadnak a szemeim. Lehet, hogy egyébként pont emiatt a fantasy-történelmi klisé miatt nem szeretek velük játszani. Inkább meghagynám ezt a szerepet Szőke Hercegnek a Shrekből. :) Lényeg a lényeg: úgy voltam vele, mindet megtennék csak ne kelljen lovaggal tolnom. (A ranagol paplovag az egészen más tészta. Bárhol-bármikor. :) ) Ezt a fogadalmat eddig könnyen sikerült megtartanom, hiába csináltam az idők folyamán tucatnyi altot, fel sem merült bennem, hogy a hammer ikonra kattintsak a karakterválasztó képernyőn. Mikor megválasztottak az RC bankárjának, elgondolkoztam ne csináljam e ezt a kis banker karit törpe palának. A józan ész persze kb. egy nanosecundom alatt győzedelmeskedett, azóta is a dwarf hunterem dézsmálja a community vagyonát. (Just kiddin. :) Még arra sem voltam képes, hogy egy olyan karakterrel bújjak paladin bőrbe, akiről tudtam, hogy soha ebben az életben nem fogja megütni a lvl 2-őt. Ez talán elég bizonyíték elhatározásom komolyságát illetően. Ám ahogy szállingóztak a kiegészítő hírei, nekem is el kellett gondolkodonom. Mindenképp ki akartam próbálni a két új fajt, de mivel már az összes többi kasztot kipróbáltam, s nem akartam az ismétlés sivár ösvényére lépni, úgy döntöttem, inkább győzzön a józan ész. -> Immáron egy hete van paladinom. Érdekes módon eddig még egy fél óránál többet nem bírtam vele játszani egyhuzamban. A holy light útját, egyelőre nem nagyon akarja bevenni a szervezetem, de majdcsak kitalálok vmi jó háttértörténetet hozzá, ami megkönnyíti majd a vele való játszást. Addig meg nyugodtan jöhet a: loladin, blame palas, stupid bubbleboy stb.. Mára ezek a kifejezések annyira hozzátartoznak a wowos társadalom viselkedéséhez, hogy én semmi kivetnivalót nem találok bennük. Aki paladint indít, számolnia kell a következményekkel. (Én számoltam is, kötél a csilláron, anyám mindjárt hozza a ciánt.) Bár azzal, hogy a Blizzard elérhetőve tette a palákat a horda részére is, valamicskét talán javított a megítélésükön. A szememben persze nem, de mivel mostmár nekem is van ilyen dögöm, hát majd csak lesz valahogy. Szerencsére van nekem egy "kedves" pala barátom is, aki sokat segít nekem abban, hogy elviselhetőbbé tegye az érzést, miszerint immáron egy paladin is gazdagítja altjaim sorát. Úgyhogy mindenki együtt: Blame Eretnek!

The Underbog

A mai nap programja nem volt más, mint egy újabb, eddig még számunkra ismeretlen instance felfedezése. Ez pedig nem volt más, mint az Underbog. Mielőtt azonban ellátogattunk volna a Coilfang Reservoir második szárnyába, elébb Eretnek kedvéért - aki tegnap nem tarthatott velünk - ismét mentünk egy Slave Pens kört. Ez tulajdonképpen jól is jött, hiszen így legalább összehasonlíthattuk a két helyszínt, erősség szempontjából, tekintve, hogy mindkét helyre ugyanazzal a csapattal mentünk. A mai partink így nézett ki: Leyuna:62-es feral druid(tank), Caldera:65-ös rogue(DPS), Eretnek:64-es retrib pala(SP-ben healer, Underbogban DPS), Hedi:61-es feral druid(SP-ben DPS, Underbogban healer) no és persze jómagam 64-esként. Érdekes módon Slave Pensben akadt több problémánk. Bebizonyosodott, hogy a Mennu elleni harc tényleg nem könnyű, ha egy árva lélek sincs a bandában aki tudna manát szívni. Magyarul szépen bewipe-oltunk elsőre, igaz ebben egy meg nem beszélt pull is szerepet játszott. Aztán második próbálkozásra változtattunk a szerepeken, és ez utólag remek húzásnak bizonyult. Hedi kizárólag a totemek leszedésére koncentrált, míg Eretnek simán kihealelt bennünket. De, ha ez nem lett volna elég, Rokmarnál is akadtak gondjaink. Az én kedves paladin barátom képtelen volt életben tartani a tankot, ám szerencsére a váltás itt is bejött. Két gyógyítóval könnyedén abszolváltuk a feladatot. A harmadik bossra kár szót vesztegetni, ezúttal is gyorsan megadta magát. Így érkeztünk el tehát Underbogba. Kissé vegyes érzelmekkel, hiszen tisztában voltunk vele, hogy nehezebb (legalábbis papíron) helyre igyekszünk. Ehhez képest sokkal simábban ment minden, mint azt előzőleg vártuk. Persze ebben biztos szerepe volt annak is, hogy a két kolléga felcserélte a szerepeket. Lényeg a lényeg eleinte nem volt semmi gond. Ám még mielőtt kitérnék a részletekre, mindenképp szólnom kell az elénk tárulkozó tájról. Egy szóval; meseszép. Minden kétséget kizáróan ez a legszemrevalóbb instance az eddig négy közül amelyet bejártam. Egyrészt nagyon, de nagyon tetszenek a hely színei, másrészt az élővilág is rabul ejt. Már Zangarmarsh faunája is belopta magát a szívembe, így nagyon örültem, hogy az ott megismert lényeket láthattam viszont idebent is. A sporebatekért (spóradenevér rulez :) )nagyon odavagyok, piszok jól néznek ki. De hasonló a helyzet a boglordokkal is. Amikor volt egy kis szünet, és nem kellett épp valakit birkává változtatnom, esetleg szénné lőnőm (frostnovával ez asszem képzavar, de nem baj) mindig megálltam gyönyörködni a hely szépségében. Az alant látható természetes híd különösen tetszett.
Ám szerencsére azért az ellenfelek is ott voltak, így nem volt alkalmam ráunni a tájra. Ám hiába voltak ezek magasabb szintűek mint slave pens-beli társaik, hullottak mint a legyek. Nőt az XP, nőt a repu, csodás vidéken jártunk. Mi kell még? Nos, mindössze egy dolog: jó kis bossfightok. Végül ehhez is volt szerencsénk. Az első lord, Hungarfen, aki gondolom magyar ősökkel is rendelkezik igazán szimpla fickó. Egy-két gyanús mérgező gombával ugyan megpróbált nehéz helyzetbe hozni minket, de összességében nem volt nehezebb ez a harc, mint bármely trashmob elleni küzdelem. A második boss, már egy kicsit tréfásabb fickó volt. Mint ahogy a nevéből is kivövetkeztethető Ghaz'an, a hidra a Zul'farrak beli Ghaz'rillával, és a Zul'Gurubos Gahz'rankával állhat rokonságban. Magyarul ez annyit tesz, hogy körülbelül ugyanúgy néz ki, mint gyengébb társai. Ám, hogy az igazat megvalljam, ő sem igazán erős figura. Mérgez ugyan szépen, de ha mindenki jó helyen áll, akkor bizony ő is a piece of cake kategóriába tartozik. Szerencsétlenségünkre, ez a jó helyen állás dolog nekem elsőre nem sikerült. Az idióta windows épp akkor csapta fel az updatek miatt újraindításról szóló ablakát, mikor épp rárohantunk a gyíkra. Ennek az lett a következménye, hogy pont akkor értem oda, mikor nem kellett volna. Következmény: Iceddawn farokkal szájba csapva (na, nem úgy), piranhák közé jól beesve, s ott elpusztulva, az ő DPS-e kiesve -> wipe. Másodjára hálistennek nem játszott velem ilyan csúnya tréfát az oprendszer, úgyhogy odatehettem magam -> victory! :) Sajnos valahol ilyentájt lőttem egy olyan beszólást, hogy "nem akarom elkiabálni, de eddig minden nagyon-nagyon könyen megy". Nos, ez hiba volt. A vége piszok nehéz lett. Kezdődött azzal, hogy én bamba mágus nem vettem észre az egyébként elég jól látható hunter bosst, és gyakorlatilag nekisétáltam. Persze behúztunk még hozzá egy boglordot is, csak mer' mér ne. Úgyhogy végül őt is csak ráadással sikerült megfosztanunk földi valójától. Mentségemre szolgáljon, egyszer a communitynk egyik igen tapasztalt main tankja, Erazmus hasonló módon rohant neki Moamnak. Ő meg azt nem látta. Pedig az a fiú azért van vagy két képernyő. Hehe. Visszatérve Underboghoz, a java még csak eztán következett. Idáig tulajdonképpen minden komolyabb gond nélkül eljutottunk, ám a végső boss rendesen kofogott rajtunk.
Tegnapi írásomban még hiányoltam a taktikai részt, na mára rendesen megkaptam az arcomba. Itt bizony taktikázni kellett. Vagyis kellett volna. Vagyis taktikáztunk is mi, csak nem jól. Mivel ötünk közül még senki nem járt itt korábban, Hellbeck cimboránktól jött az infó, mit is kéne csinálni. Mi annak rendje és módja szerint úgy is csináltunk mindent, ahogy ő mondta. Nagyjából. :) Együtt mentünk oda, jó közel álltunk, hogy kaphassunk a finom villámból, ám Caldera sohasem futott el, mikor megkapta a debuffot. Mi meg sorra meghaltunk. Persze aztán olyan információt is kaptunk, hogy nem kell közel menni. - Megjegyzem a woowiki is azt írja, tankolni középen, a többiek meg max távolságra. - Ám mi kitartottunk az erdeti tervünk mellett. Ez így ment vagy ötször. Igaz közben néha sikerült resetelni a fiút, úgyhogy előfordult némi feltámasztás is, ám alapjában véve úgy töltöttünk el itt, majd egy órát, hogy ripsz-ropsz meghaltunk, majd 10 percig futottunk vissza. Ez nem volt jó. Ami jó volt az az, hogy végül csak leöltük a Black Stalkert. Merthogy egyébként így hívják őkelmét. Felmarkoltuk a lootot, majd tulajdonképpen elégedetten távoztunk. Legalábbis én. Ha össze kéne foglalnom az első benyomásaimat Underbogról, mindenképp , és csakis pozitív jelzőkkel illetném. Illetve illetem is. Szép is, jó is, s még kihívás is (jelenleg). Nekem ennél egyáltalán nem kell több.