Tiszta szívből

/target all the retri paladins of the world
/spit

Gnome got Pwned! Mwahahahahah

Helyszín: Nagrand Aréna

Idő: kb. egy hete, valamikor az este folyamán

Szereplők: Iceddawn és Eretnek

Státusz: sok-sok vereség hátuk mögött, de hajuk továbbra is remekül tart (kivéve az Eretnekét)

Utolsó kérdés Skypeon a harc előtt: tactics?

Utolsó válasz Skypeon a harc előtt: ugyan

A kapu kitárul, hőseink futni kezdenek a tér túlsó vége felé. Ahogy egyre közelebb érnek a szemközti bejáró előtt egy gnóm mágus sziluettjei kezdenek kibontakozni. No nem nagyon, tekintve, hogy gnóm az illető. A két barát természetesen nem retten meg. Ész nélkül rohannak tovább. Már-már nekiesnének a csöppségnek, mikor meglátják a társát. A kapu mögött egy night elf pap álldogál. - Skype: üssük a priestet! - Hőseink elszáguldanak a mágus mellett, s a továbbra sem mozduló hosszúfülűre vetik magukat. Eretnek hatalmas fejszéjével ütlegeli szegény párát, míg Iceddawn egy kellemes PoM-pyro kombóval kínálja meg, csak úgy üdvözlésképpen. A harc rövid, de annál hevesebb. Az ellenfél élete rohamosan csökken, a támadás annyira váratlanul éri, hogy még reagálni sincs ideje. Így aztán végzete is igen hamar elérkezik, egy hatásosan elhelyezett Fire Blast formájában. - Nem Skype, csupán Iceddawn fejében: hú de kurva jók vagyunk, hogy kaphattunk ki korábban bárkitől is. – Pontosan abban a pillanatban, mikor az éjelf összeesik eget rengető (költői túlzás FTW!) kiáltás töri meg a csendet. A gnóm üvőlt - Oh, Noooooooooooooooooo! Hőseink megfordulnak, de még mindig nem értenek semmit. Csupán annyit tudnak, ölniük kell. Gyorsan és csendesen! (nemtom mér kéne csendesen) Rögvest a mágus torkának esnek. Az meg csak áll, s ahogy záporoznak rá a csapások, tűzlabdák, ő tovább sikítozik - No! DC L Cseppet sem okos hőseinknek, csupán ekkor esik le könnyed győzelmük valós oka: A priest csupán testben volt jelen. Happyend: kit érdekel! Még egyszer lesújt a fejsze, egy utolsó scorch is becsap! Vége! – Skype: öblös, bugyborékos, telitorkos röhögés mely úgy tűnik soha nem ér véget

+ egy emlék, mely bőven feledteti az este 7-43-as mutatóját Yippáááá! :D

Egykor és Most: Arathi Basin

Egy hasonló postot már régóta tervezgettem, csak éppen Alterac Valley kapcsán. Természetesen arról is írok majd, de előbb inkább AB-ről, ahova mostanában sűrűbben járok. Bár itt nincsenek olyan változások a játékmenetben, mint AV-nál, azért itt is másabb lett a játék, mint teszemazt fél évvel ezelőtt.
Jómagam abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy már akkor is wowoztam, mikor AB először került be a játékba. Előtte ugye csak Warsong Gulchban és Alterac Valleyben csaphattak össze a Szövetség és a Horda seregei, ám AB-val bővítve immáron három síkon folyhatott a harc. Amellett, hogy egy remek új alternatíva került a játékba, tulajdonképpen az új battleground átmenetként is szolgált a másik két helyszín között. Méreteiben és a csatával eltöltött idő hosszában messze elmaradt AV-től, ám WG-hez viszonyítva nagyobb területen karcolhattak a felek, ráadásul nagyobb létszámban is. Megjelenése után természetesen mindenki csakis és kizáralóg AB-be járt, hanyagolva ezzel a másik 2 alternatívát. Emlékszem ha akkoriban az online guild listánkra tekintettem, az emberek többségének neve mellett Arathi Basin szerepelt, mint tartózkodási hely. Az első napokban, hetekben komoly taktikázásról nem nagyon beszélhettünk. Mindenki ment amerre látott, s sokszor az egyéni érdekek a közös fölött helyezkedtek el. Az emberek inkább a saját kis Honorable Killjeik után caplattak, ahelyett, hogy csapatként funkcionálva győzték volna le az ellent. Ez a fejetlenség aztán sokáig meg is maradt. Tulajdonképpen, két különböző Arathi Basin létezett akkoriban. Egy, 60-as szint alatt, és egy, annak felette. Az alacsonyabb szinteken mindvégig megmaradt az összevissza vagdalkozás, ám a maximális szintet elérve, az AB-zás is új szintre emelkedett. Míg a kicsik között, csak egy szempont volt a csapat kialakításánal, mégpedig, hogy meglegyen a 15 ember, aztán uzsgyi neki, addig 60-on már rendesen összerakott, felkészült "bandákkal" találkozhattunk. Sőt, 60 alatt működött az is, hogy simán belejentkeztünk a mesternél, s mikor ránk került a sor, akkor bekerültünk az éppen aktuális PUG-ba, s ismeretlenek oldalán harcolhattunk, felemás sikerrel. Ehhez képest 60-as korba lépve, csak elvétve sikerülhetett az, ami korábban oly általános volt. Itt inkább az LFG csatornán, illetve klánon belül szerveződtek a csapatok, s csak akkor léptek be, mikor összejött a 15 fő. Ekkoriban jelentős idő ment el azzal is, hogy a raiden belül, a választott vezető rendezgette a kisebb groupokat. Általában a 15 embert 4 felé osztották. 3 csapatnak volt egy-egy meghatározott célpontja, míg a negyedik , amolyan supportként dolgozott. Ebbe a negyedikbe kerültek azok a játékosok, akiknek epic mountjuk volt. Bármily fura is ezt ma leírni, de akkoriban a 60as mountok sokszor csatákat döntöttek el. Egy átlagos raidben általában 3-4 ember rendelkezett csak ilyennel, így rájuk kulcsszerep hárult a hátasaik sebessége miatt. Ha időben tudtak segíteni, az éppen az ellen által támadott területen, a siker garantálva volt. Általánosságban az is megállapítható, hogy ha a 15 ember maradéktalanul betartotta az előzőleg megbeszélt taktikát, szinte mindig győztesen hagyhatták el Arathi területét. Szerencsére nekem is volt alkalmam ilyen jól összerakott csapatokban harcolni, köszönhetően az akkori RC-mnek, így sikerélményeknek sem voltam híján. Kikapni általában csak akkor sikerült, ha esetleg egy-egy elite grouppal hozott össze minket a vaksors. Léteztek ugyanis ilyenek is. Ezek a csapatok, szinte változatlan összetéttellel látogatták AB-t nemritkán Teamspeakkel, vagy Ventriloval megtámogatva. Ellenük az egyszeri halandóknak nem sok esélyük lehetett. Sokszor olyan érzés kerített hatalmába, hogy nem is 15 ember ellen küzdünk, hanem egyetlen személy ellen, akit 30 kézzel áldott meg a jóisten. Bár próbálkoztunk ellenük, sokféle taktikát kipróbálva, a kudarc gyakorlatilag boritékolható volt. Később volt szerencsém az egyikükkel, név szerint Marvellous-szel egy klánba kerüli alli oldalon, s ott meglátthattam, milyen ember is az, aki zsinórban nyeri a bg-ket. Egy szóval, fanatikus. A fickónak másból sem állt az egész napja, minthogy beállt a sorba, kivárta azt, majd az épp aktuális bandájával leverte a hordát. Ez utóbbi az igazán nagy szó. Egyébként ugyanis, szint mindig a horda nyert AB-ben. Hogy miért? A válasz egyszerű. Mivel a szerverünkön hatalmas tulsúlyban vannak a szövetségesek, ennek köszönhetően sokkal könnyebb volt bekerülni valamelyik BG-be horda oldalról. Az allisok sokszor órákban mérhető időket vártak egy-egy küzdelemre, míg a másik oldalon kis túlzással élve, csak az szabott határt a követkeő harcnak, hogy éppen mikor jött össze a 15 ember. Nem nehéz belátni, hogy a sokkal nagyobb tapasztalat volt a siker legfőbb záloga.
Ám, mára minden megváltozott. A Blizzard bevezett a cross-realm PvP rendszert, minek hatására a várakozási idő jelentősen lerövidült. Nincsenek órákig tartó sorbanállások, ha az ember csatlakozik, jó esélye van, hogy öt percen belül AB-ben találja magát. A várakozási idő ilyetén való lerövidülése, okafogyottá tette a taktikázás jelentős részét. Nincs értelme az LFG-n való szerveződéseknek, jobban jár az ember ha csak simán belép, s bár lehet, hogy kikap, még így is több honort szerez mondjuk három gyors vereséggel, mint egy hosszú előkészületeket igénylő győzelemmel. Így aztán pörög is AB, mint a motolla. Nincs kecmec. Néhány elite premade group persze ma is létezik, és tarol, de tekintve a nagy létszámú jelentkező csapatot, márcsak elvétve találkozik velük az ember. Olyankor meg, úgy van vele, hogy: "Na bumm kikaptunk. És?" s aztán három perc múlva már egy másik csapat ellen veszi fel a küzdelmet egy új csatamezőn.
Ez a zombulás kissé unszimpatikus nekem, de ellene tenni nem igazán lehet. Sőt, a Blizzardnak sikerült még jobban ráerősítenie erre. A PvP rendszer újboli átszervezésével, még inkább honorfarmolássá degradálta a BG-zést. A legújabb patch óta, mindent honorból, nomeg tokenből vásárolhatunk. Ennek hatására mindenki elkezdett újra BG-zni. Az eddig elérhetetlennek tűnő epic PvP cuccok, most mindenki számára elérhetővé lettek. A keservesen összeharácsolt honorpontjaink ezentúl nem vesznek el, ha esetleg némi szünetet tartunk. Az ötlet szimpatikus, a konklúzió kevésbé. AB mára ismét csak egy fékevesztett rohanás, zéró taktikával megspékelve. 15 ismeretlen harca 15 ismeretlennel. Harc a rewardokért. Kiváncsi leszek a Blizzard milyen lépésre szánja majd el magát, mikor minden egyes emberen BG-s gear feszül majd. Persze, lehet hogy a TBC eljövetelével, az új helyszínnel, nomeg az arénákkal minden megváltozik majd. Reméljük. S, akkor csak egy kérdés marad majd: Vajh, miért mindig a horda győz Arathi Basinben? (Holott a feltételek mostmár egyenlőek.)

PvP vagy nem PvP

Shakespeare elcsépelt lenni vagy nem lenni kérdése igencsak jelentéktlennek tűnt az én problémámhoz képest az 1.12-es patch előtt. Hosszú ideje örlődtem ugyanis, hogy pvp-zek -e, vagy sem. Valószínűleg igen kevés emberben okoz ez a kérdés morális válságot, ám bennem minden kétséget kizáróan ezt tette. Ha egy átlagos wow playa olvasná ez irányú siránkozásaimat, biztos idiótának nézne (és milyen igaza lenne), és nem értené ugyan milyen baja lehet bárkinek is a pvpzéssel. Nos, egész egyszerűen az, hogy nekem nagyon hosszú ideig nehezemre esett, hordás karaktereket gyilkolászni. A horda iránti rokonszenvem egyébként mélyebb eredetűbb, mint maga a wow, hiszen már a korábbi warcraft játékok idején is az orkokat preferáltam a számomra cseppet sem vonzó emberekkel szemben. Ennek hatására az első wowos karim is horde member lett, mégpedig egy undead warlock, s bár később persze a kiváncsiságom hatására belekostoltam a szövetségbe is, a fő karakterem továbbra is hordás maradt, mégpedig Oarth, a tauren shaman. Valószínűleg ma is vele játszanék, ha nem úgy alakulnak a dolgok az RC-mben, mint ahogy alakultak, illetve ha a Hedi és Eretnek barátom nem csábít az alliance oldalára , olyan ürüggyel, csak hogy velük játszhassak. Ezt a döntésemet ugyan nem bántam meg, de ahogy telt-múlt az idő egyre jobban hiányszott a pvp-zés. Pláne miután elértem a 60-as szintet és a játék nagyrészt az instázásokra korlátozódott. Sokáig évődtem, hogy mitévő is legyek. Toljam a pve-t Iceddawnnal, s közben pvp-zzek Oarthtal? Nem, ez nem lett volna igazán jó megoldás, így hát valahogy leküzdöttem magamban a kétséget, és jelentkeztem BG-zni alli oldalról. Életem folyamán először. Ez még az 1.12-es patch megjelenése előtt történt, így hát természetesen nem jutottam be, a szerveren meglévő hatalmas szövetséges túlsúly hatására. Aztán szép lassan megjelent az 1.12, és egyszercsak ott találtam magam Warsong Gultchban, majd Arathi Basinben, végül Alteracba is ellátogattam. Eleinte nagyon furcsa volt, hogy taurenenkre lövöldöztem, és jóleső érzés egyáltalán nem volt bennem, mikor sikerült valamelyiket a GY-ba száműznöm. Sőt, az az undor sem fogott el soha, melyet akkor éreztem, mikor nagy ritkán az alli legyőzte a hordás csapataimat. Akkoriban rendesen felmerült bennem, hogy én mennyire utálom is az elfeket, törpéket stb. Ilyen ellenérzést sosem kelthet majd bennem egy troll vagy bármely más hordás faj. Ivust idéztünk Alterac Valleyben

Kiváncsi vagyok meddig tart majd ki az újítás hatása. Egy pár hétig-hónapig biztos fogom még járni a battlegroundokat, de egy dologban biztos vagyok, legbelül örökre hordás maradok.