A szerencse fia

- Soha nem találtam egyetlen epicet sem szólózás közben
- Ha vágytam valami jó kis lootra a raidelések során, biztos, hogy soha nem esett
- Ha véletlenül mégis dobódott a cucc, biztos, hogy valakinek éppen több DKP-ja volt nálam, és elvitte előlem
- Ha esetleg teljesült is a vágyam, biztos, hogy volt valami szopós nerf ami miatt már közel sem volt olyan faja a loot, mint amilyennek elsőre tetszett (lásd a ZG-s és az MC-s trinket nem stackelődik)
- Ha valami csoda folytán mégis enyém lett az áhított item, és még a nerfet is megúsztam, biztos, hogy még ugyanazon a runon dobódott, egy ugyanolyan slotba való, ám táposabb cucc (lásd sorcerous dagger vs azuresong mageblade MC)
- Több mint két és fél év során összesen kétszer dobódott a professionjeimhez passzoló BoPos recept (ebből egy JC design, amivel melee itemet kreálhattam volna a magemnek, bravó!)
- Ha olyan recept esett, ami senkinek sem kellett, és teszem azt 10 aranynál többet ért, biztos, hogy a kocka nem nekem kedvezett (így visszagondolva Eretnek igen gyanús nekem)
- Ha az AH-ban leltem valami jó kis epicet olcsó buyouttal, biztos, hogy annyi időt emésztett fel a trade csatin való hirdetgetés, hogy az alatt a nyereségnek a többszörösét grindolhattam volna össze
A sort körülbelül a végtelenségig folytathatnám, de azt hiszem a nyilvánvaló dolgokra kár ennél több szót pazarolni. Mióta megérkeztem Azerothba, a szerencsecsillagom végig haloványan pislákolt csupán. Egészen mostanáig. A minap, egészen pontosan 20 szinttel korábban történt, hogy Zuljiq horgászbotot vett a kezébe, a célból, hogy fejlessze a körülbelül 40-es fishing skilljét. Tette mindezt Orgrimmarban, a Becsület völgyében húzódó tó partján. Eleinte nem volt túl jó fogás. Néhány balul elsült berántás mellett, mindössze néhány jelentéktelen kis halacskával volt kénytelen beérni a troll dalia. Bár természetéhez híven ezúttal is lelkes volt, az elpazarolt idő lassacskán csak felemésztette türelmét, és már-már éppen azon volt, hogy szedi a cókmókját, és elindul, hogy reggelire benyomjon néhány törpöt. Ám ekkor megtörtént a csoda. Bár a már bevett rutinon nem változtatott, ezúttal egészen más zsákmány koronázta fáradozásait, mint korábban. Az időtlen időkig tartó, s a hős harcos utolsó erőtartalékait igénylő fárasztás után végül partra emelhette megérdemelt jutalmát. Őt:A kétségkívül megindító, mondhatni mesebeli történetet, had fejezzem be a mesélő szerepéből kiemelkedve, közétéve a játékos gondolatait, melyek fejében kavarogtak miután kis szíve csücske, Zuljiq kifogta a csodás halat.
Old Crafty? Hát ez meg mi a fene. Ilyet még sosem láttam. Na csekk.. Alt+Tab -> www.wowhead.com -> néhány idézet a commentekből
- It is about time someone finally caught him....
- Spent 4 hours fishing, no Old Crafty..
Caught:
300 Longjaw Mud Snapper
120 Bristle Whisker Catfish
100 Brilliant Smallfishes
6 17 Pound Catfishes
6 19 Pound Catfishes
But no Old Crafty.
- Had the brilliant idea to pimp my alliance bank alt with this little bugger.
Got him to level5 and learned fishing (easy), went on a long journey to Orgrimmar, Valley of
Spirits (painful). Then tried to actually catch him. Failed and stopped after about 2000catches.
My Auction House business had been on halt for too long already.
Be warned, catching this fish can take weeks if you are unlucky.

Hahahahahahaha! Szegény szerencsétlenek. 2000? LMAO Nekem kb. 6 fogás kellett hozzá. (A történetben, a szenvedésre való utalások, csupán hangulati elemként szerepelnek. Valóságalapjuk a zéró felé tendál. Vagy még pontosabban, zéró.) A Crafty egyébként BoPos, így az AH-ban való eladása sok k aranyért sajnos not an option. Ám mivel immáron egy hete annak, hogy a halacska nálam figyel, volt időm kifundálni, hogyan is használhatnám fel a legjobban. Hosszas gondolkodás után két megoldást találtam.
1. Ha egyszer belépek egy RP klánba, ahol megkövetelik a guild meetingeken az RP-s öltözködést, elég nyilvánvaló, mit fogok a kezemben szorongatni. Tudom, nem a legötletesebb, de itt jön a másik. ->
2. Migrálok egy PvP szerverre, ahol Orgrimmar közepén a következő emote-ot fogom spamelni: Zuljiq pushes Old Crafty inside his ass
+1 Mivel nem vagyok hunter, így a wowheaden talált harmadik opció számomra sajnos nem kivitelezhető, de azért ideírom, csak mer’ olyan jó: Just for everyone's info, yes you can feed Crafty to your pet as a hunter.
Búcsúzóul pedig következzen még egy kép a mázlista horgászról, és csodálatos zsákmányáról.

Gnome got Pwned! Mwahahahahah

Helyszín: Nagrand Aréna

Idő: kb. egy hete, valamikor az este folyamán

Szereplők: Iceddawn és Eretnek

Státusz: sok-sok vereség hátuk mögött, de hajuk továbbra is remekül tart (kivéve az Eretnekét)

Utolsó kérdés Skypeon a harc előtt: tactics?

Utolsó válasz Skypeon a harc előtt: ugyan

A kapu kitárul, hőseink futni kezdenek a tér túlsó vége felé. Ahogy egyre közelebb érnek a szemközti bejáró előtt egy gnóm mágus sziluettjei kezdenek kibontakozni. No nem nagyon, tekintve, hogy gnóm az illető. A két barát természetesen nem retten meg. Ész nélkül rohannak tovább. Már-már nekiesnének a csöppségnek, mikor meglátják a társát. A kapu mögött egy night elf pap álldogál. - Skype: üssük a priestet! - Hőseink elszáguldanak a mágus mellett, s a továbbra sem mozduló hosszúfülűre vetik magukat. Eretnek hatalmas fejszéjével ütlegeli szegény párát, míg Iceddawn egy kellemes PoM-pyro kombóval kínálja meg, csak úgy üdvözlésképpen. A harc rövid, de annál hevesebb. Az ellenfél élete rohamosan csökken, a támadás annyira váratlanul éri, hogy még reagálni sincs ideje. Így aztán végzete is igen hamar elérkezik, egy hatásosan elhelyezett Fire Blast formájában. - Nem Skype, csupán Iceddawn fejében: hú de kurva jók vagyunk, hogy kaphattunk ki korábban bárkitől is. – Pontosan abban a pillanatban, mikor az éjelf összeesik eget rengető (költői túlzás FTW!) kiáltás töri meg a csendet. A gnóm üvőlt - Oh, Noooooooooooooooooo! Hőseink megfordulnak, de még mindig nem értenek semmit. Csupán annyit tudnak, ölniük kell. Gyorsan és csendesen! (nemtom mér kéne csendesen) Rögvest a mágus torkának esnek. Az meg csak áll, s ahogy záporoznak rá a csapások, tűzlabdák, ő tovább sikítozik - No! DC L Cseppet sem okos hőseinknek, csupán ekkor esik le könnyed győzelmük valós oka: A priest csupán testben volt jelen. Happyend: kit érdekel! Még egyszer lesújt a fejsze, egy utolsó scorch is becsap! Vége! – Skype: öblös, bugyborékos, telitorkos röhögés mely úgy tűnik soha nem ér véget

+ egy emlék, mely bőven feledteti az este 7-43-as mutatóját Yippáááá! :D

Just a perfect day...

... in World of Warcraft. Tényleg minden túlzás nélkül állíthatom, hogy gyakorlatilag tökéletes nap volt a tegnapi. Nem is emlékszem mikor élveztem ennyire a játékot utoljára. (Leszámítva a múltkori kalandot Darkshoreban -> ) A játék minden másodperce öröm volt. Ahogy már korábban mondtam, az újdonság varázsa nagyon-nagyon sokat ér. Hatalmas élmény, mikor úgy indul neki az ember, hogy nem tudja mi vár rá a következő domb mögött. A térkép csupa fekete folttal teli, s mi magunk fedezhetjük fel, saját kedvünk szerint. Ez már nagyon hiányzott, hiszen bár a raidelés is nagyon jó dolog, mégsem pótolja teljesen a "bejárom a fél világot, kalandok közepette" élményt. Tegnap pedig igencsak az utóbbi történt. Sőt, olyasmi is előfordult velem, amire már nagyon rég nem volt példa. Teljesen átadtam magam a játéknak. Ezt úgy értem, hogy az újonnan kapott questek szövegeit kivétel nélkül elolvastam, nem úgy mint korábban, mikor csak egy gyors pillantást vetettem az Objectivere aztán már húztam is a cél felé. Nem, ezúttal mindent gondosan elolvastam, megemésztettem, s csak a szöveg függvényében döntöttem merre is induljak. Sajnos a WoW-ban eltöltött másfél év alatt szép lassan rutinná vált, hogyha kapásból nem vágtam, merre is kell menni, mit is kell csinálni, jött a thottbot, meg a koordináták, s tulajdonképpen anélkül sorjáztam a questeket, hogy tudtam volna mit miért csinálok. Nos tegnap szerencsére ez nem így esett, s cseppet sem bántam meg. Hálistennek Blizzardéknak sikerült egy-két igencsak hangulatos küldetést összeeszkábálniuk, amelyek mellett a szokásos, s tegnap már említett agyatlan kalandok sem voltak oly zavaróak. A tegnapi nem folyamán két quest is volt, amely rabul ejtett egyediségével. Gondolom mindenkinek azonnal nagy kedvence lett a bombázós téma. Teljesen különbözik mindentől, amit eddig a WoWban csinálnunk kellett kvesztelés címszó alatt. Felszállunk a nehézbombázó griffünk hátára és onnan osztjuk az ellent. Hihetetlen mókás. Már alig várom, hogy saját repülő mountom legyen. Bár úgy sejtem, hogy saját kis hátasunkon reülve nemigen lesz majd lehetőségünk hasonló "csínyeket elkövetni, mégis, ezek a repülős küldetések egyre jobban gerjesztik az emberben "ilyet én is akarok, demán" érzést. Szerencsére a druidák is csak 68-as szinten fognak megtanulni repülni, úgyhogy egy darabig mág nem kell attól tartanunk, hogy Hedi és kollégái kisajátítják az eget Outlands felett. :P
De visszatérve még egy kicsit a questekhez. Volt még egy ami nagyon megfogott. Exorcism FTW! Mikor tegnapelőtt átsuhantam a Dark Portalon valahogy eszembe sem jutott, hogy itt rövidesen egy Dranei társaságában fogok ördögűzést végrehajtani. Pedig tegnap bizony ez történt. Hogy ezt a kalandot is sikerült igencsak érdekesre formázni, mi sem bizonyítja jobban, hogy annyira belemerültem a szerencsétlen nyomoroncból való démon kiűzésének folyamatába, hogy közben kishíján megölték a társamat, a felbukkanó zöld "trutyik". Csak akkor kapcsoltam, hogy "hoppá", mikor szegénykém már eléggé a végét járta.Egyszóval ez is remekül sikerült, megemelem a kalapom a Blizzard előtt. Ám szerencsére nem csak maguk a questek sikeredtek jól, hanem ha jobban belegondolok magát az egész kiegészítőt sikerült szépen hozzáfűzni a korábbi világhoz. Nem mondom, hogy minden zökkenőmentes, de a kisebb gondokért, bőven kárpótol a páratlan táj, a hangulatos küldetések és az izgalom. Hiszen utóbbiból is akad bőven. Legfőképp a még továbbra is jelen lévő tömegek miatt. Bár azért közel sincs akkor zsúfoltság, mint az első napon, de néha még így is előfordul, hogy várnunk kell egy-egy mob spawnolására. Szerencsére a WoW-os társadalom, kellőképpen jól kezeli a helyzetet. A különböző, bossoknál villámgyoran szerveződnek az 5 fős csapatok, hiszen mindenkinek közös érdeke, hogy ne kelljen 'tag"elő versenybe kényszerűlnie, ahol ha párszor veszít az ember, sok-sok ideje veszhet kárba. Persze az 5 fős csapat sem mindig garancia a sikerre, mindig vannak gyorsabb arcok. Például, mikor az alábbi képen látható démont akartuk megölni, először szépen kötbeálltuk a spawn helyét, ujjunkat pedig gondosan odakészítettük az instant castos spelljeink gombjaira. Erre mi történik, megjelenik a démon, meg egy vadidegen arc, puff rácsap, övé a mob.
Mi meg várhattunk a következő megjelenésére. No nembaj, mint már írtam az ilyen kisebb kellemetlenségek nem tántoríthatnak el céljainktól. Ha nincs mit tenni, nyugodtan bámészkodhatunk is. Van miért. Ugyan az első playfield, Hellfire Peninsula kissé egyhangú lehet a kietlen tájaival, de valójában nem az. Mert akármerre megyünk, mindig találunk valamit ami vonzza a szemet. Nekem leginkább ez a hatalmas démoncsontváz tetszett.
Impozáns látvány. Ezt akár savanyúan is mondhatnám, mivel elég sok időt eltöltöttem itt, egy quest miatt, ugyanis nem jó sokáig nem találtam a megfelelő helyet egy legyőzendő démon idézéséhez, ám végül mégiscsak a jó érzés maradt. Mikor pont eleget kalandoztam már Outlands tájain, gyorsan elugrottam Exodarba is, ahol ismétcsak remek munkát végeztek a fejlesztők. Az új város is gyönyörű, egyetlen dolog rontja csak le az összképét a Dranei-ek székhelyének. Mégpedig az, hogy ott csak és kizárólag sámánokkal találkoztam. :)

Már az az utolsó vizit is szép zárása lett volna egy remek napnak ám valami még hátravolt. Este beléptem még kicsit, gondolván, hogy 1-2 questet megcsinálok még, aztán szunya, ám ehelyett összeálltunk Eretnekkel, s közösen kalandoztunk még jópár órát. Ez is hiányzott már, a közös csapatás szerte a világban. Ám még ez sem volt elég. Éppen mikor kiléptünk volna már a játékból, egy barlangban összefutottunk egy Lutherkordak nevű paladinnal akinek segítettünk megölni egy szólóban igencsak kétségesen lecsapható mobot, majd még egy közös kalandot is lebeszéltünk. Így hárman folytattuk utunkat tovább. S a közös portya során véletlen (nem, az Eretnek névnek ehhez semmi köze :) ) kiderült, hogy egy honfitársunkkal hozott össze minket a sors. Ezen a tényen úgy felbuzdultunk, hogy meg sem álltunk míg ki nem írtottuk a fél Hellfire Peninsulát. Itt már nem annyira questek történetén, hanem inkább a zúzáson volt a főszerep. Volt thottbot, miegymás, ám az elmény csepett sem volt rosszabb mint korábban.A nap végén még erre a 64-es elite-re is futotta erőnkből, amelynek leöléséért bizony szép kis jutalmakat kaptunk. Mindent összevetve tényleg tökéletes nap volt. A végére 61.5-es lettem, már ami a szintemet illeti. Ez sajnos előrevetíti, hogy biza nem fog túl sokáig tartani, mire végére érünk az új dolgoknak, nincs messze az a fránya 70. Úgyhogy addig minden percet ki kell élvezni, de nagyon. És én ki is fogom.

Amikor megnyílt Ahn'Qiraj

A mai délelőtt folyamán az utolsó TBC előtti patch is felkúszott a gépemre, úgyhogy elviekben akár nyugodtan is várhatnám a jövő hetet, tekintve, hogy már jó előre leadtam a rendelésem a kiegészítőre. Ezek alapján, ha minden jól megy egy hét múlva simán átruccanhatok majd Outlandsre, s újrakezdhetem az XP gyűjtögetést, immáron 70-es szintet tűzve célul magam elé. Az előző mondat kétségtelenül leggyengébb láncszeme a "ha minden jól megy" frázis, amellyel szemben erős kétségeim vannak. Ha a hivatalos Blizzard honlapra nézek, egyből szemembe ötlik a következő felirat: The Dark Portal Opens Midnight January 16th! Nos ez a mondat engem igencsak megrettent. Egy régi, majd éves emlék képe tolul elém, amikor ezt a szöveget látom. Ahn' Qiraj kapuinak megnyitása hasonlóan felajzotta a WoW-os társadalmat, mint most a Burning Crusade érkezése. Habár az tulajdonképpen csak egy patch volt, de az egyszeri és megismételhetetlen event reménye minden igazhitű játékos elméjét megbomlasztotta kicsit. Sajnos azonban a hatalmas várakozás egy még hatalmasabb csalódásba torkollott. Kétségkívül ez volt a Blizzard eddigi legrosszabb húzása, és véleményem szerint a legnagyobb bukása. S, őszintén megvallva valami hasonlót várok most is, ettől a 16-i éjféli akciótól. Ennek örömére ezúttal szeretném felidézni, annak a baljós napnak az eseményeit, melynek emléke azóta is kristálytisztán él bennem. Ki tudja, hátha ez a mostani múltidézés utólag csupán vicces kontrasztja lesz majd a Dark Portalos eseményeknek. Legyen így!
Szóval. Kezdjük az elején. Már nem emlékszem a napra, amikor először hallottam Ahn'Qirajról. Ám az érzés emléke megmaradt. Szimplán boldog voltam, mikor megtudtam, hogy a Blizzard mire készül: Az új instancek megnyitása párosulni fog egy egész napos, minden szerveren csak egyszer előforduló eseménysorozattal. Kívánhat -e ennél többet egy elvakult wowwer? Nem hiszem. Természetesen nem kívántam én sem, úgyhogy attól a naptól kezdve szépen elkezdtem vágni a centit. Teltek-múltak a napok, nomeg a hetek s a várva várt nap egyre csak közeledett. Néhány héttel a nyitóceremónia előtt elkezdődött a a farmolás időszaka. Természetesen epic eventhez, epic farmolás dukált, így hát jó időbe telt, mire a szerverek összeszedték a nyitáshoz szükséges matériát. Persze RP szerver révén, nem mi voltunk a leggyorsabbak, ennek köszönhetően a többi realm bőségesen ellátott minket információval a nyitást illetően. Sajnos ezek az infók nem kecsegtettek minket túl sok jóval. Hatalmas káoszról, szerverleállásokról szóltak a hírek. Mi meg úgy voltunk ezzel, mint az egyszeri legény a magyar népmesékben, hittük is meg nem is. Láttuk ugyan a screenshotokat a hatalmas tömegről, nomeg olvastunk a galibákról, ám célunktól nem téríthetett el minket semmi. Ott akartunk lenni Silithusban! S végül ott is voltunk. Jó sokan. Ám igazából nem is olyan sokan múlott, hogy jómagam nem maradtam le az egész hacacáréról. Történt ugyanis, hogy az utolsó héten egymásnak ellentmondó információk láttak napvilágot. Többen, többféle időpontról beszéltek, ám szerencsére hozzám végül a valós dátum üzenete jutott el, így hát ott lehettem már a kezdetkor, vagyis adott hét szombat reggelén.
Hivatalosan tíz órakor kezdődött az event, de én tartva a hatalmas sorbanállástól jó előre beloggoltam. Persze ezzel a tettel nem voltam egyedül, hiszen mikor beléptem már jó sokan online-ak voltak az akkori RC-m tagjai közül. Természetesen mindenki Silithusban volt már ekkorra, úgy vélem viszonylag kevesen lehettek a szerveren akik előző este nem Cenarian Holdban hagyták a karaktereiket. Még legalább egy óra volt hátra a kezdésig, de már ekkor is hatalmas volt a forgalom CH körül. Mi is voltunk jópáran, úgyhogy gyorsan összehoztunk egy raid groupot, s megbeszéltük a későbbi teendőket. Terveink között az szerepelt, hogy minél több mobot öljünk meg, s ezáltal minél több reputációt szerezzünk a Brood of Nozordumuval. Tervnek ugyan szép volt, ám a megvalósításba jónéhány hiba csúszott. Kezdődött azzal, hogy a korai órán - hiába a hatalmas tömeg - az RC-nkből csak akart összejönni a negyven ember, így aztán kénytelenek voltunk "idegeneket" is bevenni a csapatba. Persze az újjonnan érkezők egyből hozni akarták volna a saját cimboráikat is, amiből a végére jó nagy kavarodás lett. Emberek léptek raidből ki,s léptek raidbe be. Természetesen az egész Silithusi chat channel a "Looking for Raid Group" szövegtől volt "hangos". S nem csak a kezdetekkor, hanem gyakorlatilag az egész nap folyamán. Nagy nehézségek árán nekünk végül sikerült összehoznunk egy viszonylag normális 40 fős csapatot, s így bár kissé felidegelve, de legalább teljes létszámban vonultunk Ahn'Qiraj bejáratához. Ahogy egyre közelebb értünk a kapuk elé felállított gonghoz, egyre durvábban csökkent az FPS. S mire odaértünk sokszor márcsak diavetítésszerűen "élvezhettük" a történéseket. Karakterek százai álltak egymás hegyén-hátán.
Vegyesen voltunk hordások és szövetségesek, ám ekkor még béke honolt a két tábor között. Sokkal jobban foglalkoztatott minket az event, mintsem hogy egymással törődtünk volna. A percek lassan teltek, s lassacskán feltűnt a színen a két addigra méltán híressé vált hős: Teval, és Serenia. (Utóbbi nevében nem vagyok 100%-ig biztos, tekintve, hogy ő volt az allis, én meg ugye a hordás.) Mikor megjelentek mindenki összesúgott a hátuk mögött. (A szó szoros értelmében is - whisper, nomeg a többi csatornán is persze.) Ők ketten szépen felbattyogtak a lépcsőn egyenesen a gonghoz, s idővel megszólaltatták azt. Az előre eltervezett módon ekkor kezdetét vette volna a hatalmas küzdelem Silithus földjén. Nos ehelyett kicsit mást kaptunk az arcunkba. Konkrétan három "Server is down" feliratot körülbelül negyedórán belül. Az elsőnél még mindenki megijedt, hogy jajj mi lesz ha nem enged vissza, de aztán gyorsan tisztázódott minden. Akik korábban bent voltak mindenki visszajutott, ám ez cseppet sem kárpótolt minket az elmaradt játékélmény miatt. Mikor a szerver visszaengedett minket még reménykedtünk, hogy talán látunk valamit, de a következő leállás után úgy határoztunk, hogy inkább ott hagyjuk a sűrűjét, s kijjebb vonulunk a kapuktól. Ez az ötlet végülis sikeresnek bizonyult, hiszen a távolabbi területeken kevesebb - de még így is rengeteg - ember volt. Itt vártunk egy darabig, majd egyszercsak valaki benyögte, hogy már lát valamit. S, ekkor kezdetét vette az észnéküli küzdelem. Silithus különböző pontjain a Calling questből már ismerős Emissary Roman Khan testű lények, vagyis magyarul Anúbiszok tűntek fel. Kétféle méretben érkeztek az egyiptomi istenség mintájára formázott mobok. Volt egy viszonylag kicsi forma belőlük, amelyet viszonylag könnyen le lehetett darálni, illetve volt egy nagyobbacska is, ami bizony gyakorlatilag egy teljes raidet igényelt. A probléma persze nem a mobok mibenlétével volt, hanem azzal, hogy mindenki magának akarta őket. Ha valaki meglátott egyet, azonnal rohant hogy "tag"elje, azaz a saját célpontjává tegye. Aztán ha ez sikerült neki, gyorsan hívta a saját raid groupját, hogy végezzék ki, mielőtt valaki másé lesz a célpont. Nem tudom, hogy Blizzardék anno, hogy tervezték ezt, de abban biztos vagyok, hogy nem úgy ahogy később alakult. Gyakorlatilag egy "ki üt rá hamarabb" verseny alakult ki, amely teljesen háttérbe szorította a csata szerepjátékos vonatkozásait. Bár néha-néha sikerült valamit kihámozni abból, hogy mi miért történik, de aztán azonnal tovasodort mindent a repuért való küzdelem vágya. Időnként ezek a mobok tömegesen megrohamozták Cenarion Holdot, s ott összecsaptak a "helyi" npc-kkel. Mi ugyan konstatáltuk ezt, de nem volt időnk nagyon nézelődni, hisz minél többet kellett ölnünk. Repu mindenek felett. Sosem feledem milyen nagy örömködés volt a raid csatornánkon, mikor az egyik sámán társam bejelentette, hogy egy jól időzített chain-lightninggal sikerült egyszerre három mobot is tagelnie. Ekkor még viszonylag boldogok voltunk. Ám sajnos a későbbiekben nem voltunk ennyire sikeresek. A rengeteg emberre kevés mob jutott, így hát úgy gondoltuk ideje valami komolyabb ellenség után nézni. Először lenéztünk az egyik Hiveba, s ott összemértük erőnket, egy hatalmas pók alakú lénnyel. A csúfos kudarc azt hiszem nem lenne helyénvaló kifejezés a harcra. Még ha nem lett volna a hatalmas lag akkor is esélytelenek lettünk volna. (Aztán persze később hallottam, hogy lenyomták ezeket a lényeket, de csakis több raid groupnak sikerült összedolgozva.) A kiábrándító wipe után új célpont után néztünk. S szerencsére össze is futottunk Lieutenant General Nokhor-ral. Így utólag belegondolva ő volt számunkra az ideális ellenfél. Ennek ellenére mégis kizárólag rossz emlékeket őrzök vele kapcsolatban. Az első csatánk alkalmával, épphogy megúszta a hatalmas szörny. Itt pont fordítottja volt a szituáció a Hive-beli csatához képest. Ha nem lett volna lag, simán megöltük volna. Ám sajnos olyan csúnyán beszaggatunk, hogy szép lassan elpusztult az egész raid, s mivel a corpserun sem volt zökkenőmentes, fel kellett adnunk a harcot. A szerver legerősseb hordás guildje, a Legion of Lemmings ölte meg végül helyettünk a "hadnagyot". Mi meg pedig ismét lógó orral állhattunk tovább. Eztán egy rövidke bogárvadászós időszak következett. De a sok kis repkedő mob, nem elégítette ki öldöklő vágyunkat. S, láss csodát, újra összefutottunk Nokhorral. Épp egy allis banda küzdött vele, de mivel láttuk, hogy lassan már a végét járják, szépen félreálltunk, s vártuk, hogy elhulljanak. De ők ennél sokkal rosszabbat tettek, mikor belátták, hogy nem győzhetnek, egyszerűen ránk húzták a mobot. Mi ennek természetesen nem örültünk tekintve, hogy nem voltunk felkészülve, így hát rögvest jó nagy kavarodás alakult ki. Az egyébként is heves vérmérsékletű olasz vezetőnk ekkor elvesztette a fejét, s megtámadta a gaz allisokat. Addig ugye a szerver viszonyainak megfelően PvP off mászkáltunk, de nem hagyhattuk a vezérünket lemészárolni, mi is azonnal az ellenségnek estünk. A végeredmény persze borítékolható volt. Mit várjon az ember egy olyan szerveren ahol az allisok szám sokszorosa a hordáénak. Azonnal ott termett rengeteg szövetséges, és ripsz-ropsz lehenteltek minket. S ha ez nem lett volna elég, utólag konstatáltam, hogy néhány társam nem tartott velünk a harcba, aminek az lett a következménye, hogy kemény összetűzésbe kerültek a leaderrel, s sokuknak el kellett hagynia a csapatot.
Így szépen megfogyatkoztunk, s mivel túl kevés ember maradt a repu farmoláshoz, úgy döntöttünk, kipróbáljuk az új instát. Azt hiszem ez volt a nap egyetlen sikeres része. Bár ez is csak bizonyos szinten volt az. Kurinnaxot gyorsan megöltük, de Rajaxx-szal már akkor is meggyűlt a bajunk. Három tétova kísérlet után, újra visszatértünk Silithus kopár földjére, hogy tovább folytassuk a harcunkat. Újra sikerült negyven fősre duzzasztanunk a raidet, s mit ad isten, újra előttünk spawnolt egy Nokhor. S ezzel gyakorlatilag elérkeztünk a dicstelen event legviccesebb részéhez. Ez az utolsó küzdelem túltett minden korábbin. A pull illetve az első ütésváltás még rendben folyt, de aztán olyan lag kerített minket hatalmába amilyet még nem látott a világ. Először csak a szokásos dolgokat konstatáltam. Nem mozdul semmi, mint ahogy én sem. Aztán egy idő után jómagam tudtam ugyan csinálni ezt-azt, ám minden más - táj, társak, mob - mozdulatlan maradt. Nem nagyon tudtam mit tenni, a teamspeaken is káosz volt, úgyhogy szépen lövöldöztem bele a lénybe, s reménykedtem, hogy egyszercsak meghal. S az élete valóban csökkent, igen lassan ugyan, de legalább folyamatosan. Aztán egyszercsak egy hatalmas knockbacket kaptam tőle, amely a világ végére repített engem. Pontosan bele az egyik Hive közepébe. Ám a HP-m csak nem akart csökkeni.Ezen felbuzdúlva elkezdtem visszefelé futni. Futás közben azonban hirtelen igencsak lecsökkent az életem. Ekkor vonta le ugyanis a program az ütésből származó sebzést. Aztán még két perc rohanás után, egyszercsak meghaltam. Igen, ez volt a zuhanásból adódó sebzés. Majd jött, egy kb 10 perces visszarohanás, majd a release gomb konstans nyomkodása. Még egy-két lövés és Nokhor halott volt. S ha eddig nem lett volna elég nyakatekert a sztori, még rátettünk egy lapáttal. Történt ugyanis, hogy bár a monsta ott hevert a lábunk előtt a vezetőnk mégsem tudta lootolni. Elsőre nem tudtuk mire vélni az esetet, ám közben szép lassan kiderült mi is a problémánk gyökere: A raid leader képernyőjén máshol volt a holttest mint a miénken. Ez azt hiszem a tipikus LOL kategória. Persze ez akkoriban nem tűnt annyira mókásnak, mint most e sorokat írva. Sőt, annyira nem volt mókás, hogy ezzel tulajdonképpen le is tudtuk a napot. AQ nyitás napját melynek végül a következő eredménye lett: elhanyagolható reputation a Brood of Nozordomuval, irgalmatlanul nagy számla a rengeteg wipe miatt, rossz hangulat, összeveszés, s hatalmas csalódás a Blizzardban.
Azóta persze 180 fokos fordulatot vett a WoW-os karrierem, de ezt a napot sosem feledem. S, most, hogy közeledik a Portal megnyitásának napja, egyre többször idézem magam elé a keserű nap emlékképeit. Hallani ugyan ezt-azt, hogy a Blizzard hogyan akarja megakadályozni a hasonló eseteket, de meg kell mondjam, egyelőre nem nagyon bízok benne, hogy úrrá tudnak majd lenni, az Outlandsre vágyók rohamain. Hogy konkrétan a Dark Portalnál mi lesz, nem tudom. Majd úgyis meglátom, hiszen ott leszek. Minden rossz emlék sutba dobva, egy igazi wow playah nem hagyhatja ki azt a napot!