Friday, January 26, 2007

Kill me! (i'm a loladin)

Volt anno a South Parkban egy epizód, ami arról szólt, hogy Klye (vagy Stan, who knows) elkerül egy icipicit radikális állatbarát helyre, ahol új értelmet kapott a "Én szeretem a kutyám" kifejezés. S, ahogy kis haverunk itt mászkált a sok zoofíl között, egyszercsak talált egy csecsemőt, aki el nem téveszthetetlen módon egy ember és egy kacsa közös gyermeke volt. Meg kell hagyni, igencsak rusnya volt a kicsike, aki összesen egy mondat kinyögésére volt képes: Kill me! Na, ezen a poénon azóta is rengetegszer röhögtem, ám pár nappal ezelőtt teljesen más megvilágításba került ez a szituáció. Ugyanis valahogy én is úgy éreztem magam, mint ez a szerencsétlen jószág. Miért? Mert megcsináltam életem első paladinját. Skandallum! Mikor elkezdtem wowozni, három szabályt fektettem le magam előtt. 1. Nem csinálok rugót. 2. Nem csinálok embert. 3. Nem csinálok paladint. Nos, mostanra mindhárom fogadalmamat sikerült megszegnem, úgyhogy teljesen jogos, az "öljetek meg" felszólítás. Az első törvény tulajdonképpen nem volt komoly , roguet csak azért ne akartam csinálni, mert még kezdő koromban mindenfelé azt hallottam, milyen ellenszenvesek ezek a lopakodó arcok, akik mindenkit levágnak, mindent elninjáznak. Ez az elhatározás csak a n00b korszakom végéig tartott, mert addigra beláttam, hogy ők is csak ugyanolyan részei a játéknak, mint a többi class. (na jó, Iceddawn azért továbbra sem nagyon szereti őket. :) ) A második kitétel egyértelműen belőlem fakad, valahogy kicsit fantáziaszegénynek érzem, ha egy ember emberrel játszik, miközben másik hét faj várja, hogy őket irányítsuk. Mégis csináltam humánt, mégpedig elég egyszerű okból. Amikor úgy döntöttem, hogy otthagyom horda-béli karrieremet, és csatlakozom barátaimhoz alli oldalon, nekik éppen mage-re volt szükségük, ráadásul engem is vonzott a téma, úgyhogy mindenképp azt akartam csinálni. Ugye ekkor már csak két lehetőség állt ekkor előttem. Gnome vagy human. Nos, pont ekkoriban csináltam gnome female warriort, just for fun, úgyhogy nem volt kedvem még egy vakarcsot indítani. Így született Iceddawn. (A kitételnek egyik fele azonban továbbra is él, human male-t soha!) S ezzel elérkeztünk a harmadik parancsolathoz. Ne csinálj paladint! Bő másfél év alatt sikerült megtartanom ezt a szabályt, ám a dranei eljövetelével én is elbuktam. Íme, Xorgoth:
Félreértés ne essék, én nem a wowban mára teljesen hétköznapivá vált bubbleboy utálat miatt nem csináltam eddig paladint. Világéletemben ellenszenves volt nekem ez a class, lett légyen szó bármilyen szerepjátékrol. Érdekes módon a fantasy filmekben nyílván én is szeretem a talpig páncélba öltözött lovasokat, ahogy kaszabolják az ellent, de ha nekem kell megszemélyesítenem egyet, máris elönt a veríték, remegek s fennakadnak a szemeim. Lehet, hogy egyébként pont emiatt a fantasy-történelmi klisé miatt nem szeretek velük játszani. Inkább meghagynám ezt a szerepet Szőke Hercegnek a Shrekből. :) Lényeg a lényeg: úgy voltam vele, mindet megtennék csak ne kelljen lovaggal tolnom. (A ranagol paplovag az egészen más tészta. Bárhol-bármikor. :) ) Ezt a fogadalmat eddig könnyen sikerült megtartanom, hiába csináltam az idők folyamán tucatnyi altot, fel sem merült bennem, hogy a hammer ikonra kattintsak a karakterválasztó képernyőn. Mikor megválasztottak az RC bankárjának, elgondolkoztam ne csináljam e ezt a kis banker karit törpe palának. A józan ész persze kb. egy nanosecundom alatt győzedelmeskedett, azóta is a dwarf hunterem dézsmálja a community vagyonát. (Just kiddin. :) Még arra sem voltam képes, hogy egy olyan karakterrel bújjak paladin bőrbe, akiről tudtam, hogy soha ebben az életben nem fogja megütni a lvl 2-őt. Ez talán elég bizonyíték elhatározásom komolyságát illetően. Ám ahogy szállingóztak a kiegészítő hírei, nekem is el kellett gondolkodonom. Mindenképp ki akartam próbálni a két új fajt, de mivel már az összes többi kasztot kipróbáltam, s nem akartam az ismétlés sivár ösvényére lépni, úgy döntöttem, inkább győzzön a józan ész. -> Immáron egy hete van paladinom. Érdekes módon eddig még egy fél óránál többet nem bírtam vele játszani egyhuzamban. A holy light útját, egyelőre nem nagyon akarja bevenni a szervezetem, de majdcsak kitalálok vmi jó háttértörténetet hozzá, ami megkönnyíti majd a vele való játszást. Addig meg nyugodtan jöhet a: loladin, blame palas, stupid bubbleboy stb.. Mára ezek a kifejezések annyira hozzátartoznak a wowos társadalom viselkedéséhez, hogy én semmi kivetnivalót nem találok bennük. Aki paladint indít, számolnia kell a következményekkel. (Én számoltam is, kötél a csilláron, anyám mindjárt hozza a ciánt.) Bár azzal, hogy a Blizzard elérhetőve tette a palákat a horda részére is, valamicskét talán javított a megítélésükön. A szememben persze nem, de mivel mostmár nekem is van ilyen dögöm, hát majd csak lesz valahogy. Szerencsére van nekem egy "kedves" pala barátom is, aki sokat segít nekem abban, hogy elviselhetőbbé tegye az érzést, miszerint immáron egy paladin is gazdagítja altjaim sorát. Úgyhogy mindenki együtt: Blame Eretnek!

1 comment:

Unknown said...

Hehe kicsit orul a lelkem :). De komolyan, a pala es szerintem warri utalat jogos, ezeket altalaban a n00bok inditjak, mert megveszik a wowt es nimaaa, hooosok felkialtasal ezt a ket classt nezik ki. Oreg hiba. Kivancsi vagyok a tankolasom hol lesz lvl70en, a gyogyitgatas megy ugyahogy, a damage nem a legjobb de van rosszabb is. Tehat nem rossz class ez, nyeld csak le szepen :).