1. Szóló questek
Tulajdonképpen kár is rájuk szót pazarolni. Fél óra alatt letudható az egésze. Egy rövid kis gyüjtögetős quest után - mely közben a másikhoz tartozó helyeket is megtaláljuk - egy rövid túra Dalaran romjaihoz, aztán irány Shattrah városa, s máris készen állunk az előttünk álló, s egyben sokkal komolyabb feladatokra.
2. Shadow Labyrinth - hol vicces, hol komoly
Shattrah után először Auchindoun negyedik szárnyába, azaz a Shadow Labyrinthbe vezet az utunk. A sors úgy hozta, hogy én kétszer is végigjártam a helyet, még mielőtt továbbálltam volna a következő helyszín felé, így azt hiszem sikerült remekül kiismernem az instance-t. Mivel a szóló questeket késő éjszaka sikerült letudnom, SL bejárására immáron csak a következő nap reggele kínálkozott. A korai órán azonban egy feral druidot leszámítva sem a guildben, sem az RC-ben nem akadt vállakozó, aki velem tartott volna, úgyhogy úgy döntöttem épp itt az ideje kipróbálni, a már pre-TBC bevezetett új LFG rendszert. Őszintén megvallva túl sok reményt nem fűztem a dologhoz, ehhez képest azonban kellemesen csalódtam. Igaz nem 3 teljesen random emberre akadtam, hanem háromra akik egy klánból származtak, így tulajdonképpen csak olyan semi-Pugnak volt nevezhető a csapatunk. (LOL) Mivel tanulságos összehasonlítani a délelőtti,illetve az esti tiszta maiev csapat teljesítményét, érdemes megnézni, milyen felállásban vágtunk neki a feladatnak. Délelőtt: 69 feral druid(tank), 69 holy priest (healer), 70 shadow priest (DPS, backup healer), 67 prot paladin (OT, backup healer), ezzel szemben este 70 prot warrior (tank), 70 hunter (DPS, pet OT), 70 mage (DPS), 70 holy priest (healer). Én természetesen minkét esetben a DPS-t nomeg a víz és kaja utánpótlást voltam hivatott segíteni. Az első boss tipikus fingi-lingi kategória, mindkét csapattal gond, azaz halál nélkül abszolváltuk a feladatot. Ezzel szemben a második boss kifogott rajtunk. Különösen az esti, egyébként jóval erősebb partynkon. A hatalmas ogréról aki egyébként Blackheart, the Inciter névre hallgat csupán egyetlen dolgot érdemes tudni. Van egy olyan bájos tulajdonsága, hogy egyszerre az egész csapatot MC-zi (gyk. mind controllozza, még gyk. az egész csapat felett átveszi az irányítást, s tulajdonképpen azt csinál velünk amit akar). Ez a része harcnak mindenképp vicces, ám nem kevésbé fájdalmas. Az eddigi tapasztalaim alapján nyugodtan mondhatom, szerintem ez az a harc a wowban, ahol a legtöbb múlik a szerencsén. A pugos csapatommal másodjára simán átjutottunk rajta, ezzel szemben a full 70-es bandánk szívott mint a torkosborz. Egyszerűen valahogy mindig sikerült bewipeolnunk rajta, igaz sokszor nagyon kevésen múlott a siker, s végül 5+ próbálkozásra egyszercsak összejött a dolog. Ám eztán fordult a kocka. Elérkeztünk ugyanis Grandmaster Vorpithoz, aki ellen a harc sokkal inkább szól a skillről, nomeg összeszokottságról, mint a szerencséről. Jelen esetben egy ork lockról van szó, aki holmi csúnya voidvalkereket idéz meg a küzdelem során akik nem átallanak gyógyítani főnöküket, s egyben sebezni a csapatot , mikor elérik őt. Jól kell tudni pozicionálni, kite-olni a bosst, s összhang kell hogy legyen a csapaton belül, hogy sikerüljön rendezni az addokat, s ha mindez jól megy, nem lehet külösebb probléma. Mint ahogy az este folyamán nem is akadt. Reggel rendesen megszenvedtünk itt, de végülis mindkét csapattal nagyjából normális ütemben sikerült megérkezni Murmurhoz, azaz a Shadow Labyrinth főellenségéhez. Ha a fickóra tekintünk eléggé nyilvánvaló hasonlóságokat fedezhetünk fel közte, és a hőn szeretett Ragnaros között.
Ráadásul nem csak küllemükben fedezhetünk fel rokonságot a két hatalmasság között, hanem az ellenük vívott harc stílusában is. Itt is ugyanolyan fontos a pozicionálás, mint MC-ben, s ha ezt jól csináljuk itt sem lesz igazán nehéz dolgunk. Ezt a Maievvel be is bizonyítottuk, egy bemelegítő try után, abszolút könnyen intéztük el a fiút, szemben a délelőttel amikor semmi nem akart összejönni. Azzal a cspattal kicsit úgy éreztük, az egész világ ellenünk fordult. Egyszer 1%-nál, másszor 2-nél sikerült elpusztulnunk. Sajnos a csalódottság, nomeg a folytonos visszafutkározásokból adódó idegbaj felülkerekedett rajtunk, így majdnem lógó orral távoztunk. Ám jelen esetben a majdnem szón van az igazi hangsúly, hiszen azt amiért jöttünk sikerült megszereznünk. A key fragmentet ugyanis könnyen fel lehet szedni anélkül, hogy beaggróznánk Murmurt. Ezt az este folyamán a többieknek is prezentáltam, s talán éppen ezen felszabadult "úgyis megvan, amiért jöttünk" érzésből fakadóan sikerült oly könnyen győzedelmeskednünk. Én ráadaásul, még egy Greatsword of Horrid Dreams-szel is gazagabb lettem. Yipee!Ja és íme még egy Ragnaros utánérzés:
Ugye ismerős? :)The Steamvault - piece of cake
A Karazhan attunementhez tartozó insták legkönnyebbike. Ha nem akarózik itt sok időt töltenünk, a fragmentet 10 perc alatt is be lehet gyűjteni a tó mélyéről. Mi persze azért a fun kedvéért végiggyalultuk a helyet, kevés botlással, és sajnos kevés igazi élménnyel. A Reservoir korábbi részei eléggé elnyerték a tetszésemet, ám SV nekem valahogy nem jött be igazán. Talán túlságosan is hasonlít egymásra a három helyszín, s ebből fakadóan már nem ér semmi komoly meglepetés.
A bossfightok sem külösen izgalmasak, ám egyszer azért mindenképp érdemes ellátogatni ide is. Sőt én jövök majd még egyszer, a Cenarion Expedition repu miatt. Aztán többet tán sosem. :)Mechanar - kellemes
Tempest Keep első szárnya nem kapcsolódik szorosan a Karazhan attunementhez, ám társaimmal úgy döntöttünk, hogy menjünk inkább alanyi jogon Arcatrazba, azaz szedjük össze kulcs darabkáit az első két részből. Ha Mechanarra visszagondolok, ez egyáltalán nem tűnik elhibázott döntésnek. Igazi jó kis helynek bizonyult. Az első két boss egyaránt másodjára adta meg magát, s kellően élvezetesnek bizonyultak, egyik helyen bombákat, másikon tűzelementálokat kellett kerülgetni.
A végső harc pedig különösen mókásra sikerült. Jómagam általában a taktikus szerepét szoktam betölteni az 5 fős runok alkalmából. Nem volt ez másképp ezúttal sem. Ez gyakorlatban úgy nézett ki, hogy én a rövid szünetek (mana, wipe, bio stb) alatt szépen elolvasgattam a különböző bossokhoz alkalmazandó taktikákat a wowwikiről, s mire elérkeztünk az aktuális monsztához, én már soroltam is a teendőket. Az első két helyen ez remekült bevállt, ám a vég meglehetősen viccesen alakult. Épp arról olvastam, hogy ez az utolsó boss kicsit bugos, s könnyen lehet, hogy egy esetleges wipe után nem lehet majd újra visszajutni hozzá, egy bezáródó kapu miatt. Éppen ezért még jobban koncentráltam az olvasottakra, s fel sem tűnt, hogy miközben egy hídon érkező mob hullámokról szólt a történet, éppen egy hídon öltük sorra a mobokat. Az én agyamban a két kép valahogy nem állt össze, ebből fakadóan már csak azt konstatálhattam, hogy a tankunk éppen a bosst húzza, bármiféle előkészület nélkül. (LOL) A váratlan szituációt szerencsére remekül átvészeltük, az én jelentős közreműködésemmel. At utolsó pár k HP-t már szólóban vertem le róla, a szokásos hátrálós, ice lance módszerrel. Úgyhogy végülis minden jól alakult, bezsebeltük a lootot, s mehettünk is tovább.The Botanica - a hátam közepére sem
Amilyen élvezetes volt Mechanar, olyan borzasztóan sült el a következő lépés. Pedig a kezdés itt sem volt rossz, Sarannist elsőre, bármiféle nehézség nélkül csaptuk le. Ezen felbuzdúlva vidáman folytattuk utunkat, egészen Freywinnig, aki örökre elvette a kedvünket a helytől. Egyszerűen nem voltunk képesek elbánni vele. A folyamatosan spawnoló addjai megállithatatlan akadályként magasodtak elénk. (pradoxon,d e nem baj :)) Nekifutottunk legalább ötször, de minden egyes alkalommal wipe lett a vége. Annyi szerencsénk volt csak, hogy a hely paramétereiből adódóan nem volt mindenáron szükséges megölnünk a druidát, így még a végképp elharapódzó idegbaj előtt továbbálltunk. Ám ezzel még nem volt vége a tortúránknak. Később egy szerencsétlen pull során ismét sikerült földbe harapnunk, ami az irgalmatalan respawn time miatt azt jelentette, hogy gyakorlatilag az összes trash mobon újra végig kellett verekednünk magunkat. ARGH. Biztos a fáradtság is belejátszott a vesztünkbe - hisz aznap már ez volt a harmadik instánk - de tény hogy egy életre meggyűlöltük a helyet. Piszok nehéz dolga lesz annak, aki engem még egyszer el akar majd rángatni a Botanica-ba. Annak ellenére mondom ezt, hogy a befejezés szerencsére ezúttal is jól sikerült. Az utolsó boss majdhogynem könnyebb volt mint bármelyik, akivel eddig Outland instáiban találkozhattunk.
Hajnali fél háromra tehát végül csak begyüjtöttük a hiányzó kulcsdarabkát, így a már-már agónia közeli állapot után úgy térhettünk nyugovóra, hogy már csak két lépés volt hátra a Karazhan attunementből.The Arcatraz
Tanulva ez előző estéből, úgy döntöttünk, ide már csakis célirányosan térünk be. Jelen esetben ez azt jelentette, hogy leöltük az első bosst - aki nem volt kimondottan nehéz - majd felmarkoltuk a fragmentet, s gyorsan tovább is álltunk. Egy screenshot azért itt is született.
The Black Morass - kurva nehéz, de kurva jóEz számomra a nagybetűs EVENT. A wow legjobb pillanata. Tökéletes. Mondom ezt annak ellenére, hogy kb 15-ször voltam ott mielőtt sikerült vlgigcsinálni. Egy pár szó a történetről. A Caverns of Time jellegéből fakadóan ismét egy korábbi esemény közepébe csöppenünk. Ezúttal a Dark Portal megnyitásánál kell segédkeznünk Medivhnek, a Black Morassban, amely a mostani Blasted Lands helyén elterülő hatalmas mocsár. Míg Medivh elfoglalja magát, nekünk meg kell védelmeznünk a kis testét, pontosabban az azt körülölelő pajzsot. S kik azok a galádok, akik az életére törnek. Nos ,18 egymás után megnyíló portálból érkező válogatott rémségek. Igen, 18-szor kell újra és újra nekiveselkedenünk a ránk rontó démoni seregek elleni harcnak. Ráadásul minden 6-dik portálon egy-egy boss jön kereszűl, csak hogy minket boldogítson. Ezek közül a második az amely tulajdonképpen a mérleg nyelveként funkcionál. Ha ezen túljut a csapat, már elég nagy a valószínűsége a sikernek. (Ellenpontként: volt hogy a 16 wave-nél wipeoltunk) A harc maga a tömény adrenalin. Ahogy egyre sűrűbben érkeznek a seregek, egyre jobban kalapál az ember szíve, velem előfordult, hogy a második bossnál már oda sem mertem nézni a tankunk hp csíkjára, vagy a pap manájára. Halálos. Ami az izgalom mellett egyébként különösen tetszett, az hogy nem volt ultimate tactics, amit használtunk volna. Tehát mi magunk jöttünk rá, tapasztaltuk ki, hogyan a legjobb kezelni az addokat, mikor éredemes megidézni a segítségünkre érkező sárkányokat.
Áldott legyen a Blizzard neve, ki nékünk adta a Caverns of Time-ot! (Ezek után nincs az az isten ami meggátolhatna abban, hogy egyszer eljussak a Mount Hyjalhoz. ) Egy kemény chain quest méltó lezárása volt ez az epikus küzdelem. Miután Aeonus is elhullott, megunkhoz vehettük a megérdemelt jutalmunkat, a Master's Key-t!Karazhan
A kulccsal a zsebünkben, hárman úgy döntöttünk, máris meglátogatjuk Karazhant.
A papunk kipróbálta a mind visiont, én az invisbilityt a tankunk meg csak berohant. Bewipeoltunk 3-szor csak a vicc kedvéért, és azóta tűkön ülünk, hogy minél hamarabb összejöjjön a 10 attuned ember, s visszajöhessünk ide, immáron az ölés vágyával!
2 comments:
miert ne:)
Koszonom, hogy egy erdekes blog
Post a Comment