Black Wing Lair

Zengjenek harsonák, dobok dübörgése ébresszen élőt és holtat, s mindenki üvöltse: Hallelujah! Vagymi. Szóval lehet örömködni, végre eljutottunk az oly távolinak, már-már elérhetetlennek tűnő helyre, Black Wing Lairbe. Ha próbálnám tárgyilagosan nézni a dolgokat, akkor akár azt is mondhatnám, végtelen hosszú volt a böjt, hiszen a szánalmasra sikerült AQ nyitás napja óta, most volt először alkalmam új helyet felfedezni magamnak Azeroth földjén. Ha belegondolok, hogy az említett esemény bíz lassan egy éve történt, akár negatív kicsengése is lehetne eme írásnak, de mindenki (leginkább jómagam) megnyugtatására közlöm, nem lesz. Sőt. Tulajdonképpen nem is érzek semmi mást, csak örömöt a témával kapcsolatban.Végre olyan szintre ért a Maiev, hogy betehette a lábát BWL-be, s tette ezt többek között az én segítségemmel is. Hát mi ez, ha nem ok az örömre. Lássuk, hogyan történt.
Egy gyors Onyxia látogatással kezdődött az este, ám szerencsére a sárkány ezúttal is könnyen megadta magát, úgyhogy a gyors teleportálás, s az Ironforgeban való reparálás után az egész csapat Blackrock Mountains felé vette az irányt. A gyülekezőhely természetesen Thorium Point volt (lásd a képet), ahonnan aztán egyszerre indultunk meg a hegy felé. Engem mindig valami magasztos érzés fog el, mikor egyszerre látok sok-sok embert (s egyéb fajokat) különböző hátasokon a WoW világában. S, ha ráadásul még együtt is vágtatnak, az még tovább fokozza az élvezeteket. Nos ez esetben is így történt. Az aktuális vezetőnk, Libralix jelére egyszerre indultunk meg a hőn áhított cél irányába. A zabolátlan lovak, kosok, tigrisek én mechanostriderek (már ha ezek is lehetnek zabolátlanok) látványa minden arra járót egy pillanatnyi megállásra és csodálkozásra késztetett. Bizony, nem mindennapos kép, mikor negyven szövetséges együtt vágtat végig Searing Gorge komor földjén. (A nagyobb raidek általában bent gyülekeznek.) Így értünk hát a hegy gyomrába, ahol aztán mindenki a gömb felé vette az irányt, amely szép sorban beteleportált minket Black Wing Lairbe. Az első lépésemről is muszáj voltam képet csinálni. Íme:
Hiába láttam már annakellőt többször is a helyszínt a különböző videókon, a hatás így is fenomenális volt. Nem azért, mert olyan egyedi, vagy olyan hatalmas volna Razorgore terme, hanem inkább azért, mert ott bent tudatosult bennem, hogy "végre, itt vagyok", vagyis hogy jó egy évnyi játék után eljutottam arra a helyre ahová mindig is vágytam, s ahová nagyon sokan, még nagyon sokáig nem fognak eljutni. S, ez előbbi - ha utóbbi nem is - igen jó érzés, és büszkeséggel tölt el. De tegyük most már félre az érzelgősséget, egy pár szót mindenképp írnom kell arról, hogyan is alakult az első küzdelmünk a Drakkisath utánzattal.
Szerencsére a fórumunkon már az estét megelőzően is sokat tárgyaltunk a különböző taktikákról, így aztán felkészülhettem a saját szerepemre. A nagyon fontos szerepemre. Tudniillik Libralix, a szokásostól eltérően nem a vadászokra akarta osztani csali szerepét, hanem a mágusokra. Konkrétan magára és énrám. Az előzőleg megnézett videókon remekül működött, a következő taktika: A mage rohangál körbe-körbe, folyamatos Arcane Explosion-ökkel magára húzza a sok dragonkint, akik jó esetben nem érik utol, mivel a hunterek csapdái folyamatosan lassítják őket. Elméletben klappolt, gyakorlatban sajnos nem. Egyrészt a hunterek valamiért nem tudták kellően használni a tetszhalál képességüket, másrészt a gyógyításommal megbízott pap, nem igazán tudta megóvni a csinos kis popsimat a csúnya sárkányok harapásától. Amíg a közelemben tudhattam a priestet minden rendben volt, de amint komolyabbra fordult a helyzet, blinkelnem kellett, aminek az lett a következménye, hogy magamra maradtam, hiszen kikerültem a gyógyító hatósugarából, az esélyem a túlélésre pedig gyakorlatilag nullára csökkent. Nem volt mit tenni, váltani kellett. Kipróbáltuk a sok guild/RC által sikeresen alkalmazott hunter-kiter taktikát, és meg kell mondjam sokkal sikeresebbnek bizonyult, mint az újítónak szánt mages. Bár a szerepem leredukálódott az orc magek leölésére, és a legioneerek sheepelésére,cseppet sem bántam. Hogy miért? Mert ez a harc roppantul élvezetes. Mondhanám epikus. Elsőre kissé átláthatatlan, de ha az ember szakavatott szemmel figyeli, akkor észreveszi, hogy itt bizony minden okkal történik. A hatalmas katyvasz minden eleme határozott szereppel bír. Negyven ember, és megannyi szörny ádáz küzdelme (nem csak fegyverrel, ésszel is), s köztük az általunk kontrollált boss rohangászik, pusztítva a saját tojásait. Káosz. Ám, tökéletes káosz.
Minél többször próbálkoztunk, annál jobbak lettünk, de sajnos a második fázisba még nem sikerült eljutnunk. Ám az utolsó harcunkkor már csak hét tojás maradt. Ha azt nézzük, hogy ekkor összesen két hunterünk volt, joggal reménykedhetünk, hogy legközelebb, egy normális 40 fős csapattal simán lenyomjuk majd a fiút. Addig meg inkább az egyik wiperól postolok egy képet, csakhogy legközelebb nagyobb legyen a kontraszt. Hisz legközelebb Razorgore feje a porba hull majd!

The Burning Crusade - Árny és Fénysugár

TBC. Ez a három betű néhány évtizeddel ezelőtt a rettegést hozta el nagyon sok ember számára. Mennyit változott a világ, míg őseink a tuberkolózistól féltek hajdanán, manapság wow addikt leszármazottaik számára már-már megváltással ér fel ezen rövidítés.
Bizony-bizony jön az első kiegészítő a wowhoz. Immáron kevesebb mint két hónap, és minden rendes wowwer telepítheti az expansiont. Valószínűleg minden játékos remegve várja már a különböző újítások miatt. Lesznek itt új fajok, területek, tárgyak, questek, hátasok, lesz benne új battleground, új LFG rendszer s megannyi egyéb feature. Ám ami talán a legfontosabb változás, a maximális szintet kibővítik 70-re. Éppen ez az, ami miatt kissé vegyes érzések keringenek bennem. Mert ugyan kétségkívül hatalmas élmény lesz új földeket felfedezni, megismerni egy soha nem látott világot, legbelül kicsit bosszant, hogy azt az utat amelyet az utóbbi időbena Maiev járt, nem fejezheti be. Ha megjelenik a TBC, óriási változás áll majd be minden Raiding Guild vagy Raiding Community életébe. A jelenleg oly sokra tartott instancek elalvulttá, s egy idő után talán túl könnyűvé válnak majd. Én igazán szerettem volna ha legalább Black Wing Lairt végigjárhattam volna, bármiféle segítség nélkül. Persze ha reálisan nézem a dolgokat, a Maievvel sosem lett volna esélyem eljutni az aktuális high-end instákig, mégis fájlalom kicsit, hogy meg sem adatik már nekünk ez a lehetőség. A másik ami furcsa lesz, hogy az utóbbi néhány hónap alatt összeszedegetett felszerelésem napok alatt válik majd szemétté. Bizony, a féltve érzött tier1es cuccomat, rövid időn belül felváltják majd a 61-es kék itemek. Akárhonnan nézzük, ez kicsit azért fájdalamasan érint majd. :) Bele sem merek gondololni mit éreznek majd azok, akik Naxxramasból származó ruhákban vágnak neki Outlands földjének. Nyilvánvalóan nekik tovább tart majd, mire minden helyre új tárgyat találnak, ám egy idő után nekik is haladniuk kell majd a korral. Persze ez csak a dolgok egyik aspektusa. A szintbővítéssel járó változásnak lesz egy sokkal nagyobb előnye, amely mellett a "gearvesztés" nem is tűnik majd olyan nagy bosszúságnak. Beköszönt majd a Liberté, Egalité, Fraternité korszaka. Nagyjából mindenki egyforma eséllyel indul majd, s bár ez majd azt jelenti, hogy mindenféle n00bok is képesek lesznek remek lootot harácsolni, 70es szintre érve mindenkinek nagyjából egyforma esélye lesz az új instancek megismerésére. Ez számomra rendkívül nagy dolog. Ma ugye csak álmodhatok Nefarianról, C'Thunról, vagy Kel'Thuzadról, ám 70es szintre érve akár én is lehetek az, aki először harcol majd valamely új boss ellen. Valószínüleg nem így lesz, hiszen ehhez azért a Maievben kevés a potenciál, de abban biztos lehetek - köszönhetően a max. 25 fős instáknak - 70edik szinten nem lesz ekkora a különbség az aktuálisan legjobb RC és a miénk között. A 25 fős instázás azt jelenti, hogy nem lesz majd szükségünk mindenféle töltelékemberre, s ha a Maiev - véleményem szerint kellően erős és céltudatos - magja megmarad, sok mindenre lehetünk majd képesek Outlands világában. Úgyhogy mit nékem tüdőbaj: Gimme TBC!

Van egy álmom

Természetesen nem csak egy álmom van, de valahogy jól esett Martin Luther King eme elcsépelt mondatával indítani ezt a postot. Tulajdonképpen azért esett a választásom erre a címre mert ma éjjel álmot láttam. Wowosat! (lmao)
Igazán kíváncsi lennék, hogy vajon hány emberrel esik az meg manapság, hogy a World of Warcrafttel álmodik. A több mint 7.000.000 játékosból biztos akad még egy-kettő rajtam kívül is. No persze nem olyan nagy dolog, ha az ember olyasvalamit idéz fel álmában, amivel sokat törődik, sokat töpreng rajta, de ezt a tegnapi víziót mégis jó lesz rögzíteni itt, csak hogy később is emlékezhessek rá. A játékban eltöltött lassan másfél év alatt nem egyszer terelte az agyam a gondolataimat a wow irányába, de azt hiszem (ki tudhatja) tegnap éjszaka fordult velem először, hogy valamilyen konkrét szituációt éltem meg. Eleddig jobbára csak a Maievvel kapcsolatos általános történések köszöntek vissza az éjszakáim során. De ezek kapcsán nem kell semmilyen komoly dologra asszociálni, egyszerűen lefekvés előtt gyakran járatom az agyam a különböző problémákon. A fejemben már sokszor az ágyban megszületnek a másnap reggeli fórumos hozzászólások egy-egy komolyabb dolog kapcsán. S, bizony ezek a dolgok néha-néha az álmaim mezején is visszakacsintanak, de csak olyan formában, hogy néha mikor felébredek beugranak olyan dolgok, mint például: hogyan kéne-lehetne egyszerűbben intézni a bank ügyeit, miként lehetne egy-egy embert rávenni, hogy egy picit jobban törődjön a közösség dolgaival vagy teszemazt egy adott bosst miért nem sikerült könnyebben legyőzni. De mondom, ilyen dolgok csak ritkán fordulnak elő és legtöbbször letudom őket, még mielőtt álomba szenderednék. Ehhez képest a tegnapi álom teljesen más volt. BWL-ben jártam. Nem kell ahhoz Freudnak lenni, hogy megfejtsük, hol is ered eme vízió gyökere. Ma este lesz a nagy nap, mikor a Maiev először látogatja meg Black Wing Lairt. Tehát akár annyival le is tudhatnánk, hogy egyszerűen elképzeltem milyen is lesz a nagy találkozás Razorgore-ral. Csakhogy, én tudom milyen lesz. Bár régebben sohasem szerettem előre tudni, mi is várhat rám egy új helyen, manapság a vezetői szerepem miatt kutya kötelességem felkészülni az új szituációkra. Éppen emiatt el is olvastam a harchoz kapcsolódó taktikát, és jó pár videót is megnéztem az összecsapásról, csak hogy képben legyek a küzdelem természetével. Így jelen pillanatban nyugodtan mondhatom, hogy tisztában vagyok Razorgore küllemével, viselkedésével, a helyszínnel meg úgy nagyjából mindennel ami a témához kapcsolódik. Nos ehhez képest az álmomban nem láttam egyetlen Draki utánzatot sem, nem volt ot egy fikarcnyi tojás, de tulajdonképpen egy odavaló szereplő sem. Én sem Iceddawn képében voltam jelen, hanem csak egyszerűen ott voltam, bármiféle testi valóm nélkül. Ott volt még a húgom (hoppá!) és még néhány ember akiket már nem tudok felidézni. A harc tulajdonképpen nem is volt harc, hiszen nem volt ott ellenség, csak különböző logikai feladványok, amelyet hol ésszel, hol szerencsével remekül abszolváltunk. Ezen fejtörők milyenségére sem emlékszem már tisztán, csupán arra. hogy holmi színes kendők játszották bennük a főszerepet. Vezetőként én irányítottam a népet, s szépen vettük is az akadályokat, de sajnos a katarzis elmaradt. Az utolsó buktatónál elbuktunk. Ennek ellenére nagyon büszke voltam magamra, hiszen Razorgoret senki sem szokta megölni első próbálkozásra. Úgyhogy minden jó volt. Ám még mielőtt felébredhettem volna, megjelent Libralix - személyével a wowhoz kapcsolodó kötelék legerősebb szálát nyújtva - s kioktatott, hogy nekünk csak oltári nagy mázlink volt, hogy idáig eljutottunk. Így zárult hát a mese, amely roppant kellemes volt. Bár igazából nem sok köze volt az igazi BWL-hez (jajj majd elfelejtettem, a helyszín valamelyest egyezett, itt is holmi oszlopcsarnok volt a küzdelem színhelye), én mégis remekül szórakoztam magamon, mikor ébredés után végiggondoltam mit is láttam éjszaka. Ezért is született ez a post. Erre mindig jó lesz visszaemlékezni.

Full Arcanist

Hát ezt is megértük. Végre-valahára a teljes tier1-es szettben pompázik a kiscsillag. Amikor még a sámánommal írtottam a jónépet Mc-ben ez bizony lehetetlennek tűnt számomra. Ott sajnos sokkal igazságtalanabb loot-rendszert használtunk, ráadásul a konkurencia is jóval nagyobb volt, hiszen az "egy-egy sámlit minden groupba" elv érvényesült, így aztán egy adott raid alkalmával 1:8 esélyem kínálkozott arra, hogy beszerezzem az Elements szett egy-egy darabját. Ennek hatására nem is volt túl nagy sikerélményem, - már ami a gyüjtögetést illeti - távozásom idején mindössze a kesztyű része volt meg a nyolc darabos szettnek.
Szerencsére a Szövetség oldalán nagyobb sikerrel jártam. Néhány hónap szorgos és kitartó raidelés után, mára egy full tier1 mage büszke tulajdonosának vallhatom magam. Persze ez a tény mit sem érne, ha ez csak valami izzadságszagú gürcölés eredményeként következett volna be, de hálistennek nem így esett. Azt hiszem a Molten Corehoz kötödő pályafutásom pont ideaálisra sikerült. Gyakorlatilag a kezdetétől ott voltam a Maiev Mc-s próbálkozásainak, és pont akkorra sikerült összegyűjtenem az összes Arcanistot, mikorra sikeresen végigértünk a helyen, s bizony ma este már BWL-be készülünk. Részemről csak annyit mondhatok: Perfect Job!

Amikor lehull az álarc

Habár az utóbbi hónapokban többször is felmerült a Teamspeak használatának lehetősége a Maieven belül, végül egészen múlt hét vasárnapig kellett várni a jeles pillanatra mikoris néhányan összegyűltünk és hallhattuk egymást élő szóban is, nem csak a már jól bevált wowos channeleken keresztül. Ezáltal elérkezett az igazság pillanata, nem lehetett tovább bujkálni a karakterek álcája mögött.
Jómagam mindig is kiváncsi voltam, vajh milyen emberek ülhetnek a többi képernyő mögött, úgyhogy abszolút örömmel fogadtam Libralix meghívását a teamspeak szerverére. A jeles alkalom apropóját egyébként a hunter class leaderünk, Leramus filmjének forgatása adta. A filmmel kapcsolatban nem ringatom magam illúziókba - szerintem pocsék lesz - , ám a TS dolog egész jól sült el. Ugyan csak néhányan voltunk ott, azt a kevés embert igazán jó volt kicsit jobban is megismerni. Az ember ugye akarva-akaratlanul is elképzel egy-egy valóságos embert minden karakter mögé, aztán persze roppant tanulságos tud lenni, ahogy ez a magunkban szépen felépített kép, hogyan dől össze, legtöbbször az illető első szavának hallatára. Volt is meglepetés bőven.
Először persze nekem sikerült ledöbbentenem a nagyérdeműt, mikor az általuk Iceddawn mögé vizionált csengő leánycsicsergés helyett, az én kellemesen búgó, mély tónusú hangomat hallhatták. (lol) Aztán persze én is átéltem egy-két csalódást, pozitívat és negatívat is egyaránt. Ebből is látszik, az előítéletek könnyen tévútra vihetik az embert. Hiszen bár a játékon belüli viselkedés sokszor azért árulkodó, a valóság a legtöbb esetben teljesen más.
A legnagyobb különbség egyébként a várt és a kapott eredmény között Libarixnál és Leramusnál volt. Előbbinek a viselkedése a játék folyamán abszolút irritált. Folyton beleszólt mindenbe, s bár épp csak visszatért a Maievbe, rögtön úgy viselkedett, mintha ő lenne a király, és minden mondata után az az érzés fogott el, hogy ez az ember bármit megtesz azért, hogy valahogyan visszaszerezze a hatalmát. Próbált viszályt szítani a fórumon a vezetők között, legalábbis mindig ő volt az, akinek különbözött a véleménye a többiekétől. Ezek alapján úgy gondoltam, hogy valami kis idióta bugris lehet az életben, ehhez képest mikor váltottunk pár szót sokkal inkább az jött le, hogy elég jó srác. Svéd révén remek az angolja, és mindenkivel teljesen korrekt. Legalábbis azokkal, akik vele szemben is korrektül viselkednek. Mi persze így tettünk, és ennek hatására sokkal jobb a viszony közöttünk, mint annak előtte. Azóta már lement 2 MC, melyek alatt szintén Ts-t használtunk, és a magam részéről úgy vélem, abszolút jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Kikérjük egymás véleményét, és segítünk is a másiknak, ha úgy hozza szükség.
Ezzel szemben Leramus, egy teljesen másik eset. Ő a játékban leginkább olyan kis bénának tűnik. Bár ő a vadászok vezetője, sebzésben mindig messze elmarad a többiektől. Sokat kritizál, s néha vannak ugyan jó ötletei, sokszor olyan hajmeresztő hülyeséggel áll elő, amiből azt hinné az ember, hogy valami 10 éves félnótás kölyökkel beszél. (A kedvencem a priestek használjanak Smiteot Ragnaros ellen, mert az majd nagyon sokat segít a DPS-ünkön -> lmao.) Ezek alapján - bár tudtam, hogy 30 fölött van - nem is igazán tudtam, hogy mit várjak tőle, de az első megszólalása azonnal a földhöz csapott. Ha le kéne írni a hangját a legjobban talán így jellemezhetném: vén, kéjenc pederaszta. Ha pedofil papokról forgatnék filmet, biztosan őt kérném fel az egyik főszerepre. Életemben nem hallottam még ilyen mézes-mázos hangot. Bár eleinte nagyon idegesítő volt, mára inkább a vicces kategóriába sorolnám. Mert ugye, nem csak az számít, hogyan mondunk valamit, hanem az is, hogy mit mondunk. És bár ez a nyáladzás továbbra sem szimpatikus, a tartalom egész normális, úgyhogy tulajdonképpen vele sincs komoly baj.
Sőt, baj igazából csak egy emberrel van, s ő nem más, mint Rednass. Nos benne nem kellett csalódnunk. Alapvetően is ő a csapatunk legidegesítőbb tagja. Mindenkit zavar a folytonos idióta szövegelése a játék közben (Bár ő RP-zésnek nevezi. Haha. Két emote váltogatása, meg néhány "i love you" spammolása a női karakterek felé még nem szerepjáték.), s egyéb problémák is felmerülnek vele kapcsolatban. (AFK ha meghal, hazudik stb..) Néhány héttel ezelőtt épphogycsak megúszta a kirúgást, de sajnos mi, jófejek adtunk neki még egy utolsó esélyt hátha megváltozik. Erre most élő szóban hecceli a népet. Persze tudom, fiatal még, hiszen alig múlt 18, de akkor is érezhetné mikor kell befogni a száját. Ha a leaderek épp nem beszélnek, ő egyfolytában hülyeségeket kezd pofázni, ráadásul olyan tört angolsággal (belga a szentem), hogy azt bizony talán még a legelvakultabb nyelvészek sem értenék. Szerencsére problem solved. A következő raiden már csak hallgatni lesz jogosultsága. Hallelujah!
Most, hogy így végiggondolok az imént leírtakon, akár azt is gondolhatnám, hogy ennek nincs sok értelme, pedig igen is van. Ez a post azért született, hogy a későbbiekben legyen egy viszonyítási alap. Ki tudja, egyszer talán revidiálom az álláspontomat a srácokkal kapcsolatban. Bár ami például Rednasst illeti, kötve hiszem.
Pár szó még a teamspeakről, csak úgy általában. Én nagyon jól ötletnek tartom a használatát. Sokat segít a vezetőknek, megbeszélni egy-két fontos kérdést. Vészhelyzet esetén is könnyebb élő szóban szólni a másikhoz, mintsem gépelésbe kezdeni. S, bár nem tettük kötelezővé a használatát, a class leaderek mind, az officerek majdnem mind ott vannak a szerveren, úgyhogy minden lehetőség adva van a további fejlődéshez. Az meg, hogy angol anyanyelvűeknek osztom az ukázt angolul már csak hab a tortán.
ui.: Caledon's scottish accent rules!

Landscape

Bármennyire is hatalmas játék a wow - minden szempontból - egy idő után eljut az ember arra a pontra, hogy nem nagyon talál újdonságot benne. Legalábbis a felfedezhető világban, hiszen az újabb instancek, az új questek, tárgyak stb. mindig biztosítják a kellő utánpótlást ahhoz, hogy soha ne lehessen megunni a játékot. Én magam is hasonlóan állok ezzel a dologgal. Mivel van egy-egy 60as karakterem mindkét oldalon, gyakorlatilag nincs olyan pontja Azerothnak, ahol ne fordultam volna meg, legalább egyszer. Legalábbis nagyon kevés. Néha-néha játszok ugyan valamely altommal, de ezt nem azért teszem, hogy új helyszíneket fedezzek fel, hanem egyszerűen az új kaszttal való játék változatossága vonz. Éppen ezért igencsak meglepődök, ha esetleg olyan vidékre sodor a sors, ahol még előtte sosem jártam. Így történt ez pár héttel ezelőtt is, mikor Eretnek és Hedi, nomeg még egy két másik maieves társaságában Wetlandsben jártunk, némi sárkánybőr szerzésének reményében. Így jutottunk el a Grim Batol környékére, ahol a screenshot is készült. Ez az egyik kedvenc wowos képeim egyike. Csodálatos táj tárult ott elénk. A gátat eleddig mindig csak a Loch Modan felőli oldaláról láttam, és érdekes módon korábban meg sem fordult a fejemben, hogy valahol lennie kell egy másik oldalnak is. :) Sajnos ezt a gátat elfejetettem lefotózni, de nem baj legalább lesz miért visszatérni. (Különösen ha később valami feature is épül majd, a jelenleg még lezárt Grim Batolra.) Addig meg marad a vízesés, és a csupazöld táj, amely még egy fagyos mágushölgy is szívét is felolvasztja. (Majdnem.)

Maiev pwned Ragnaros!

Talán a tudatalattim is közrejátszott abban, hogy az előző írásom nem született meg hamarabb, csak most mikor máris itt a cáfolata a hosszan tartó "egy helyben toporgásnak". A deja vu érzés elillant, továbbléptem. Akárcsak a Maiev, tegnap este.
Már néhány hete eljutottunk arra a szintre, hogy képesek voltunk megölni mindenkit Molten Coreban, beleértve Majordomo követőit is, így nyitva állt előttünk az út Ragnaros mesterhez. Ha az emlékezetem nem csal, eleddig háromszor volt alkalmunk szembenézni a tűz urával, de sajnos minden esetben csak egy rövidke randevúra volt lehetőség, az idő rövidsége miatt. Az előző alkalmakkor mindig úgy jött ki a lépés, hogy körülbelül egy óránk maradt a nagy harcra, s ennek következtében, csak holmi hevenyészett próbákra futotta erőnkből, s időnkből. Ám ezúttal, szerencsére minden másképp történt. Elcsépelt szófordulattal élve, már az előjelek is bíztatóak voltak. A múlt heti Mc nyitónapunkon sikerült lemészárolnunk az első nyolc bosst, új maiev rekordot állítva fel ezzel. Így a tegnapi napra úgy készülhettünk, hogy mindösszesen Majordomo uraság, és 8 segítője áll az utunkban Ragnaros előtt. Mivel jómagam voltam a vezető, alaposan felkészültem az ütközetre. Bár már többször átéltem a Ragnával való találkozás semmihez sem fogható érzését, mégis úgy gondoltam, némi plusz információ, és előkészület sosem árt. Így aztán a runt megelőző napokon többször megnéztem néhány videót a harcról, illetve beleástam magam a taktikába, különös gondot fordítva a pozicionálásra. Ez utóbbi azért volt különösen fontos, mert a korábbi alkalmakkor, sosem jutott kellő idő arra, hogy mindenkinek személyre szabottan megmutassuk, hol is kell állnia a harc során.
Az elméleti felkészülést gyakorlati is követte. Ez abban merült ki, hogy legyártattam 60 Greater Fire Protection Potiont az egész raid, illetve 15 Brilliant Wizard Oilt a casterjeink számára. Persze ez mit sem ért volna, ha a többiek nem készülnek fel kellően. De szerencsére nem így esett. Bár nem tudom pontosan ki milyen holmit hozott magával, de úgy láttam, a raid nagy része tényleg komolyan vette az elengedhetetlenül fontos felkészülést. Így vágtunk hát neki tegnap este a magnak. Domoig könnyű utunk volt, ilyen gyors pullozást még sohasem láttam. Véleményem szerint bármelyik hardcore RC-nek becsületére vált volna, ahogy tankjaink tették a dolgukat. (Bár abba azért nem könnyű belegondolni, hogy vannak olyanok, akik 70 perc alatt ürítették ki a helyet.) Majordomo is viszonylag könnyen megadta magát, 1 wipeot leszámítva. Így aztán abszolót korán odaértünk Ragnaros odújához. Ezáltal volt lehetőség mindenkinek személyre szabottan, egyesével megmondani mi is a dolga, s ezen dolog sikerességéhez hova is kell állnia. A kissé hosszas pozicionálgatás után készen álltunk a küzdelemre.
Az első próbálkozásunk kecsegtető volt, hiszen sikerült 47%-ra levinnünk Raggie életét, de sajnos túl sokan haltak meg az első fázis során, így a Son of Flamek tualjdonképpen könnyen kivégezték az életben maradtakat. A második próba sokkal jobban sikerült, a sonok is elhulottak, végül 20%-nál halt meg az utolsó ember. (Gnóm, törpe, Elf, ki tudja.) A meglepően jó kezdet hatására úgy döntöttem itt az ideje mindent bevetni, kiosztottuk az italokat, s mindekit arra kértem, használja összes felszerelését, amely növelheti a siker esélyét. Így is tettünk, mégis csúfos kudarc lett a harc vége. Hiába a sok potion, meg sem közelítettünk az előző try sikerességét. Így jött el a negyedik esély ideje. Mikor ismét elkezdünk készülődni felötlött bennem az egyik video, amelyet előzőleg láttam, s mely során az adott RC éppen a negyedik próbálkozására gyűrte le a bosst. Én is - mint ahogy mindannyian - hasonló végkifejletben reménykedtem. Ám végül ismétcsak a halál jutott osztályrészünkül.
A négy kudarc hatására, úgy döntöttem itt az ideje megkérdezni a "népet", akarnak e tovább próbálkozni. Az "Are you up for one more try?" kérdésre mindössze hét "no" választ kaptunk, így a döntés nem is lehetett más. Megpróbáljuk. Legalább még egyszer. Bár készleteink fogytán voltak - csak meleeknek jutott potion - mégis megtetettük amire oly régen vártunk mát. Az első fázis gyakorlatilag hiba nélkül ment végig. Néhányan persze így is meghaltak, ám a sonokat még így is messze a legjobb esélyekkel vártuk. A raid életben maradt tagjai nem is okoztak csalódást, remekül vették az akadályt. Habár még egy lángocska életben volt mire Ragnaros visszatért, így is viszonylag gyorsan tudtuk folytatni a harcot. Sajnos eleinte elég kevés DOT került Raggiera, s szépen lassan haltak is meg embereink, így félő volt, hogy nem leszünk képesek megölni, mielőtt a sonok újabb hulláma érkezik. Nos, nem így történt. Mindenki küzdött az utolsó leheletéig. Jómagam minden fölös pillanatban a "Nuke!" paracsot szajkóztam Raid Warningba, míg a haláluk által a passzív szemlélő szerepére kárhoztatott társaink egyfolytában biztattak minket, hogy ne adjuk fel, ezúttal meglehet. A TS-en is tomboltak az érzelmek, Eretnek, Hedi s persze én is abszolút felfokozott állapotban hergeltük egymást. Mikor megjelent az üzenet, mely szerint mindössze 20mp van a következő hullámig, úgy éreztem nem sikerülhet. Jobbra-balra tekintgettem. Felemelő volt látni, hogyan záporoznak a frostboltok, shadowboltok Ragnaros testére. Ekkorra persze már a priest DOTOK és felkerültek. Nem számoltam magamban a másodperceket, de úgy éreztem a 20 már régen letelt, és bizony Ragnaros mindjárt eltűnik. Az élete ugyan fokozatosan csökkent, de a csökkenés sebessége túl lassúnak tűnt. Az elmebaj kerülgetett mikor 1%-on volt az élete. Az az 1% számomra percekig tartott, olybá tűnt sohasem látjuk már meg a dead feliratot. Az ujjam, mellyel a frostbolt gombját nyomogattam, kis híján eltört a nagy erölkődésben. S akkor, mikor már azt hittem itt a vég, egyszercsak meghalt Ragnaros. Eltűnt, s nem maradt utána semmi, csak hatalmas buzogánya. Nehéz elmondani mit éreztem akkor. Annak aki nem élte még át ugyanezt, nem lehet elmagyarázni ezt az érzést. Hiszen ez csak egy játék. Igen, az. De mikor negyven ember közös erőfeszítése árán sikerül véghezvinni valamit, valami nagyot, akkor az túlmutat a játék szó határain. Mikor 40 ember egymást teszi boldoggá, az nem csak játék.
S igen, mi boldogok voltunk. Üvöltés a TS-en, üvöltés a játékban. Hosszas gratulációk egymásnak, egy vicces fotó, majd a várva várt loot. Így zárult a Maiev első estéje, melyen megölte Ragnarost. Ámen.

Deja Vu

Nos, így jár az a blogger aki sokáig hanyagolja "munkásságát', és ahelyett hogy papírra vetné-feltöltené gondolatait, csak a fejében kreálja meg a postokat, amelyeknek tartalma, köszönhetően a lazsálással töltött időnek, közel sem aktuális. Sajnos erre én is ráfáztam. Ez az iromány már néhány hete befészkelte magát a fejembe, de tegnap este óta immáron csak a múltba révedezés örömét adja. Ám én ezt egy cseppett sem bánom. Azonban, mielőtt rátérnék a tegnap esti fejleményekre, mindenképp szeretném leírni, milyen gondolataim voltak a játékkal kapcsolatban az elmúlt időben. Íme.
Mivel remek címadó készséggel áldott meg az isten, mi sem természetesebb annál, minthogy megtaláltam a tökéletes címet eme írásomnak. Deja vu. (Ha mégegszer leírom, az is Deja Vu? Deja Vu. Talán.) Szóval, ez a gondolat bizony elég sokszor eszembe ötlött a közelmúltban. Egy-két dologtól eltekintve, a wow ugyanazt nyújtotta, mint körülbelül 9-10 hónapja. Persze az az egy-két különbség igencsak markáns, és éppen emiatt nem is bánom, hogy így alakult. Hogy mire is gondolok, mikor ezt a remek kis francia kifejezést emlegetem? Azt hiszem akárhogy is variálnám az ide feltöltött képek sorrendjét a napnál is világosabban látszana mire is utaltam. Bár a szereplők mások, úgy az én karakterem, mind a körülöttem levőké is, a képek gyakorlatilag mégis ugyanazt a szituációt ábrázolják sok-sok hónap különbséggel.

Persze a World of Warcraft világában sokszor előfordul az, hogy ugyanazt az eseményt többször átéli a játékos, különösen akkor, ha több karakterrel is játszik, ám az talán viszonlyag ritka, hogy ugyanabba a szituációba csöppen bele, amelyet már egyszer, régesrégen élt meg. Velem mégis ez történt. Amikor úgy döntöttem, hogy otthagyom a horda oldali RC-met - amely már egyébként is közel állt a széteséshez, a nem kevés belviszály következtében -, a Community épp ugyanabban helyzetben volt, mint a Maiev az utolsó néhány hétben. Molten Core gyakorlatilag farm statusban volt, leszámítva Ragnarost, akin bőszen próbálkoztunk, de az idő rövidsége miatt nem nagyon volt lehetőségünk igazán összefogott, és jól megtervezett támadást indítanunk a nagy láng ellen. Sem itt, sem ott. Eközben persze voltak sikerélmények is.

Onyxia őnagysága többször is megadta magát mindkét közösségnek. Bár eleinte mindkét helyen ugyanazok a problémák jelentkeztek. Habár a csapat, köszönhetően a sikeres Mc és Zg raideknek megfelelően felszerelt volt, mégsem jött össze soha egy normális run a sárkány odújába, mert kevés ember volt attuned, vagy ha lett is volna elég, valahogy egyetlen időpont sem tűnt alkalmasnak arra, hogy összejön egy rendes társulat. Így aztán, hosszú időt élt meg mindkét "kommuna" mire odáig jutott, hogy a sárkányhölgy nevét is a legyőzőtt ellenfelek listájára véshette. Ám mintha egy mese két különböző, de mégis tökéletesen párhuzamos szálon futna, teljesen egyforma módon tört meg a csend. Mindkét helyen, mindössze egyszer volt arra szükség, hogy összejöjjön egy ütőképes csapat, aki tudja, hogy mi a dolga, s láss csodát Onyxia nem is élt tovább. Sem itt, sem ott.
Furcsa ezt mondani, de manapság egy PUG könnyebben legyőzi őt, mint egy komoly, de sárkányölés szempontjából kezdő RC. Hiszen egy PUG éppen azon az elven gyülekezik, hogy megölje a bestiát, és ennek köszönhetően csakis olyan embereket verbuvál, akiknek megvan a nyaklánc, amely biztosítja a belépést a barlangba. Ezzel szemben egy RC-ben több cél is akad egymás melett, így hát könnyen előfordulhat, hogy Onyxia a háttérbe szorul, és ott is lakozik mindaddig, míg elég ember össze nem gyűlik, egy normális próbálkozáshoz. (Persze minden relatív. Vannak akik négyen is megölték már őt. Mi ehhez eddig legalább 30 embert használtunk eleddig, bár kíváncsi lennék, mennyi ember volna a maievesek minimuma, aki képes lenne legyőzni őkelmét. Sztem tíz, a legjobbjaink közül elég lenne.)
Így futott tehát egymás melett párhuzamosan a "mese" vagy méginkább az idő fonala. Ám szerencsére ez a párhuzam immár a múlté. Tegnap este óta végre elmondhatok magamról valami olyat, amit nem tehettem meg januárban. S bár lehet, hogy hosszú volt ez a böjt, de mindenképp megérte. Hogy miért? Azon kis különbségek miatt, amit már az írásom elején említettem. Leginkább azért, mert itt a barátaimmal játszhattam. És játszhatok.