Felszállunk a nehézbombázó griffünk hátára és onnan osztjuk az ellent. Hihetetlen mókás. Már alig várom, hogy saját repülő mountom legyen. Bár úgy sejtem, hogy saját kis hátasunkon reülve nemigen lesz majd lehetőségünk hasonló "csínyeket elkövetni, mégis, ezek a repülős küldetések egyre jobban gerjesztik az emberben "ilyet én is akarok, demán" érzést. Szerencsére a druidák is csak 68-as szinten fognak megtanulni repülni, úgyhogy egy darabig mág nem kell attól tartanunk, hogy Hedi és kollégái kisajátítják az eget Outlands felett. :PDe visszatérve még egy kicsit a questekhez. Volt még egy ami nagyon megfogott. Exorcism FTW! Mikor tegnapelőtt átsuhantam a Dark Portalon valahogy eszembe sem jutott, hogy itt rövidesen egy Dranei társaságában fogok ördögűzést végrehajtani. Pedig tegnap bizony ez történt.
Hogy ezt a kalandot is sikerült igencsak érdekesre formázni, mi sem bizonyítja jobban, hogy annyira belemerültem a szerencsétlen nyomoroncból való démon kiűzésének folyamatába, hogy közben kishíján megölték a társamat, a felbukkanó zöld "trutyik". Csak akkor kapcsoltam, hogy "hoppá", mikor szegénykém már eléggé a végét járta.Egyszóval ez is remekül sikerült, megemelem a kalapom a Blizzard előtt. Ám szerencsére nem csak maguk a questek sikeredtek jól, hanem ha jobban belegondolok magát az egész kiegészítőt sikerült szépen hozzáfűzni a korábbi világhoz. Nem mondom, hogy minden zökkenőmentes, de a kisebb gondokért, bőven kárpótol a páratlan táj, a hangulatos küldetések és az izgalom. Hiszen utóbbiból is akad bőven. Legfőképp a még továbbra is jelen lévő tömegek miatt. Bár azért közel sincs akkor zsúfoltság, mint az első napon, de néha még így is előfordul, hogy várnunk kell egy-egy mob spawnolására. Szerencsére a WoW-os társadalom, kellőképpen jól kezeli a helyzetet. A különböző, bossoknál villámgyoran szerveződnek az 5 fős csapatok, hiszen mindenkinek közös érdeke, hogy ne kelljen 'tag"elő versenybe kényszerűlnie, ahol ha párszor veszít az ember, sok-sok ideje veszhet kárba. Persze az 5 fős csapat sem mindig garancia a sikerre, mindig vannak gyorsabb arcok. Például, mikor az alábbi képen látható démont akartuk megölni, először szépen kötbeálltuk a spawn helyét, ujjunkat pedig gondosan odakészítettük az instant castos spelljeink gombjaira. Erre mi történik, megjelenik a démon, meg egy vadidegen arc, puff rácsap, övé a mob.
Mi meg várhattunk a következő megjelenésére. No nembaj, mint már írtam az ilyen kisebb kellemetlenségek nem tántoríthatnak el céljainktól. Ha nincs mit tenni, nyugodtan bámészkodhatunk is. Van miért. Ugyan az első playfield, Hellfire Peninsula kissé egyhangú lehet a kietlen tájaival, de valójában nem az. Mert akármerre megyünk, mindig találunk valamit ami vonzza a szemet. Nekem leginkább ez a hatalmas démoncsontváz tetszett.
Impozáns látvány. Ezt akár savanyúan is mondhatnám, mivel elég sok időt eltöltöttem itt, egy quest miatt, ugyanis nem jó sokáig nem találtam a megfelelő helyet egy legyőzendő démon idézéséhez, ám végül mégiscsak a jó érzés maradt. Mikor pont eleget kalandoztam már Outlands tájain, gyorsan elugrottam Exodarba is, ahol ismétcsak remek munkát végeztek a fejlesztők. Az új város is gyönyörű, egyetlen dolog rontja csak le az összképét a Dranei-ek székhelyének. Mégpedig az, hogy ott csak és kizárólag sámánokkal találkoztam. :)
Már az az utolsó vizit is szép zárása lett volna egy remek napnak ám valami még hátravolt. Este beléptem még kicsit, gondolván, hogy 1-2 questet megcsinálok még, aztán szunya, ám ehelyett összeálltunk Eretnekkel, s közösen kalandoztunk még jópár órát. Ez is hiányzott már, a közös csapatás szerte a világban. Ám még ez sem volt elég. Éppen mikor kiléptünk volna már a játékból, egy barlangban összefutottunk egy Lutherkordak nevű paladinnal akinek segítettünk megölni egy szólóban igencsak kétségesen lecsapható mobot, majd még egy közös kalandot is lebeszéltünk. Így hárman folytattuk utunkat tovább. S a közös portya során véletlen (nem, az Eretnek névnek ehhez semmi köze :) ) kiderült, hogy egy honfitársunkkal hozott össze minket a sors. Ezen a tényen úgy felbuzdultunk, hogy meg sem álltunk míg ki nem írtottuk a fél Hellfire Peninsulát. Itt már nem annyira questek történetén, hanem inkább a zúzáson volt a főszerep. Volt thottbot, miegymás, ám az elmény csepett sem volt rosszabb mint korábban.
A nap végén még erre a 64-es elite-re is futotta erőnkből, amelynek leöléséért bizony szép kis jutalmakat kaptunk. Mindent összevetve tényleg tökéletes nap volt. A végére 61.5-es lettem, már ami a szintemet illeti. Ez sajnos előrevetíti, hogy biza nem fog túl sokáig tartani, mire végére érünk az új dolgoknak, nincs messze az a fránya 70. Úgyhogy addig minden percet ki kell élvezni, de nagyon. És én ki is fogom.
