Egykor és Most: Arathi Basin

Egy hasonló postot már régóta tervezgettem, csak éppen Alterac Valley kapcsán. Természetesen arról is írok majd, de előbb inkább AB-ről, ahova mostanában sűrűbben járok. Bár itt nincsenek olyan változások a játékmenetben, mint AV-nál, azért itt is másabb lett a játék, mint teszemazt fél évvel ezelőtt.
Jómagam abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy már akkor is wowoztam, mikor AB először került be a játékba. Előtte ugye csak Warsong Gulchban és Alterac Valleyben csaphattak össze a Szövetség és a Horda seregei, ám AB-val bővítve immáron három síkon folyhatott a harc. Amellett, hogy egy remek új alternatíva került a játékba, tulajdonképpen az új battleground átmenetként is szolgált a másik két helyszín között. Méreteiben és a csatával eltöltött idő hosszában messze elmaradt AV-től, ám WG-hez viszonyítva nagyobb területen karcolhattak a felek, ráadásul nagyobb létszámban is. Megjelenése után természetesen mindenki csakis és kizáralóg AB-be járt, hanyagolva ezzel a másik 2 alternatívát. Emlékszem ha akkoriban az online guild listánkra tekintettem, az emberek többségének neve mellett Arathi Basin szerepelt, mint tartózkodási hely. Az első napokban, hetekben komoly taktikázásról nem nagyon beszélhettünk. Mindenki ment amerre látott, s sokszor az egyéni érdekek a közös fölött helyezkedtek el. Az emberek inkább a saját kis Honorable Killjeik után caplattak, ahelyett, hogy csapatként funkcionálva győzték volna le az ellent. Ez a fejetlenség aztán sokáig meg is maradt. Tulajdonképpen, két különböző Arathi Basin létezett akkoriban. Egy, 60-as szint alatt, és egy, annak felette. Az alacsonyabb szinteken mindvégig megmaradt az összevissza vagdalkozás, ám a maximális szintet elérve, az AB-zás is új szintre emelkedett. Míg a kicsik között, csak egy szempont volt a csapat kialakításánal, mégpedig, hogy meglegyen a 15 ember, aztán uzsgyi neki, addig 60-on már rendesen összerakott, felkészült "bandákkal" találkozhattunk. Sőt, 60 alatt működött az is, hogy simán belejentkeztünk a mesternél, s mikor ránk került a sor, akkor bekerültünk az éppen aktuális PUG-ba, s ismeretlenek oldalán harcolhattunk, felemás sikerrel. Ehhez képest 60-as korba lépve, csak elvétve sikerülhetett az, ami korábban oly általános volt. Itt inkább az LFG csatornán, illetve klánon belül szerveződtek a csapatok, s csak akkor léptek be, mikor összejött a 15 fő. Ekkoriban jelentős idő ment el azzal is, hogy a raiden belül, a választott vezető rendezgette a kisebb groupokat. Általában a 15 embert 4 felé osztották. 3 csapatnak volt egy-egy meghatározott célpontja, míg a negyedik , amolyan supportként dolgozott. Ebbe a negyedikbe kerültek azok a játékosok, akiknek epic mountjuk volt. Bármily fura is ezt ma leírni, de akkoriban a 60as mountok sokszor csatákat döntöttek el. Egy átlagos raidben általában 3-4 ember rendelkezett csak ilyennel, így rájuk kulcsszerep hárult a hátasaik sebessége miatt. Ha időben tudtak segíteni, az éppen az ellen által támadott területen, a siker garantálva volt. Általánosságban az is megállapítható, hogy ha a 15 ember maradéktalanul betartotta az előzőleg megbeszélt taktikát, szinte mindig győztesen hagyhatták el Arathi területét. Szerencsére nekem is volt alkalmam ilyen jól összerakott csapatokban harcolni, köszönhetően az akkori RC-mnek, így sikerélményeknek sem voltam híján. Kikapni általában csak akkor sikerült, ha esetleg egy-egy elite grouppal hozott össze minket a vaksors. Léteztek ugyanis ilyenek is. Ezek a csapatok, szinte változatlan összetéttellel látogatták AB-t nemritkán Teamspeakkel, vagy Ventriloval megtámogatva. Ellenük az egyszeri halandóknak nem sok esélyük lehetett. Sokszor olyan érzés kerített hatalmába, hogy nem is 15 ember ellen küzdünk, hanem egyetlen személy ellen, akit 30 kézzel áldott meg a jóisten. Bár próbálkoztunk ellenük, sokféle taktikát kipróbálva, a kudarc gyakorlatilag boritékolható volt. Később volt szerencsém az egyikükkel, név szerint Marvellous-szel egy klánba kerüli alli oldalon, s ott meglátthattam, milyen ember is az, aki zsinórban nyeri a bg-ket. Egy szóval, fanatikus. A fickónak másból sem állt az egész napja, minthogy beállt a sorba, kivárta azt, majd az épp aktuális bandájával leverte a hordát. Ez utóbbi az igazán nagy szó. Egyébként ugyanis, szint mindig a horda nyert AB-ben. Hogy miért? A válasz egyszerű. Mivel a szerverünkön hatalmas tulsúlyban vannak a szövetségesek, ennek köszönhetően sokkal könnyebb volt bekerülni valamelyik BG-be horda oldalról. Az allisok sokszor órákban mérhető időket vártak egy-egy küzdelemre, míg a másik oldalon kis túlzással élve, csak az szabott határt a követkeő harcnak, hogy éppen mikor jött össze a 15 ember. Nem nehéz belátni, hogy a sokkal nagyobb tapasztalat volt a siker legfőbb záloga.
Ám, mára minden megváltozott. A Blizzard bevezett a cross-realm PvP rendszert, minek hatására a várakozási idő jelentősen lerövidült. Nincsenek órákig tartó sorbanállások, ha az ember csatlakozik, jó esélye van, hogy öt percen belül AB-ben találja magát. A várakozási idő ilyetén való lerövidülése, okafogyottá tette a taktikázás jelentős részét. Nincs értelme az LFG-n való szerveződéseknek, jobban jár az ember ha csak simán belép, s bár lehet, hogy kikap, még így is több honort szerez mondjuk három gyors vereséggel, mint egy hosszú előkészületeket igénylő győzelemmel. Így aztán pörög is AB, mint a motolla. Nincs kecmec. Néhány elite premade group persze ma is létezik, és tarol, de tekintve a nagy létszámú jelentkező csapatot, márcsak elvétve találkozik velük az ember. Olyankor meg, úgy van vele, hogy: "Na bumm kikaptunk. És?" s aztán három perc múlva már egy másik csapat ellen veszi fel a küzdelmet egy új csatamezőn.
Ez a zombulás kissé unszimpatikus nekem, de ellene tenni nem igazán lehet. Sőt, a Blizzardnak sikerült még jobban ráerősítenie erre. A PvP rendszer újboli átszervezésével, még inkább honorfarmolássá degradálta a BG-zést. A legújabb patch óta, mindent honorból, nomeg tokenből vásárolhatunk. Ennek hatására mindenki elkezdett újra BG-zni. Az eddig elérhetetlennek tűnő epic PvP cuccok, most mindenki számára elérhetővé lettek. A keservesen összeharácsolt honorpontjaink ezentúl nem vesznek el, ha esetleg némi szünetet tartunk. Az ötlet szimpatikus, a konklúzió kevésbé. AB mára ismét csak egy fékevesztett rohanás, zéró taktikával megspékelve. 15 ismeretlen harca 15 ismeretlennel. Harc a rewardokért. Kiváncsi leszek a Blizzard milyen lépésre szánja majd el magát, mikor minden egyes emberen BG-s gear feszül majd. Persze, lehet hogy a TBC eljövetelével, az új helyszínnel, nomeg az arénákkal minden megváltozik majd. Reméljük. S, akkor csak egy kérdés marad majd: Vajh, miért mindig a horda győz Arathi Basinben? (Holott a feltételek mostmár egyenlőek.)

Az újratalantezés kényszere

Őszintén megvallva sosem voltam az a talent újraosztós fajta. Sőt, ha jobban belegondolok, magamtól egyszer sem osztogattam el újra a pontjaimat. Ha változattam, azt csakis kizárólag a blizzard miatt tettem. Ha újragyúrták valamely kasztot, mindig változtak a talent ágak, így nekem is változtatnom kellett. Hogy mi ennek a visszafogottságnak az oka, magam sem tudom pontosan. Bár ha nagyon akarok, több magyarázatot is találhatok rá. Először is, nem olcsó mulatság retalentezni. (Na jó, de. Úgyhogy ez kilőve. Ezen ok maximum a kezdeti időkben játszhatott szerepet.) A lustaság. Hát a tulajdonság rám abszolút jellemző, de azt hiszem nem ez gátolt meg abban, hogy időről időre megváltoztassam a karaktereim jellegét.
A kulcs talán éppen bennük, a karakterekben rejlik. A talentek szempontjából tulajdonképpen csak kettejük jöhet szóba. Oarth, és természetesen Iceddawn. A többiek túl kicsik ahhoz, hogy nagyon foglalkozni kéne velük. Ellenben a két "naggyal" elég sokat játszottam már, bőven lett volna lehetőségem megváltoztatni a buildjüket. Mégsem tettem. Talán leginkább a kaszjukból addódoan nem. Oarth ugye sámán. Mint minden classnál, természetesen it is három féle út kínálkozik. De nekem valahogy egyik sem volt soha szimpatikusabb a másik kettő kárára. Nem szerettem volna szimpla resto sámli lenni, aki egyfolytában csak gyógyítgat, ugyanakkor a Nature's Swiftness nagyon jó kis képesség, gyakorlatilag mindenhol. Úgy PvP, mint PvE szempontjából. A másik 2 ág közül nyugodtan választhattam volna egyet a maradék pontjaimból. De számomra mindkét helyen voltak szimpatikus képességek, ráadásul az ágak végén levő skillek sem vonzottak különösképpen. (Próbálok visszaemlékezni, de mindösszesen egy sámánt láttam eddig, aki pörgést használta volna.) Így maradtam jó kis egyedi tauren fiú, aki kellőképpen tudott gyógyítani, de a csatában is megállta a helyét, köszönhetően a tápolt shockjainak, nomeg a kellemes furry képességének. Iceddawn esetében azonban egészen másról van szó, noha a végeredmény tulajdonképpen hasonló. Az ő áttalentezését, valójában már a neve is tiltja. Hogy lehetne valaki "Fagyott Hajnal" névvel mondjuk arcane mage. A fire-re pedig végképp felesleges szót vesztegetni. Amikor megkreáltam a picikémet, már akkor tudtam, hogy ő bizony egy masszív frostmage leányzó lesz. Nem tehetek róla, hozzám világéletemben közelebb állt a fagy, mint a tűz. Persze csupán a frost ágat használva is temérdek variáció kínálkozik, de én mégis végig kitartottam az eredeti buildem mellett. Nemtom miért. Egyszerűen így tűnt helyesnek. S ráadásul jól is működött. Egészen máig. Mától ugyanis a 2.01 patch hatására átalakultak s egyben kibővültek a talent ágak. (A TBC-vel érkező szintelemelés miatt.) Úgyhogy mikor ma reggel beléptem, 51 kis pontocska várta vígan, hogy elosztogassam őket. Tudom, hogy rengeteg ember már előre tudta, hogy mit, hova na és hogy miért fog pakolni, de én nem. Sokan, sokat szenvedve előre jobbra-balra osztogatták a pontokat, de ez valahogy nem az én világom, úgyhogy ripsz-ropsz ott helyben meghozva a döntéseket, 2 perc alatt elkészítettem a képen látható buildet. Ha akartam volna, biztos találtam volna a neten számtalan előre kifundált és optimalizált kiosztást, de azt hiszem akkor lesz majd rossz világ, ha én nem a magam feje után megyek majd, és esetleg a mások által kitalált - s persze remekül működő - dolgokat veszem át. Köszönöm, abból nem kérek. Ugyanakkor lehet, hogy ettől függetlenül sok mage szaladgál most szerte Azeroth valami hasonló builddel, köszönhetően a Water Elementalnak, de legalább az a tudat megnyugtat, hogy nekik azért van, mert az valami új, nekem meg azért, mert maradt egy pontom, amit nem tudtam hova tenni. :) Egyelőre az új kiosztás müködőképességéről még nem nagyon tudok beszámolni, tapasztalat hiányában. (3 laggolós AB parti azt hiszem nem dönti a kérdést, se pro, se kontra) Ellenben az idő majd megteszi ezt, s különben is ha majd ismét lenullázzák a pontokat holmi újítások miatt, akkor úgyis újraosztom majd őket. Addig meg, úgysem! :)

Görbüljön az a kocka

Ha valaki a wowról blogol az azt hiszem feltételez némi addiktságot. Nincs is ezzel semmi probléma, elismerem, hogy sokat foglalkozok a játékkal, de azért egy határvonalat folyamatosan tartok magam előtt, amelyet semmilyen körülmények között nem szeretnék átlépni. Viszonylag hozzáértő embernek tartom magam, de a dolgok igazi mélységébe valahogy nem kivánkoznék belemenni. Hogy mire is gondolok? Leginkább arra, hogy például szeretem tudni, hogy a játékban mi jó nekem, sőt még a miért is érdekel, de a konkrét számok abszolút hidegen hagynak. Konkrétan: tudom, hogy mágusként az intellect meg a + sebzés, illetve a + crit chance fontos nekem, de, hogy például ezek a dolgok milyen algoritmusok alapján működnek teljes mértékben kívül esnek az érdeklődési körömön. Néha érdekesnek találok ugyan 1-2 a témához kapcsolodó írást, de hogy azok alapján elkezdjem kisilabizálni milyen gear, talent build vagy netalán játékstílus által érhetnék el még, egy hajszálnyilval jobb eredményt, nos erre nem visz rá a lélek. Jobban megmarad a játék varázsa, ha nem látok bele az összes részletbe. Semmi bajom nincsen azokkal, akik ilyen mélységekig ismerik a játékot (sőt, néha az ő segítségüket kérem), de én világéletemben ódzkodtam attól, hogy közéjük tartozzam. Akármelyik játék ejtett is rabul, az egy lépés távolságot mindig megtartottam az igazi kockaságtól. Hiába toltam hónapokig a Diablo 2-őt, sosem tudtam megmondani fejből melyik rúna mit csinál, vagy másik példával élve, anno mikor még a Túlélök Földje volt a heti betevőm, hiába volt ott a hyper a gépemen, mint minden egyes játékosnak, csak némi segítségért fordultam hozzá, s nem arra használtam, hogy memorizáljam az összes szörny adatait. Ez az önkényesen felállított equilibrium (mennyivel jobb szó, mint az egyensúly) eddig tökéletesen működött, s müködik a mai napig is a wowwal kapcsolatban. Meglepetéseket szerető emberként, nem igazán vágyom arra, hogy tudjam egy-egy adott boss milyen tárgyat is fog dobni. Persze a Maieven belüli tisztségem miatt egy-két esetben kivételt teszek, de alapvetően azért örökre megrekedek a HC játékosok szintje alatt. Ezt mi sem jelzi jobban, mint az előző postom az új patch-csel kapcsolatban, ahol nagy örömmel írtam, de jó is lesz majd Arénázni. Hát bizony jó lesz. Majd januárban, ha kijön a TBC. A Decursivet is elsirattam, erre fel még tegnap este felficcent a gépemre a patch-csel teljesen kompatibilis új verzió. Bizony, így megy ez mifelénk. S nekem ez így tökéletesen megfelel. Nagyjából mindennel képben vagyok, ha valamit nem jól tudok, úgyis hamar kiderül, s még a játék élvezete is megmarad. Na ugye, hogy görbül az a kocka.

Patch Day

Nahát, nahát. Ilyen is van. Ez bizony a wowos társadalom által legjobban várt, és egyben a legkevésbé szeretett nap. Ilyenkor azt hiszem minden játékosban kettős érzések mocorognak. Először is mindig piszok jó érzés, hogy valami új, eddig nem létező dolog kerül a játékba, másrészről viszont fel lehet készülni az órákig meg sem moccanó szerverekre, na meg a patchet követő napokra-hetekre amikor az addig remekül működő addonjaink elfelejtik mit is kell csinálniuk, mi meg úgy boldogulunk nélkülük, ahogy tudunk.
Minden eddigi megállapítás hatványozottabban igaz a mai napra, illetve az új, 2.01-es patchre. Újdonságban nem lesz hiány, hiszen ez a modifikáció már a januárban érkező Burning Crusadet készíti elő. Sok szempontból gyökeresen átformálja majd a játékot. Először is bevezetik az új talent fákat, úgyhogy ma este már mindenki új kiosztással próbálhatja majd öldösni a mobokat. A PvP rendszer is átalakul elég rendesen: ma lesz az Aréna első napja, ugyanakkor a PvP rangoknak búcsút inthetünk. S ezeken felül is lesz még megannyi újdonság. Nem is szeretném ezzekkel szaporítani a szót, az eddigi példák is csupán arra szolgáltak, hogy valami megmaradjon az emlékezetemben a 2.01-es patch ujdonságaiból. Ha majd hosszú idő távlatából visszatekintek erre a napra, tudni fogom, mit is hozott számunkra a 2006-os Mikulás. Amikor majd rutinná válik az arénázás, és a többi ma még még felfedezetlen újítás, jó lesz felidézni, hogy bizony, nem mindig volt ez így. Abba is érdemes belegondolni, hogy például ha egy játékos csupán ma kezd el wowozni, annak az időjárás semmi különleges vonzerővel nem bír majd, szemben velünk, akik az esőt és társait egy újabb patch formájában éltük meg. Olyan már sohasem lesz, hogy egy kósza bekiabálás mozgásra készteti teljes Ironforge-ot, miszerint Dun Moroghban esik a hó. Úgyhogy minden kétséget kizáróan kijelenthetem, hogy ez a post egy kordokumentum! (Ajvé!)
Persze, ahogy már említettem a sok jó magával hoz egy kevés rosszat is természetesen. Bele sem merek gondolni, hogy mikor indulnak ma be a szerverek. A 13 órai indítás jelen pillanatban kissé viccesnek tűnik. Legalábbis az eddigi tapasztalataim alapján. De legyen úgy. Én szurkolok a Blizzardéknak. Leginkább persze önös érdekből. :) Másrészt viszont ha be is indul a játék, ott lesz még az addon probléma. Egy átlagos patch is simán hazavágta a modjaink nagy részét, elképzelni is nehéz, hogy ez a mai "nagygenerál" mit fog tenni a kicsikéinkkel. S, jelen esetben nem csak arról van szó, hogy az addonjaink nagy része frissítésre szorul majd, hanem mától örökre búcsút mondhatunk majd a Decursivenak, és a többi auto-targetelős társának. Én, személy szerint támogatom a Blizzard "kevesebb autamatizálás-több emberi tényező" irányú törekvéseit, de jelen pillanatban még nem látom, hogyan fog majd működni a decurse-ölés a gyakorlatban, a kis kedvenc nélkül. Ha Shazzrahnál, vagy teszemazt Lucifronnál egyesével kell majd minden targetünket kijelölni, bizony nem kevés wipeban lesz majd részünk. Persze gondolom a wowos társadalom erre is kitalált már valami megoldást, de jómagam nem szeretek ennyire belefolyni a számomra csupán háttérinformációkba, úgyhogy nincs mit tenni: Majd meglátjuk. Különben is, mikor lesz már 13 óra?

Black Wing Lair

Zengjenek harsonák, dobok dübörgése ébresszen élőt és holtat, s mindenki üvöltse: Hallelujah! Vagymi. Szóval lehet örömködni, végre eljutottunk az oly távolinak, már-már elérhetetlennek tűnő helyre, Black Wing Lairbe. Ha próbálnám tárgyilagosan nézni a dolgokat, akkor akár azt is mondhatnám, végtelen hosszú volt a böjt, hiszen a szánalmasra sikerült AQ nyitás napja óta, most volt először alkalmam új helyet felfedezni magamnak Azeroth földjén. Ha belegondolok, hogy az említett esemény bíz lassan egy éve történt, akár negatív kicsengése is lehetne eme írásnak, de mindenki (leginkább jómagam) megnyugtatására közlöm, nem lesz. Sőt. Tulajdonképpen nem is érzek semmi mást, csak örömöt a témával kapcsolatban.Végre olyan szintre ért a Maiev, hogy betehette a lábát BWL-be, s tette ezt többek között az én segítségemmel is. Hát mi ez, ha nem ok az örömre. Lássuk, hogyan történt.
Egy gyors Onyxia látogatással kezdődött az este, ám szerencsére a sárkány ezúttal is könnyen megadta magát, úgyhogy a gyors teleportálás, s az Ironforgeban való reparálás után az egész csapat Blackrock Mountains felé vette az irányt. A gyülekezőhely természetesen Thorium Point volt (lásd a képet), ahonnan aztán egyszerre indultunk meg a hegy felé. Engem mindig valami magasztos érzés fog el, mikor egyszerre látok sok-sok embert (s egyéb fajokat) különböző hátasokon a WoW világában. S, ha ráadásul még együtt is vágtatnak, az még tovább fokozza az élvezeteket. Nos ez esetben is így történt. Az aktuális vezetőnk, Libralix jelére egyszerre indultunk meg a hőn áhított cél irányába. A zabolátlan lovak, kosok, tigrisek én mechanostriderek (már ha ezek is lehetnek zabolátlanok) látványa minden arra járót egy pillanatnyi megállásra és csodálkozásra késztetett. Bizony, nem mindennapos kép, mikor negyven szövetséges együtt vágtat végig Searing Gorge komor földjén. (A nagyobb raidek általában bent gyülekeznek.) Így értünk hát a hegy gyomrába, ahol aztán mindenki a gömb felé vette az irányt, amely szép sorban beteleportált minket Black Wing Lairbe. Az első lépésemről is muszáj voltam képet csinálni. Íme:
Hiába láttam már annakellőt többször is a helyszínt a különböző videókon, a hatás így is fenomenális volt. Nem azért, mert olyan egyedi, vagy olyan hatalmas volna Razorgore terme, hanem inkább azért, mert ott bent tudatosult bennem, hogy "végre, itt vagyok", vagyis hogy jó egy évnyi játék után eljutottam arra a helyre ahová mindig is vágytam, s ahová nagyon sokan, még nagyon sokáig nem fognak eljutni. S, ez előbbi - ha utóbbi nem is - igen jó érzés, és büszkeséggel tölt el. De tegyük most már félre az érzelgősséget, egy pár szót mindenképp írnom kell arról, hogyan is alakult az első küzdelmünk a Drakkisath utánzattal.
Szerencsére a fórumunkon már az estét megelőzően is sokat tárgyaltunk a különböző taktikákról, így aztán felkészülhettem a saját szerepemre. A nagyon fontos szerepemre. Tudniillik Libralix, a szokásostól eltérően nem a vadászokra akarta osztani csali szerepét, hanem a mágusokra. Konkrétan magára és énrám. Az előzőleg megnézett videókon remekül működött, a következő taktika: A mage rohangál körbe-körbe, folyamatos Arcane Explosion-ökkel magára húzza a sok dragonkint, akik jó esetben nem érik utol, mivel a hunterek csapdái folyamatosan lassítják őket. Elméletben klappolt, gyakorlatban sajnos nem. Egyrészt a hunterek valamiért nem tudták kellően használni a tetszhalál képességüket, másrészt a gyógyításommal megbízott pap, nem igazán tudta megóvni a csinos kis popsimat a csúnya sárkányok harapásától. Amíg a közelemben tudhattam a priestet minden rendben volt, de amint komolyabbra fordult a helyzet, blinkelnem kellett, aminek az lett a következménye, hogy magamra maradtam, hiszen kikerültem a gyógyító hatósugarából, az esélyem a túlélésre pedig gyakorlatilag nullára csökkent. Nem volt mit tenni, váltani kellett. Kipróbáltuk a sok guild/RC által sikeresen alkalmazott hunter-kiter taktikát, és meg kell mondjam sokkal sikeresebbnek bizonyult, mint az újítónak szánt mages. Bár a szerepem leredukálódott az orc magek leölésére, és a legioneerek sheepelésére,cseppet sem bántam. Hogy miért? Mert ez a harc roppantul élvezetes. Mondhanám epikus. Elsőre kissé átláthatatlan, de ha az ember szakavatott szemmel figyeli, akkor észreveszi, hogy itt bizony minden okkal történik. A hatalmas katyvasz minden eleme határozott szereppel bír. Negyven ember, és megannyi szörny ádáz küzdelme (nem csak fegyverrel, ésszel is), s köztük az általunk kontrollált boss rohangászik, pusztítva a saját tojásait. Káosz. Ám, tökéletes káosz.
Minél többször próbálkoztunk, annál jobbak lettünk, de sajnos a második fázisba még nem sikerült eljutnunk. Ám az utolsó harcunkkor már csak hét tojás maradt. Ha azt nézzük, hogy ekkor összesen két hunterünk volt, joggal reménykedhetünk, hogy legközelebb, egy normális 40 fős csapattal simán lenyomjuk majd a fiút. Addig meg inkább az egyik wiperól postolok egy képet, csakhogy legközelebb nagyobb legyen a kontraszt. Hisz legközelebb Razorgore feje a porba hull majd!

The Burning Crusade - Árny és Fénysugár

TBC. Ez a három betű néhány évtizeddel ezelőtt a rettegést hozta el nagyon sok ember számára. Mennyit változott a világ, míg őseink a tuberkolózistól féltek hajdanán, manapság wow addikt leszármazottaik számára már-már megváltással ér fel ezen rövidítés.
Bizony-bizony jön az első kiegészítő a wowhoz. Immáron kevesebb mint két hónap, és minden rendes wowwer telepítheti az expansiont. Valószínűleg minden játékos remegve várja már a különböző újítások miatt. Lesznek itt új fajok, területek, tárgyak, questek, hátasok, lesz benne új battleground, új LFG rendszer s megannyi egyéb feature. Ám ami talán a legfontosabb változás, a maximális szintet kibővítik 70-re. Éppen ez az, ami miatt kissé vegyes érzések keringenek bennem. Mert ugyan kétségkívül hatalmas élmény lesz új földeket felfedezni, megismerni egy soha nem látott világot, legbelül kicsit bosszant, hogy azt az utat amelyet az utóbbi időbena Maiev járt, nem fejezheti be. Ha megjelenik a TBC, óriási változás áll majd be minden Raiding Guild vagy Raiding Community életébe. A jelenleg oly sokra tartott instancek elalvulttá, s egy idő után talán túl könnyűvé válnak majd. Én igazán szerettem volna ha legalább Black Wing Lairt végigjárhattam volna, bármiféle segítség nélkül. Persze ha reálisan nézem a dolgokat, a Maievvel sosem lett volna esélyem eljutni az aktuális high-end instákig, mégis fájlalom kicsit, hogy meg sem adatik már nekünk ez a lehetőség. A másik ami furcsa lesz, hogy az utóbbi néhány hónap alatt összeszedegetett felszerelésem napok alatt válik majd szemétté. Bizony, a féltve érzött tier1es cuccomat, rövid időn belül felváltják majd a 61-es kék itemek. Akárhonnan nézzük, ez kicsit azért fájdalamasan érint majd. :) Bele sem merek gondololni mit éreznek majd azok, akik Naxxramasból származó ruhákban vágnak neki Outlands földjének. Nyilvánvalóan nekik tovább tart majd, mire minden helyre új tárgyat találnak, ám egy idő után nekik is haladniuk kell majd a korral. Persze ez csak a dolgok egyik aspektusa. A szintbővítéssel járó változásnak lesz egy sokkal nagyobb előnye, amely mellett a "gearvesztés" nem is tűnik majd olyan nagy bosszúságnak. Beköszönt majd a Liberté, Egalité, Fraternité korszaka. Nagyjából mindenki egyforma eséllyel indul majd, s bár ez majd azt jelenti, hogy mindenféle n00bok is képesek lesznek remek lootot harácsolni, 70es szintre érve mindenkinek nagyjából egyforma esélye lesz az új instancek megismerésére. Ez számomra rendkívül nagy dolog. Ma ugye csak álmodhatok Nefarianról, C'Thunról, vagy Kel'Thuzadról, ám 70es szintre érve akár én is lehetek az, aki először harcol majd valamely új boss ellen. Valószínüleg nem így lesz, hiszen ehhez azért a Maievben kevés a potenciál, de abban biztos lehetek - köszönhetően a max. 25 fős instáknak - 70edik szinten nem lesz ekkora a különbség az aktuálisan legjobb RC és a miénk között. A 25 fős instázás azt jelenti, hogy nem lesz majd szükségünk mindenféle töltelékemberre, s ha a Maiev - véleményem szerint kellően erős és céltudatos - magja megmarad, sok mindenre lehetünk majd képesek Outlands világában. Úgyhogy mit nékem tüdőbaj: Gimme TBC!

Van egy álmom

Természetesen nem csak egy álmom van, de valahogy jól esett Martin Luther King eme elcsépelt mondatával indítani ezt a postot. Tulajdonképpen azért esett a választásom erre a címre mert ma éjjel álmot láttam. Wowosat! (lmao)
Igazán kíváncsi lennék, hogy vajon hány emberrel esik az meg manapság, hogy a World of Warcrafttel álmodik. A több mint 7.000.000 játékosból biztos akad még egy-kettő rajtam kívül is. No persze nem olyan nagy dolog, ha az ember olyasvalamit idéz fel álmában, amivel sokat törődik, sokat töpreng rajta, de ezt a tegnapi víziót mégis jó lesz rögzíteni itt, csak hogy később is emlékezhessek rá. A játékban eltöltött lassan másfél év alatt nem egyszer terelte az agyam a gondolataimat a wow irányába, de azt hiszem (ki tudhatja) tegnap éjszaka fordult velem először, hogy valamilyen konkrét szituációt éltem meg. Eleddig jobbára csak a Maievvel kapcsolatos általános történések köszöntek vissza az éjszakáim során. De ezek kapcsán nem kell semmilyen komoly dologra asszociálni, egyszerűen lefekvés előtt gyakran járatom az agyam a különböző problémákon. A fejemben már sokszor az ágyban megszületnek a másnap reggeli fórumos hozzászólások egy-egy komolyabb dolog kapcsán. S, bizony ezek a dolgok néha-néha az álmaim mezején is visszakacsintanak, de csak olyan formában, hogy néha mikor felébredek beugranak olyan dolgok, mint például: hogyan kéne-lehetne egyszerűbben intézni a bank ügyeit, miként lehetne egy-egy embert rávenni, hogy egy picit jobban törődjön a közösség dolgaival vagy teszemazt egy adott bosst miért nem sikerült könnyebben legyőzni. De mondom, ilyen dolgok csak ritkán fordulnak elő és legtöbbször letudom őket, még mielőtt álomba szenderednék. Ehhez képest a tegnapi álom teljesen más volt. BWL-ben jártam. Nem kell ahhoz Freudnak lenni, hogy megfejtsük, hol is ered eme vízió gyökere. Ma este lesz a nagy nap, mikor a Maiev először látogatja meg Black Wing Lairt. Tehát akár annyival le is tudhatnánk, hogy egyszerűen elképzeltem milyen is lesz a nagy találkozás Razorgore-ral. Csakhogy, én tudom milyen lesz. Bár régebben sohasem szerettem előre tudni, mi is várhat rám egy új helyen, manapság a vezetői szerepem miatt kutya kötelességem felkészülni az új szituációkra. Éppen emiatt el is olvastam a harchoz kapcsolódó taktikát, és jó pár videót is megnéztem az összecsapásról, csak hogy képben legyek a küzdelem természetével. Így jelen pillanatban nyugodtan mondhatom, hogy tisztában vagyok Razorgore küllemével, viselkedésével, a helyszínnel meg úgy nagyjából mindennel ami a témához kapcsolódik. Nos ehhez képest az álmomban nem láttam egyetlen Draki utánzatot sem, nem volt ot egy fikarcnyi tojás, de tulajdonképpen egy odavaló szereplő sem. Én sem Iceddawn képében voltam jelen, hanem csak egyszerűen ott voltam, bármiféle testi valóm nélkül. Ott volt még a húgom (hoppá!) és még néhány ember akiket már nem tudok felidézni. A harc tulajdonképpen nem is volt harc, hiszen nem volt ott ellenség, csak különböző logikai feladványok, amelyet hol ésszel, hol szerencsével remekül abszolváltunk. Ezen fejtörők milyenségére sem emlékszem már tisztán, csupán arra. hogy holmi színes kendők játszották bennük a főszerepet. Vezetőként én irányítottam a népet, s szépen vettük is az akadályokat, de sajnos a katarzis elmaradt. Az utolsó buktatónál elbuktunk. Ennek ellenére nagyon büszke voltam magamra, hiszen Razorgoret senki sem szokta megölni első próbálkozásra. Úgyhogy minden jó volt. Ám még mielőtt felébredhettem volna, megjelent Libralix - személyével a wowhoz kapcsolodó kötelék legerősebb szálát nyújtva - s kioktatott, hogy nekünk csak oltári nagy mázlink volt, hogy idáig eljutottunk. Így zárult hát a mese, amely roppant kellemes volt. Bár igazából nem sok köze volt az igazi BWL-hez (jajj majd elfelejtettem, a helyszín valamelyest egyezett, itt is holmi oszlopcsarnok volt a küzdelem színhelye), én mégis remekül szórakoztam magamon, mikor ébredés után végiggondoltam mit is láttam éjszaka. Ezért is született ez a post. Erre mindig jó lesz visszaemlékezni.

Full Arcanist

Hát ezt is megértük. Végre-valahára a teljes tier1-es szettben pompázik a kiscsillag. Amikor még a sámánommal írtottam a jónépet Mc-ben ez bizony lehetetlennek tűnt számomra. Ott sajnos sokkal igazságtalanabb loot-rendszert használtunk, ráadásul a konkurencia is jóval nagyobb volt, hiszen az "egy-egy sámlit minden groupba" elv érvényesült, így aztán egy adott raid alkalmával 1:8 esélyem kínálkozott arra, hogy beszerezzem az Elements szett egy-egy darabját. Ennek hatására nem is volt túl nagy sikerélményem, - már ami a gyüjtögetést illeti - távozásom idején mindössze a kesztyű része volt meg a nyolc darabos szettnek.
Szerencsére a Szövetség oldalán nagyobb sikerrel jártam. Néhány hónap szorgos és kitartó raidelés után, mára egy full tier1 mage büszke tulajdonosának vallhatom magam. Persze ez a tény mit sem érne, ha ez csak valami izzadságszagú gürcölés eredményeként következett volna be, de hálistennek nem így esett. Azt hiszem a Molten Corehoz kötödő pályafutásom pont ideaálisra sikerült. Gyakorlatilag a kezdetétől ott voltam a Maiev Mc-s próbálkozásainak, és pont akkorra sikerült összegyűjtenem az összes Arcanistot, mikorra sikeresen végigértünk a helyen, s bizony ma este már BWL-be készülünk. Részemről csak annyit mondhatok: Perfect Job!

Amikor lehull az álarc

Habár az utóbbi hónapokban többször is felmerült a Teamspeak használatának lehetősége a Maieven belül, végül egészen múlt hét vasárnapig kellett várni a jeles pillanatra mikoris néhányan összegyűltünk és hallhattuk egymást élő szóban is, nem csak a már jól bevált wowos channeleken keresztül. Ezáltal elérkezett az igazság pillanata, nem lehetett tovább bujkálni a karakterek álcája mögött.
Jómagam mindig is kiváncsi voltam, vajh milyen emberek ülhetnek a többi képernyő mögött, úgyhogy abszolút örömmel fogadtam Libralix meghívását a teamspeak szerverére. A jeles alkalom apropóját egyébként a hunter class leaderünk, Leramus filmjének forgatása adta. A filmmel kapcsolatban nem ringatom magam illúziókba - szerintem pocsék lesz - , ám a TS dolog egész jól sült el. Ugyan csak néhányan voltunk ott, azt a kevés embert igazán jó volt kicsit jobban is megismerni. Az ember ugye akarva-akaratlanul is elképzel egy-egy valóságos embert minden karakter mögé, aztán persze roppant tanulságos tud lenni, ahogy ez a magunkban szépen felépített kép, hogyan dől össze, legtöbbször az illető első szavának hallatára. Volt is meglepetés bőven.
Először persze nekem sikerült ledöbbentenem a nagyérdeműt, mikor az általuk Iceddawn mögé vizionált csengő leánycsicsergés helyett, az én kellemesen búgó, mély tónusú hangomat hallhatták. (lol) Aztán persze én is átéltem egy-két csalódást, pozitívat és negatívat is egyaránt. Ebből is látszik, az előítéletek könnyen tévútra vihetik az embert. Hiszen bár a játékon belüli viselkedés sokszor azért árulkodó, a valóság a legtöbb esetben teljesen más.
A legnagyobb különbség egyébként a várt és a kapott eredmény között Libarixnál és Leramusnál volt. Előbbinek a viselkedése a játék folyamán abszolút irritált. Folyton beleszólt mindenbe, s bár épp csak visszatért a Maievbe, rögtön úgy viselkedett, mintha ő lenne a király, és minden mondata után az az érzés fogott el, hogy ez az ember bármit megtesz azért, hogy valahogyan visszaszerezze a hatalmát. Próbált viszályt szítani a fórumon a vezetők között, legalábbis mindig ő volt az, akinek különbözött a véleménye a többiekétől. Ezek alapján úgy gondoltam, hogy valami kis idióta bugris lehet az életben, ehhez képest mikor váltottunk pár szót sokkal inkább az jött le, hogy elég jó srác. Svéd révén remek az angolja, és mindenkivel teljesen korrekt. Legalábbis azokkal, akik vele szemben is korrektül viselkednek. Mi persze így tettünk, és ennek hatására sokkal jobb a viszony közöttünk, mint annak előtte. Azóta már lement 2 MC, melyek alatt szintén Ts-t használtunk, és a magam részéről úgy vélem, abszolút jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Kikérjük egymás véleményét, és segítünk is a másiknak, ha úgy hozza szükség.
Ezzel szemben Leramus, egy teljesen másik eset. Ő a játékban leginkább olyan kis bénának tűnik. Bár ő a vadászok vezetője, sebzésben mindig messze elmarad a többiektől. Sokat kritizál, s néha vannak ugyan jó ötletei, sokszor olyan hajmeresztő hülyeséggel áll elő, amiből azt hinné az ember, hogy valami 10 éves félnótás kölyökkel beszél. (A kedvencem a priestek használjanak Smiteot Ragnaros ellen, mert az majd nagyon sokat segít a DPS-ünkön -> lmao.) Ezek alapján - bár tudtam, hogy 30 fölött van - nem is igazán tudtam, hogy mit várjak tőle, de az első megszólalása azonnal a földhöz csapott. Ha le kéne írni a hangját a legjobban talán így jellemezhetném: vén, kéjenc pederaszta. Ha pedofil papokról forgatnék filmet, biztosan őt kérném fel az egyik főszerepre. Életemben nem hallottam még ilyen mézes-mázos hangot. Bár eleinte nagyon idegesítő volt, mára inkább a vicces kategóriába sorolnám. Mert ugye, nem csak az számít, hogyan mondunk valamit, hanem az is, hogy mit mondunk. És bár ez a nyáladzás továbbra sem szimpatikus, a tartalom egész normális, úgyhogy tulajdonképpen vele sincs komoly baj.
Sőt, baj igazából csak egy emberrel van, s ő nem más, mint Rednass. Nos benne nem kellett csalódnunk. Alapvetően is ő a csapatunk legidegesítőbb tagja. Mindenkit zavar a folytonos idióta szövegelése a játék közben (Bár ő RP-zésnek nevezi. Haha. Két emote váltogatása, meg néhány "i love you" spammolása a női karakterek felé még nem szerepjáték.), s egyéb problémák is felmerülnek vele kapcsolatban. (AFK ha meghal, hazudik stb..) Néhány héttel ezelőtt épphogycsak megúszta a kirúgást, de sajnos mi, jófejek adtunk neki még egy utolsó esélyt hátha megváltozik. Erre most élő szóban hecceli a népet. Persze tudom, fiatal még, hiszen alig múlt 18, de akkor is érezhetné mikor kell befogni a száját. Ha a leaderek épp nem beszélnek, ő egyfolytában hülyeségeket kezd pofázni, ráadásul olyan tört angolsággal (belga a szentem), hogy azt bizony talán még a legelvakultabb nyelvészek sem értenék. Szerencsére problem solved. A következő raiden már csak hallgatni lesz jogosultsága. Hallelujah!
Most, hogy így végiggondolok az imént leírtakon, akár azt is gondolhatnám, hogy ennek nincs sok értelme, pedig igen is van. Ez a post azért született, hogy a későbbiekben legyen egy viszonyítási alap. Ki tudja, egyszer talán revidiálom az álláspontomat a srácokkal kapcsolatban. Bár ami például Rednasst illeti, kötve hiszem.
Pár szó még a teamspeakről, csak úgy általában. Én nagyon jól ötletnek tartom a használatát. Sokat segít a vezetőknek, megbeszélni egy-két fontos kérdést. Vészhelyzet esetén is könnyebb élő szóban szólni a másikhoz, mintsem gépelésbe kezdeni. S, bár nem tettük kötelezővé a használatát, a class leaderek mind, az officerek majdnem mind ott vannak a szerveren, úgyhogy minden lehetőség adva van a további fejlődéshez. Az meg, hogy angol anyanyelvűeknek osztom az ukázt angolul már csak hab a tortán.
ui.: Caledon's scottish accent rules!

Landscape

Bármennyire is hatalmas játék a wow - minden szempontból - egy idő után eljut az ember arra a pontra, hogy nem nagyon talál újdonságot benne. Legalábbis a felfedezhető világban, hiszen az újabb instancek, az új questek, tárgyak stb. mindig biztosítják a kellő utánpótlást ahhoz, hogy soha ne lehessen megunni a játékot. Én magam is hasonlóan állok ezzel a dologgal. Mivel van egy-egy 60as karakterem mindkét oldalon, gyakorlatilag nincs olyan pontja Azerothnak, ahol ne fordultam volna meg, legalább egyszer. Legalábbis nagyon kevés. Néha-néha játszok ugyan valamely altommal, de ezt nem azért teszem, hogy új helyszíneket fedezzek fel, hanem egyszerűen az új kaszttal való játék változatossága vonz. Éppen ezért igencsak meglepődök, ha esetleg olyan vidékre sodor a sors, ahol még előtte sosem jártam. Így történt ez pár héttel ezelőtt is, mikor Eretnek és Hedi, nomeg még egy két másik maieves társaságában Wetlandsben jártunk, némi sárkánybőr szerzésének reményében. Így jutottunk el a Grim Batol környékére, ahol a screenshot is készült. Ez az egyik kedvenc wowos képeim egyike. Csodálatos táj tárult ott elénk. A gátat eleddig mindig csak a Loch Modan felőli oldaláról láttam, és érdekes módon korábban meg sem fordult a fejemben, hogy valahol lennie kell egy másik oldalnak is. :) Sajnos ezt a gátat elfejetettem lefotózni, de nem baj legalább lesz miért visszatérni. (Különösen ha később valami feature is épül majd, a jelenleg még lezárt Grim Batolra.) Addig meg marad a vízesés, és a csupazöld táj, amely még egy fagyos mágushölgy is szívét is felolvasztja. (Majdnem.)

Maiev pwned Ragnaros!

Talán a tudatalattim is közrejátszott abban, hogy az előző írásom nem született meg hamarabb, csak most mikor máris itt a cáfolata a hosszan tartó "egy helyben toporgásnak". A deja vu érzés elillant, továbbléptem. Akárcsak a Maiev, tegnap este.
Már néhány hete eljutottunk arra a szintre, hogy képesek voltunk megölni mindenkit Molten Coreban, beleértve Majordomo követőit is, így nyitva állt előttünk az út Ragnaros mesterhez. Ha az emlékezetem nem csal, eleddig háromszor volt alkalmunk szembenézni a tűz urával, de sajnos minden esetben csak egy rövidke randevúra volt lehetőség, az idő rövidsége miatt. Az előző alkalmakkor mindig úgy jött ki a lépés, hogy körülbelül egy óránk maradt a nagy harcra, s ennek következtében, csak holmi hevenyészett próbákra futotta erőnkből, s időnkből. Ám ezúttal, szerencsére minden másképp történt. Elcsépelt szófordulattal élve, már az előjelek is bíztatóak voltak. A múlt heti Mc nyitónapunkon sikerült lemészárolnunk az első nyolc bosst, új maiev rekordot állítva fel ezzel. Így a tegnapi napra úgy készülhettünk, hogy mindösszesen Majordomo uraság, és 8 segítője áll az utunkban Ragnaros előtt. Mivel jómagam voltam a vezető, alaposan felkészültem az ütközetre. Bár már többször átéltem a Ragnával való találkozás semmihez sem fogható érzését, mégis úgy gondoltam, némi plusz információ, és előkészület sosem árt. Így aztán a runt megelőző napokon többször megnéztem néhány videót a harcról, illetve beleástam magam a taktikába, különös gondot fordítva a pozicionálásra. Ez utóbbi azért volt különösen fontos, mert a korábbi alkalmakkor, sosem jutott kellő idő arra, hogy mindenkinek személyre szabottan megmutassuk, hol is kell állnia a harc során.
Az elméleti felkészülést gyakorlati is követte. Ez abban merült ki, hogy legyártattam 60 Greater Fire Protection Potiont az egész raid, illetve 15 Brilliant Wizard Oilt a casterjeink számára. Persze ez mit sem ért volna, ha a többiek nem készülnek fel kellően. De szerencsére nem így esett. Bár nem tudom pontosan ki milyen holmit hozott magával, de úgy láttam, a raid nagy része tényleg komolyan vette az elengedhetetlenül fontos felkészülést. Így vágtunk hát neki tegnap este a magnak. Domoig könnyű utunk volt, ilyen gyors pullozást még sohasem láttam. Véleményem szerint bármelyik hardcore RC-nek becsületére vált volna, ahogy tankjaink tették a dolgukat. (Bár abba azért nem könnyű belegondolni, hogy vannak olyanok, akik 70 perc alatt ürítették ki a helyet.) Majordomo is viszonylag könnyen megadta magát, 1 wipeot leszámítva. Így aztán abszolót korán odaértünk Ragnaros odújához. Ezáltal volt lehetőség mindenkinek személyre szabottan, egyesével megmondani mi is a dolga, s ezen dolog sikerességéhez hova is kell állnia. A kissé hosszas pozicionálgatás után készen álltunk a küzdelemre.
Az első próbálkozásunk kecsegtető volt, hiszen sikerült 47%-ra levinnünk Raggie életét, de sajnos túl sokan haltak meg az első fázis során, így a Son of Flamek tualjdonképpen könnyen kivégezték az életben maradtakat. A második próba sokkal jobban sikerült, a sonok is elhulottak, végül 20%-nál halt meg az utolsó ember. (Gnóm, törpe, Elf, ki tudja.) A meglepően jó kezdet hatására úgy döntöttem itt az ideje mindent bevetni, kiosztottuk az italokat, s mindekit arra kértem, használja összes felszerelését, amely növelheti a siker esélyét. Így is tettünk, mégis csúfos kudarc lett a harc vége. Hiába a sok potion, meg sem közelítettünk az előző try sikerességét. Így jött el a negyedik esély ideje. Mikor ismét elkezdünk készülődni felötlött bennem az egyik video, amelyet előzőleg láttam, s mely során az adott RC éppen a negyedik próbálkozására gyűrte le a bosst. Én is - mint ahogy mindannyian - hasonló végkifejletben reménykedtem. Ám végül ismétcsak a halál jutott osztályrészünkül.
A négy kudarc hatására, úgy döntöttem itt az ideje megkérdezni a "népet", akarnak e tovább próbálkozni. Az "Are you up for one more try?" kérdésre mindössze hét "no" választ kaptunk, így a döntés nem is lehetett más. Megpróbáljuk. Legalább még egyszer. Bár készleteink fogytán voltak - csak meleeknek jutott potion - mégis megtetettük amire oly régen vártunk mát. Az első fázis gyakorlatilag hiba nélkül ment végig. Néhányan persze így is meghaltak, ám a sonokat még így is messze a legjobb esélyekkel vártuk. A raid életben maradt tagjai nem is okoztak csalódást, remekül vették az akadályt. Habár még egy lángocska életben volt mire Ragnaros visszatért, így is viszonylag gyorsan tudtuk folytatni a harcot. Sajnos eleinte elég kevés DOT került Raggiera, s szépen lassan haltak is meg embereink, így félő volt, hogy nem leszünk képesek megölni, mielőtt a sonok újabb hulláma érkezik. Nos, nem így történt. Mindenki küzdött az utolsó leheletéig. Jómagam minden fölös pillanatban a "Nuke!" paracsot szajkóztam Raid Warningba, míg a haláluk által a passzív szemlélő szerepére kárhoztatott társaink egyfolytában biztattak minket, hogy ne adjuk fel, ezúttal meglehet. A TS-en is tomboltak az érzelmek, Eretnek, Hedi s persze én is abszolút felfokozott állapotban hergeltük egymást. Mikor megjelent az üzenet, mely szerint mindössze 20mp van a következő hullámig, úgy éreztem nem sikerülhet. Jobbra-balra tekintgettem. Felemelő volt látni, hogyan záporoznak a frostboltok, shadowboltok Ragnaros testére. Ekkorra persze már a priest DOTOK és felkerültek. Nem számoltam magamban a másodperceket, de úgy éreztem a 20 már régen letelt, és bizony Ragnaros mindjárt eltűnik. Az élete ugyan fokozatosan csökkent, de a csökkenés sebessége túl lassúnak tűnt. Az elmebaj kerülgetett mikor 1%-on volt az élete. Az az 1% számomra percekig tartott, olybá tűnt sohasem látjuk már meg a dead feliratot. Az ujjam, mellyel a frostbolt gombját nyomogattam, kis híján eltört a nagy erölkődésben. S akkor, mikor már azt hittem itt a vég, egyszercsak meghalt Ragnaros. Eltűnt, s nem maradt utána semmi, csak hatalmas buzogánya. Nehéz elmondani mit éreztem akkor. Annak aki nem élte még át ugyanezt, nem lehet elmagyarázni ezt az érzést. Hiszen ez csak egy játék. Igen, az. De mikor negyven ember közös erőfeszítése árán sikerül véghezvinni valamit, valami nagyot, akkor az túlmutat a játék szó határain. Mikor 40 ember egymást teszi boldoggá, az nem csak játék.
S igen, mi boldogok voltunk. Üvöltés a TS-en, üvöltés a játékban. Hosszas gratulációk egymásnak, egy vicces fotó, majd a várva várt loot. Így zárult a Maiev első estéje, melyen megölte Ragnarost. Ámen.

Deja Vu

Nos, így jár az a blogger aki sokáig hanyagolja "munkásságát', és ahelyett hogy papírra vetné-feltöltené gondolatait, csak a fejében kreálja meg a postokat, amelyeknek tartalma, köszönhetően a lazsálással töltött időnek, közel sem aktuális. Sajnos erre én is ráfáztam. Ez az iromány már néhány hete befészkelte magát a fejembe, de tegnap este óta immáron csak a múltba révedezés örömét adja. Ám én ezt egy cseppett sem bánom. Azonban, mielőtt rátérnék a tegnap esti fejleményekre, mindenképp szeretném leírni, milyen gondolataim voltak a játékkal kapcsolatban az elmúlt időben. Íme.
Mivel remek címadó készséggel áldott meg az isten, mi sem természetesebb annál, minthogy megtaláltam a tökéletes címet eme írásomnak. Deja vu. (Ha mégegszer leírom, az is Deja Vu? Deja Vu. Talán.) Szóval, ez a gondolat bizony elég sokszor eszembe ötlött a közelmúltban. Egy-két dologtól eltekintve, a wow ugyanazt nyújtotta, mint körülbelül 9-10 hónapja. Persze az az egy-két különbség igencsak markáns, és éppen emiatt nem is bánom, hogy így alakult. Hogy mire is gondolok, mikor ezt a remek kis francia kifejezést emlegetem? Azt hiszem akárhogy is variálnám az ide feltöltött képek sorrendjét a napnál is világosabban látszana mire is utaltam. Bár a szereplők mások, úgy az én karakterem, mind a körülöttem levőké is, a képek gyakorlatilag mégis ugyanazt a szituációt ábrázolják sok-sok hónap különbséggel.

Persze a World of Warcraft világában sokszor előfordul az, hogy ugyanazt az eseményt többször átéli a játékos, különösen akkor, ha több karakterrel is játszik, ám az talán viszonlyag ritka, hogy ugyanabba a szituációba csöppen bele, amelyet már egyszer, régesrégen élt meg. Velem mégis ez történt. Amikor úgy döntöttem, hogy otthagyom a horda oldali RC-met - amely már egyébként is közel állt a széteséshez, a nem kevés belviszály következtében -, a Community épp ugyanabban helyzetben volt, mint a Maiev az utolsó néhány hétben. Molten Core gyakorlatilag farm statusban volt, leszámítva Ragnarost, akin bőszen próbálkoztunk, de az idő rövidsége miatt nem nagyon volt lehetőségünk igazán összefogott, és jól megtervezett támadást indítanunk a nagy láng ellen. Sem itt, sem ott. Eközben persze voltak sikerélmények is.

Onyxia őnagysága többször is megadta magát mindkét közösségnek. Bár eleinte mindkét helyen ugyanazok a problémák jelentkeztek. Habár a csapat, köszönhetően a sikeres Mc és Zg raideknek megfelelően felszerelt volt, mégsem jött össze soha egy normális run a sárkány odújába, mert kevés ember volt attuned, vagy ha lett is volna elég, valahogy egyetlen időpont sem tűnt alkalmasnak arra, hogy összejön egy rendes társulat. Így aztán, hosszú időt élt meg mindkét "kommuna" mire odáig jutott, hogy a sárkányhölgy nevét is a legyőzőtt ellenfelek listájára véshette. Ám mintha egy mese két különböző, de mégis tökéletesen párhuzamos szálon futna, teljesen egyforma módon tört meg a csend. Mindkét helyen, mindössze egyszer volt arra szükség, hogy összejöjjön egy ütőképes csapat, aki tudja, hogy mi a dolga, s láss csodát Onyxia nem is élt tovább. Sem itt, sem ott.
Furcsa ezt mondani, de manapság egy PUG könnyebben legyőzi őt, mint egy komoly, de sárkányölés szempontjából kezdő RC. Hiszen egy PUG éppen azon az elven gyülekezik, hogy megölje a bestiát, és ennek köszönhetően csakis olyan embereket verbuvál, akiknek megvan a nyaklánc, amely biztosítja a belépést a barlangba. Ezzel szemben egy RC-ben több cél is akad egymás melett, így hát könnyen előfordulhat, hogy Onyxia a háttérbe szorul, és ott is lakozik mindaddig, míg elég ember össze nem gyűlik, egy normális próbálkozáshoz. (Persze minden relatív. Vannak akik négyen is megölték már őt. Mi ehhez eddig legalább 30 embert használtunk eleddig, bár kíváncsi lennék, mennyi ember volna a maievesek minimuma, aki képes lenne legyőzni őkelmét. Sztem tíz, a legjobbjaink közül elég lenne.)
Így futott tehát egymás melett párhuzamosan a "mese" vagy méginkább az idő fonala. Ám szerencsére ez a párhuzam immár a múlté. Tegnap este óta végre elmondhatok magamról valami olyat, amit nem tehettem meg januárban. S bár lehet, hogy hosszú volt ez a böjt, de mindenképp megérte. Hogy miért? Azon kis különbségek miatt, amit már az írásom elején említettem. Leginkább azért, mert itt a barátaimmal játszhattam. És játszhatok.

Byb-bye Dark Destiny!

Az engineer-i (hű de jó kis szó) rohangálásomon kívül más is történt tegnap, ami sajnos, ellentétben a kis trainingemmel, egyáltalán nem volt vicces. Nem mondom hogy, nem kell mindent kipróbálni, de arra azért nem nagyon vágytam, hogy kirúgjanak egy klánból. Tegnap, pont ez történt velem. Nomeg Eretnekkel. Vagyis a pontosság kedvéért, nem rúgtak ki, csak felkértek, hogy távozzunk. Az ok? Nem is lehetne egyszerűbb. A communitynk érdekeit előbbre helyeztük a guildénál. Nos, ez a megállapítás rám tökéletesen igaz, hiszen az utóbbi időben egyértelműen hanyagoltam az 5 emberes runokat a guilddal, de szegény Eretnek csinálta őket rendszeresen. Az ő "bűne" mindössze annyi lehetett, hogy hétfőn nem a DD-vel ment Zul'Gurubba, hanem a Maievvel MC-be. Mindenesetre akárhonnan is nézem a dolgokat, nem értem. Ez nem egy raidguild, ahol meg van szabva mit kell csinálni, itt 2 havonta jó, ha van egy ZG, és bár én is el szerettem volna menni az egyikre, sajnos, soha nem úgy jött össze. Azt hiszem, egy megállapítást mindenképp tennem kell ezzel kapcsolatban. Ezért nem jó, ha egy ember kezében összpontosul minden hatalom. Önkényesen dönthet mindenről. Itt is ez történt. Marv kirakott minket, pedig mi jól éreztük ott magunkat, és barátokra leltünk. Kicsit hiányozni fog a Dark Destiny. Bár közel sem annyira, mint Eretneknek, és még sokkal kevésbé, mint Hedinek, aki a kirugatásunk után úgy döntött, hogy ő sem marad tovább. De azért nem vagyunk letörve, csak kicsit bánt minket a dolog. Új kalandokra fel: LF Guild!

Engineering

Mivel Iceddawnt próbáltam minél hamarabb felhúzni, hogy bekerülhessen a Maievbe, sajnos a kis drágám elfelejtett mesterségeket tanulni. Vagyis tulajdonképpen nem felejtett el, csak kicsit ügyetlenke maradt. Ez a wow nyelvezetére lefordítva azt takarja, hogy bár volt neki herbalism-ja, meg alchemy-je, egyik skillje sem volt nagyobb 150-esnél. Leginkább azértnem, mert viszonylag sok időt elvett volna a gyüjtögetés, tanulgatás, másrészt pedig inkább spóroltam a pénzt, csak, hogy 60-as szinten minél hamarabb megvehessem az epic pacimat. Tehát, lényeg a lényeg, az utóbbi hónapokban egyáltalán nem foglalkoztam a mesterségeimmel. Úgy gondoltam, ha majd a Burning Crusade megjelenik, megtanulom a jewelcraftingot, és kész. Ez így rendben is lett volna, ám még így is maradt hely egy másik skillnek, tekintve, hogy sem a herbalizmust, sem az alkímiát nem állt szándékomban magasabb szinten űzni. Ezt a második helyet végül tegnap egy hirtelen jött ötlet hatására betöltöttem. A címből nehéz kitalálni, hogy vajh mely mesterségre eshetett a választásom.Igen, bizony a engineeringre. Ennek két oka is van. Először is mindig nagyon érdekesnek találtam azokat a dolgokat, amiket az engineerek gyártottak, de sajnos nekem sohasem adatott meg, hogy én is magas fokon űzzem ezt a szakmát. Másodszor pedig - és ez egy sokkal racionálisabb ok - kezdett kicsit elegem lenni abból, hogy az RC-nkben alig van ember, aki ezzel foglalkozik, és sajnos sokszor előfordult, hogy egy-egy raid alkalmával, hiába lapult a leader zsákjában repairbot, nem volt senki aki, le tudna volna rakni, így aztán az egész csapatnak ki kellett rohannia az adott instából javítgatás céljából. Nos, ennek akartam én véget vetni, ígyhát tegnap, mindkét eddigi szakmámat leadtam, és megkezdtem engineer karrieremet. A kezdeti lépések kissé viccesre sikerültek. Ugyanis körülbelül egy félórán keresztül mást sem csináltam, minthogy fel-le lovagoltam Ironforge utcáin. A trénertől az aukciós házba, az aukciós házból a postaládához, onnan az üllőhöz, majd a szerelgetés-kovácsolgatás után vissza a trénerhez új dolgokat tanulni. Aki esetleg felfigyelt eme ámokfutásomra joggal hihetette azt, hogy egy ötéves gyerek szabadult a monitor elé. Ám mindettől föggetlenül én élveztem, s ráadásul a rohanás végére sikerült feltornáznom a skillemet 90-esre. Ma valszeg folyt. köv., bár a fejlődésem tempója biztos lassulni fog, bízom benne, hogy rövidesen jómagam is képes leszek repairbot gyártására.

Crit Record 02 Frostbolt - Na végre

Jó hosszú idő után sikerült végre csúcsot döntenem, de nem baj, végre elmondhatom magamról, hogy már lőttem 2000 fölöttit frostbolttal. Valószínűleg sokkal hamarabb megszületethett volna ez a rekord, hogyha jártam volna Alterac Valleyben mostanában, hiszen a legutóbbi csúcsom, is az ottani buff hatására született. De nem baj, sőt így van igazán értéke ennek az új eredménynek. Ja, és hogy minek is köszönhető. Hát lehinkább (mondhatnám, csakis) az új dolgaimnak, amiket az elmúlt pár hétben sikerült megszereznem. Arcanist Gloves (a szett második darabja), Touch of Chaos, és Sorcerous Dagger. Bizony, mind epic. És remélhetőleg lesz még több is. Akárcsak új rekord.

Újra Ragnarosnál

Hát ezt nem gondoltam volna. Az utóbbi időszak szenvedése után, végre múlt héten is és tegnap full maiev raiddel mehettünk Molten Coreba. Szerencsére a toborzásnak nem csak a csapat létszámát illetően lett eredménye. A full raid által olyan fejlődésen ment keresztül a maiev amilyenre még a legderűlátóbbak sem számíathattak. Egy héttel ezelőtt az első 4 boss volt a csúcs, ehhez képest tegnap már szembenézhettünk Ragnarossal is. Bizony egy hét alatt ez nem kis fejlődés. Persze azért ennek is mindent másnak a wowban (életben) megvan a maga oka, amely jelen esetben nem más, mint hogy mi cseppet sem kezdő csapatként érkeztünk MC-be, hanem egész normális zg-s gearrel. Ennek, nomeg a 40 embernek köszönhetően olyan simán vettük az akadályokat, hogy nem győztem csodálkozni. Múlt héten Hedi vezetésével kezdődött az új korszak. Mind Shazzrah, mind Geddon lement elsőre. Utóbbi ráadásul úgy, hogy egy vendég loladin(ugyan milyen más kaszt is lehetne) belerobbant a raidbe. De nem volt gond, megoldottuk. Így hát pozitív élményekkel, és az ismeretlen felfedezésének reményében térhettünk vissza a magba tegnap este. Ahol a diadalmenetünk folytatódott. Sulfuron és Golemagg is elsőre adta meg magát. Az óriás felett aratott könnyű győzelem számomra különösen meglepő volt, hiszen emlékszem, hogy hordásként milyen sokáig tartott ez a küzdelem anno. Ott mindenki manaproblémákkal küszködött akkor, itt meg akár evocation nélül is kihúzhattam volna a harcot. Nem hiába, a jó gear sokat számít. És valószínű ez volt a döntő Majordomonál is. Bár itt wipeoltunk 3-szor, ám a harc nehézségéhez képest szerintem abszolút könnyen gyűrtük le a kígyót. Vagyis annak segítőit. Az ő halálukkal történelmi pillanathoz érkezett a maiev. Először tett látogatást Ragnaros odújában. Szó mi szó, kicsit büszke vagyok rá, hogy mindezt az én vezetésemmel tette. Sajnos a nagy meghatottságtól :), nem nagyon sikerült értelmes fotókat csinálnom. Magáról a mesterről nem is született screeenshot, de nembaj most ez is megteszi Domoról, meg a maievről. Aztán majd postolok fotót Ragnarosról, amikor farmoljuk. És a tegnapi este után úgy vélem ez a pillanat cseppet sincs messze. Az idő rövidsége miatt mindössze egyszer próbáltuk meg az öreg harcost, de így is sikerült 60%-ra levinnünk. Mindenféle komolyabb segítség nélkül. Nem használtunk egyetlen potiont sem, jómagam még a fire wardot is elfelejtettem felhúzni. Ennek ellenére nagyon jól ment. Ha a csapatunk összeszed még némi fire res geart, és megtanuljuk kezelni a sonokat(tegnap szinte mindenki meghalt mire jöttek), akkor azt hiszem nagyon rövid időn belül Ragnaros ölőnek hívhatjuk majd magunkat. Ámen.

Jin'do, avagy wipe, wipe hátán

Nos, ezúttal a megszokott "ezt a bosst öltük meg" kép helyett, egy más tipusú, "így hullott el a raid" az aktuális. Az utóbbi időben viszonylag kevés új boss-szal sikerült megismerkednem, hiszen zg-ben szinte mindig ugyanazokat farmoljuk, MC-ben már mindet ismerem, és bár AQ megismerése jól indult, mégis megtorpantunk Burunál. Ezúttal azonban a kevés jelentkező miatt elmaradt az Onyixia+Molten Core duó, így Hedi javaslatára látgatást tettünk Jin'do the Hexxernél, Zul'Gurubban. Bár a sikerélmény - mint ahogy a screenshot is demonstrálja - elmaradt, én tulajdonképpen mégis élveztem a raidet. Nem emlékszem pontosan hányszor is próbáltuk végül legyűrni a trollt, (de hiányzott már az a tánc!) de abban biztos vagyok, hogy legalább ötször nekigyűrkőztünk. A legjobb próbálkozásunk alkalmával sikerült is 50%-ra levinnünk a táncoslábú életét, de aztán végül ott is ő diadalmaskodott. Nem tudom igazából, hogy mi lehetett a probléma, hiszen nincsen viszonyítási alapom, de úgy vélem, hogy ez a harc leginkább a gyakorlásról szól. Abban viszont biztos vagyok, hogy nem véletlenül kerüli el sok, nálunk jóval profibb community is Jin'dót. Igencsak nehéz harcról van itt szó, amely talán még a Hakkar fightnál is keményebb. (Pláne, ha azt vesszük, hogy ő mostmár a piece of cake kategóriába sorolandó számunkra.) Nem tudom, hogy mikor lesz lehetőségem újra összefutni a trollal, de nagyon remélem, hogy kudarcba fulladt próbálkozok ellenére visszatérünk még ide. Nem szabad feladni, és különben is, azok az igazán érdekes harcok, amikor meg kell szenvedni, hogy legyűrjünk valakit. A farmolásban igazán csak a loot a jó. Mindenesetre Jin'do után, csak a jó szájíz kedvéért, lenyomtuk még Venoxist 16 emberrel. Piece of Cake a köbön.

Iceddawn, the leader

Hát ezt a napot is megéltük. Életemben először raidet vezettem egy 20+ instában. És ez nem is akármelyik volt, hanem rögtön a híres Molten Core. Előtte bizony izgultam kicsit, úgyhogy át is olvastam a taktikát minden egyes bosshoz, pedig isten tudja, hányszor öltem már meg őket. Így utólag azt mondhatom, hogy nem volt hiába, hiszen minden remekül ment. Az első 4 boss egyaránt első próbálkozásra ment le, eleddig csak egy wipe történt az út során, mikoris egy rosszul sikerült pull hatására, egy kutyával együtt megkaptuk Garrt is a nyakunkba. Őt szerintem kb lehetetlen leölni felkészülés nélkül a nyolc addja miatt. Nos, mit is mondhatnék ,nekünk sem sikerült. Ám ezen az egy kis apróságon kívűl semmilyen hiba nem csúszott tervbe, - sőt, én megkaptam életem első tier 1-es cuccát ezzel a karival, az Arcanist Boots-ot - így Maiev rekordot jelentő időben érkeztünk el az első lava pack-ünkhöz. Itt gyorsan csináltam egy szavazást melyből kiderült, hogy a 40 fős raidből mindenössze 11-en tudták, hogy miről is szól itt a történet, úgyhogy kissé szkeptikus lettem, a tovahaladásunkat illetően. A pullt úgy szerettem volna csinálni, ahogy a hordás időkben, de ez valahogy nem sikerült, vagy esetleg nem jól emlékeztem. A tény, hogy Cikoriának, a tankunknak, nem sikerült élve áthúznia a pack-et az alagúton, úgyhogy változtattunk, és az egész csapat előrenyomult, oda ahonnan már Shazzrahot, és Geddont is láthatták. Nem tudom, hogy a látvány villanyozta fel őket, vagy csak egyszerűen ilyen jók, mindesetre remekül hely álltak, és bár néhány kósza halál becsúszott, sokkal jobban sikerült minden mint ahogy vártam. Aztán gyorsan lenyomtunk még egy pack-et majd következett Shazzrah. Vagyis inkább következhetett volna, ugyanis a hunterjeink petjei, nem tudták pullozni, az útban lévő kutyus miatt. Így hát váltottunk Geddonra. Ennek nem nagyon örültem, ugyanis Geddon szerintem sokkal nehezebb boss, mint Shazzrah, de hát nem volt mit tenni, időszűkében voltunk. Sajnos jómagam sem emlékeztem már teljesen erre a harcra, s bár sikerült úgy felállnunk, ahogy a hordás időkben anno, mégis 2 wipe lett a vége. Sokan, nem tudták hova kell futni, hiába mondtam-mutattam többször is, plusz elfeledkeztem arról, hogy itt dispellre is szükség van, úgyhogy a végkifejlett garantált volt. Másodjára pedig az MT lett a bomba, s mivel nem volt kéznél OT, fel is robbant -> wipe. Mindent összevetve remekül éreztem magam a vezető szerepében, és már alig várom, hogy újra csinálhassam. A teamspeaket meg majd kilövöm, hogy ne kelljen egyfolytában Eretnek és Hedi idióta szövegelését hallgatnom. :) És akkor majd postolok screent is, amit most a nagy izgalom hatására elfelejtettem csinálni. Ejj, pedig én nyertem damage doneban.

Újra Ahn'Qirajban

Az utóbbi hetek bénázása óta kissé félve indultam AQ felé. Ám szerencsére félelmem alaptalannak bizonyult. A mindig könnyű Kurinnax harc után ismétcsak Rajaxx felé vettük az irányt, ahol ezúttal sikerült minden a bugot elkerülnünk. Ebben a "ne álljunk a gyökérre" gondolatban lehet valami, mert ezúttal valóban sikerült mindenkit lezavarnunk róla, és ezáltal (vagy csak szerencsénk volt) nem is volt semmi probléma. A hullámok rendesen jöttek, nem tűntek el az npc-k sem, így hát le is ment a general minden probléma nélkül. Gyorsan kattintottam is egy screenshotot róla, ami bár nem lett a legjobb(sőt), de azt azért tökéletesen szemlélteti, hogy a fiú bizony nem nagyon élő.Utána persze tovább mentünk Buruhoz ahhol azonban már elpártolt tőlünk a szerencse. Harmadik próbálkozásunkra sikerült 1%-ra levinnünk őt, de aztán csak meghaltunk, pedig a nyomorultnak már csak 5999 HP-ja volt. Ezt is simán leverhettük volna róla, ha mindenki úgy tette volna a dolgát, ahogy megbeszéltük. Nem értem azokat az embereket, akik a tactics négyszeri beolvasása után sem tudják, hogy a dombra kell futni, és nem be a mély vízbe, ami egyet jelent a biztos halállal. /sigh

Álmaim trinketje

Igen, végre. Az eheti Zul'Gurub akciónk alkalmával sikerült megkapnom, a Heart of Hakkart. Amelyet azonmód be is váltottam az oly régóta áhított Zandalarian Hero Charmra. Íme a kis kedves adatai:

Zandalarian Hero Charm

Binds when picked up

Unique

Trinket

Use: Increases your spell damage by up to 204 and your healing by up to 408 for 20 sec. Every time you cast a spell, the bonus is reduced by 17 spell damage and 34 healing.

Cooldown: 2 min

Sells for 11 Gold 13 Silver 3 Copper to vendors

Item Level 68

Roppant mód boldog vagyok vele, mindenképp megérte a dkp gyüjtögetés, és a lemondást néhány impozáns, ám számomra kevésbé hasznos lootról. A dps-em lényegesen több lett ezáltal, úgyhogy az új crit record sem lehet már messze. :)

Crit Record 01 Frostbolt

A World of Warcraft nem tipikusan az a játék amelyet számokban igazán lehet mérni. Sokszor nem az a perdöntő, hogy ki mennyi sebzést csinált, vagy mennyit gyógyított, hanem, hogy egy adott szituációban hogyan teljesített. Lehet végtelen damaget csinálni a trash mobokon, de ez mit sem ér, ha egy boss ellen túl hamar elfogy a mana, és aztán wandolni kényszerül a caster, mert a talent buildje inkább dpst biztosít neki, mintsem mana regenerációt. Ennek ellenére azért mégis sok mindent elárul egy mageről az, hogy mennyi sebzést is csinál. Így aztán elhatároztam, hogy postolgatni fogom magamnak a crit recordjaimat, csak hogy láthassam, hogyan is fejlődtem. Az első record, ami ide kerül egy 1966-ot ütő frostbolt, melyet AV-ben sikerült produkálnom, hála a General's Warcry buffnek. Remélhetőleg az új record már 2000 fölé csúszik majd. (Amikor egy hete elhatároztam, hogy a CR-ek is postolom majd, még csak 1900 volt a csúcs, úgyhogy talán jogos az elvárásom a következő irányában.)

PvP vagy nem PvP

Shakespeare elcsépelt lenni vagy nem lenni kérdése igencsak jelentéktlennek tűnt az én problémámhoz képest az 1.12-es patch előtt. Hosszú ideje örlődtem ugyanis, hogy pvp-zek -e, vagy sem. Valószínűleg igen kevés emberben okoz ez a kérdés morális válságot, ám bennem minden kétséget kizáróan ezt tette. Ha egy átlagos wow playa olvasná ez irányú siránkozásaimat, biztos idiótának nézne (és milyen igaza lenne), és nem értené ugyan milyen baja lehet bárkinek is a pvpzéssel. Nos, egész egyszerűen az, hogy nekem nagyon hosszú ideig nehezemre esett, hordás karaktereket gyilkolászni. A horda iránti rokonszenvem egyébként mélyebb eredetűbb, mint maga a wow, hiszen már a korábbi warcraft játékok idején is az orkokat preferáltam a számomra cseppet sem vonzó emberekkel szemben. Ennek hatására az első wowos karim is horde member lett, mégpedig egy undead warlock, s bár később persze a kiváncsiságom hatására belekostoltam a szövetségbe is, a fő karakterem továbbra is hordás maradt, mégpedig Oarth, a tauren shaman. Valószínűleg ma is vele játszanék, ha nem úgy alakulnak a dolgok az RC-mben, mint ahogy alakultak, illetve ha a Hedi és Eretnek barátom nem csábít az alliance oldalára , olyan ürüggyel, csak hogy velük játszhassak. Ezt a döntésemet ugyan nem bántam meg, de ahogy telt-múlt az idő egyre jobban hiányszott a pvp-zés. Pláne miután elértem a 60-as szintet és a játék nagyrészt az instázásokra korlátozódott. Sokáig évődtem, hogy mitévő is legyek. Toljam a pve-t Iceddawnnal, s közben pvp-zzek Oarthtal? Nem, ez nem lett volna igazán jó megoldás, így hát valahogy leküzdöttem magamban a kétséget, és jelentkeztem BG-zni alli oldalról. Életem folyamán először. Ez még az 1.12-es patch megjelenése előtt történt, így hát természetesen nem jutottam be, a szerveren meglévő hatalmas szövetséges túlsúly hatására. Aztán szép lassan megjelent az 1.12, és egyszercsak ott találtam magam Warsong Gultchban, majd Arathi Basinben, végül Alteracba is ellátogattam. Eleinte nagyon furcsa volt, hogy taurenenkre lövöldöztem, és jóleső érzés egyáltalán nem volt bennem, mikor sikerült valamelyiket a GY-ba száműznöm. Sőt, az az undor sem fogott el soha, melyet akkor éreztem, mikor nagy ritkán az alli legyőzte a hordás csapataimat. Akkoriban rendesen felmerült bennem, hogy én mennyire utálom is az elfeket, törpéket stb. Ilyen ellenérzést sosem kelthet majd bennem egy troll vagy bármely más hordás faj. Ivust idéztünk Alterac Valleyben

Kiváncsi vagyok meddig tart majd ki az újítás hatása. Egy pár hétig-hónapig biztos fogom még járni a battlegroundokat, de egy dologban biztos vagyok, legbelül örökre hordás maradok.

Ruins of Ahn'Qiraj 01/02/03 - Bogaras bogarak

A múlt heti AQ látogatásunk után nagyon vártam már, hogy ismét visszatérjünk a bogarak közé, ám ezúttal sajnos semmi nem úgy sült el, mint legutóbb. Az elmúlt kedden remekül haladtunk, viszonylag könnyedén túljutottunk Rajaxxon, és seregén, majd Buru is megadta magát - ha jól emlékszem második próbálkozásra -, s ráadásként még Moam ellen is volt néhány bíztató(?) kísérletünk. Ennek következtében, talán joggal várhattuk magunktól, hogy ezt a teljesítményt e héten is megismételjük, de ez több okból kifolyólag, még három nap alatt sem sikerült.
Az első nap elején még minden rendben ment, Kurinnaxszal semmi különös problémánk nem akadt, leszámítva azt, hogy mikor a pull előtt próbáltuk körbevenni, nekem sikerült, egy kicsit túl közel férkőznöm hozzá, melynek az lett a következménye, hogy a halottak tökéletes rezignáltságával követhettem végig, ahogy a társaim nélkülem is biztos kézzel intézik el a jobbra sorsa érdemes skorpiót. (Stupi me!) Szóval, az első boss szimpla ügy volt, de aztán Rajaxxhoz érkezvén kezdődtek a bonyodalmak. Az első harcunkat viszonylag hamar elszúrtuk, leginkább annak következtében, hogy aznap este szokatlanul sokan D/C-ztek, és sajna nem volt elég warrior aki tankolta volna, az addokat, sem healer, aki gyógyította volna a jónépet. De itt még nem tudtuk, hogy milyen komoly, a baj, hiszen a "diszkózók" hamar visszatértek, és gondoltuk, hogy velük kiegészülve simán lemegy majd az event. Nos, tévedtünk. Ám ezúttal nem magunkban, vagy az internet ördögében kellett a hibát keresnünk, hanem a drágalátos blizzardban. Ugyanis innentől kezdve bugos volt a harc. Többszöri próbálkozás után is ugyanaz a hiba jelentkezett. Ha jól emlékszem, az ellenség negyedik vagy ötödik hulláma után egyszercsak abbamaradt a támadás, és out of combat kerültünk. Ez első hallásra igen jónak hangozhat, ám valójában csak szívtunk vele, ugyanis hiába éleszhettük fel a holtjainkat, illetve szedhettük rendbe magunkat, a pull után, még lement egy wave, de aztán akárhogy is csináltuk mindig kettő következett. És hiába az NPC-k és a gyógyító buffjük, nem volt esélyünk, hogy egyszerre két hullámmal is végezzünk. Így hát nyugovóra tértünk, és reménykedtünk, hogy másnapra a bug megszűnik.
Másnap a következő kép fogadott minket:
Jól láthatóan nincsen ott egy árva mob sem Rajaxxon kívül, de a helyzet ezúttal is csalóka. Ugyanis NPC-k sem voltak. Nélkülük aztán megintcsak wipe lett természetesen. Tankjaink nem tudták rendesen kezelni a szitut, vagy netán mi reagáltunk későn a stop dps parancsra, mindenesetre Rajaxx az összes aoe knockbackje után kichargolt vkire, és így szép lassan leszedegette a cspatunkat. Ha jól emlékszem, háromszor próbáltuk meg, mielőtt tovább álltunk.
Így érkeztünk Buruhoz. Őt, mint már említettem múlt héten könnyen elintéztünk, ám ezúttal sehogysem sikerült. Két estén keresztül próbálkoztunk vele (közben másnap ismét volt egy reménytelen Rajaxx try), de egyszerűen sehogy sem akart összejönni. Bár itt is találkoztunk buggal - a dombról lefelé jövet beakadt, majd rövid evade státusz után kireszkózott ráadásul úgy, hogy harcban maradtunk - a problémát igazán mégsem ez jelentette. Valójában nem is tudom, mi volt a gond. Mindent ugyanúgy csináltunk, mint legutóbb, de a második fázist mégsem bírtuk túlélni. Nem tudom, hogy a DPS volt kevesebb, vagy a gyógyítás, mindenesetre igazán jó próbálkozásunk nem is igen akadt. A legjobb esetben asszem 6%-ra vittük le a fiút. (vagy lányt) Remélhetőleg azonban jövő hétre összekapjuk magunkat, és simán kivégezzük. Pusztulnia kell!

Zul'Gurub 01

Űjabb raid, újabb Zul'Gurub farmolás. Két héttel ezelőttig ezen nyitó mondat értelmetlen lett volna, de a múlt hétfőn szerencsére jelentős változás volt tapasztalható ZG-vel kapcsolatban. Akkor fordul először ugyanis a Maiev történetében, hogy este alatt lement Hakkar. Természetesen az öt priestjével/priestessjével egyetemben. Ráadásként pedig még Mandokir és Gahz'Ranka is terítékre került. Ennek következtében pedig hivatalosan is eldöntöttük, hogy ZG bizony a farm kategóriába sorolandó, és így ezentúl minden héten csak egy este megyünk oda. Így történt ez tegnap is. Minden jól ment, egy szerencsétlen (imp-pull) wipe kivételével tökéletes volt, még a nagy Hakkar is lement elsőre. Mivel én voltam a masterlooter, nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy a phat lootot szétosszam. Íme egy kép arról, mikor én már tudom, mit rejteget a csúfság teteme, míg a többiek epedezve várják, hogy megosszam velük mely epic cuccok is estek:De szívesen elninjáztam volna azt a szívet, de nembaj ami késik, nem múlik. Rövidesen enyém lesz álmaim egyik trinketje, effelől nincsenek kétségeim.
Mielőtt azt hinnénk, hogy a main bossszal zárult az este, el kell mondanom, hogy ezúttal nem így történt. Mivel az új patchben, némileg megváltoztatták a Mandokir elleni harcot, így ezúttal a őt hagytuk a legvégére. Ez remek döntésnek bizonyult, ugyanis nem volt könnyű menet legyakni a trollt. A kedves blizzardék szépen kiszedték a lándzsákat a helyszínről, így aztán Mando koma szabadon chargeolhatott jobbra-balra, de minden jó, ha jó a vége alapon harmadjára csak megöltük. A félkörös taktika csak hellyel-közzel működött, de azt hiszem jövő hétre ezt is sikerül, majd kiköszöbölnünk, és ha jól alakulnak a dolgok, az egyetlen hiányzó bosst, Jindót is bepakolhatjuk a farmolandó polcra.

Molten Core 01

Tegnap este ismét látogatást tettünk az olvadt magban. Sajnos ezúttal sem jött össze a 40 fős raid, de ennek ellenére egész jól haladtunk. S, ha lett volna még néhány hunter, akkor bizony az eddigi 4 boss-down rekordot is megdönthettük volna. Sajnos azonban csak két vadászunk volt, és a raid kezdetekor egyikük sem rendelkezett tranquilizing shottal. Így esett hát, hogy bár Lucifronig minden hiba nélkül, igen jó tempóban haladtunk, Magmadarnál elakadtunk. Az első két próbálkozásunk csúfos wipeba fulladt. Eleinte nem is értettük, mi lehet a probléma, csak az tűnt furcsának, hogy a máskor oly megbízhatóan teljesítő main tankunk simán meghalt mindkét esetben, annak ellenére, hogy 5 healer is csak azért felelt, hogy ő életben maradjon. Mielőtt harmadszor is megpróbáltuk volna, feltámasztás közben felkelt mögöttünk az egyik kutyacsoport, mi meg persze nem tudtuk átvenni őket. (Sajna ilyen helyzetekben nem vagyunk még túl jók.) Újabb halál és, mivel nem volt sem SS sem DI, muszáj volt elölről kezdeni az instát. (Ilynekor piszkosul hiányzik a sámánom. Horda oldalon mindig voltunk 8-an, szinte sose volt olyan, hogy ne tudtunk volna reselni.) Én őszintén megvallom, ezen a részen már abba a táborba tartoztam, akik úgy vélték tovább kellene menni Gehennasra, mivel 1 tranq shottal nincs esély. De aztán szerencsére újra megpróbáltuk, és íme az eredmény:
Asszem volt némi szerencsénk is, a hunternek mindössze egy lövése mellé, de a lényeg, hogy minden jól sikerült. A hősies győzelem aztán szépen megnövelte a csapat morálját, és ez ahhoz vezetett, hogy a következő két boss viszonylag simán lement. Gehennasnál volt sajnos egy rossz pull, de hát mit várjon az ember egy paladintol, vagy ahogy jobb helyeken hívják őket, loladintól. Másodszorra szerencsere nem cseszte el a srác, igy aztán mehettünk is Garrhoz. Ott is volt egy zsenge probalkozás, ami a rosszul kiválasztott marking signokbol adódott. Két tank ment egy addra, így maradt egy szabad sworn, ami persze megölt egy lockot, akié így elszabadult... Tovább is van, mondjam még? NEM. Szerencsére másodjára összehozták. (Nemtom mihez kezdtek volna a jelek nélkül, anno hordában az akkori RC-mnek legalább 15 percig tartott a targetelés, igaz soha nem volt ilyen baki , mint itt.) Úgyhogy minden jó, ha jó a vége alapon egy szép kis Garr-killel fejeztük be az estét.
Összeségében egész jó kis este volt, s ha lett volna még egy-két tranq shotunk, biztos. hogy megpróbáltuk volna Geddonékat is. Nem baj, majd a jövő héten. Bár kicsit nekem még mindig lassú az itteni tempó, hiszen horda oldalon ennyi idő alatt, már Ragnaros ellen vonultunk, mégsem bántam meg, hogy átjöttem ide. Jó arcok RL és in game is, plusz mostanában egész jó progress van. Ha minden így megy tovább, Ragna sincs már messze.
És ami a lényeg, harmadik lettem damageben. Csak Mathil és Kohistan előzött meg, s ők is csak épphogy. Ahhoz képest, hogy nekik egyelőre bőven jobb gearjük van, nem is rossz teljesítmény. Ez persze nem a magam dícsérete, hanem az ő kritikájuk. Nincs messze a nap, mikor én fogom sebezni a legtöbbet. Csak így tovább Iceddawn! :)

Epic Mount

Huhú. Végre-valahára tegnap megvettem életem első 60-as mountját. (Mellesleg valaki elmagyarázhatná, miért hívják ezeket epicnek.) Szóval, több mint egy évnyi játék után mostmár én is azok táborát erősítem, akik 100%-al gyorsabbak a sima futásnál.
Volt idő, mikor nem gondoltam volna, hogy megérem ezt a pillanatot. Horda oldalon eleinte teljesen reménytelennek látszott az ügy, aztán a vége felé ott már fel is adtam. Inkább másra költöttem a pénzem. Aztán mikor belekezdtem az allis karival való játszódásba, akkor elsődleges célomnak tűztem ki, hogy nekem epic mountom legyen. Persze nem volt az ilyen egyszerű, mert ugye nekem nem felel meg akármilyen lovacska, nekem tigris kellett. Jó sok runeclotht bele is pumpáltam a Darnassusszal való repuba, de aztán mikor elérhető közelségbe került a 900 gold, utána számoltam, hogy ha én tényleg tigrissel akarok mászkálni, akkor még jó pár száz aranyat kell összegyüjtenem. Úgyhogy inkább maradtam a pacinál, amely kezdeti ellenérzéseim dacára ma már igencsak tetszik. Az első pillanat amikor kezdtem megbarátkozni a jószággal akkor esett, mikor elmentem kiválasztani őkelmét. Legalább 20 percig variáltam, hogy melyik is lenne jó, a white vagy esetleg a swift palomino. Bár utóbbi kicsit szimpatikusabb volt, mégsem volt teljesen biztos a döntésemben. Aztán szerencsére megérkezett Hedi, és ő is a kis kedvesre szavazott. (És nem mellékesen hozzám vágott 95g-t, köszike.) Így hát végül valóban swift palominom lett, amely azonnal bizonyított is. Úgy hagyta ott Hedi tigrisét, mint a pinty. A Goldshire környékén csatangolók csak annyit láthattak, hogy diadalittasan belovaglok a főtérre, még a szerencsétlen Hedi bőven lemaradva érkezik, miközben nagy hangon "Csalót" kiált. Pedig én nem csaltam, csak az új lovam mutatta meg mi a sebesség. Ja, és hogy a druidnak nem volt mithril sarkantyúja? Az már egy másik történet.

Know your enemy - Magamról

Nos, ez lennék én. Egy kedves kis 60as human mage. A kép tanúlsága szerint erősen female. Létezésem egyetlen oka, hogy a kedves RL barátaim Raid Communityjében kevés mágus tengette életét, így hát megszülettem én, s viszonylag rövid idő alatt elértem a 60as szintet, s azóta - immáron majd 2 hónapja - ehhez a communityhez tartozom én is. Nevemhez méltóan természetesen a frost ágra gyúrtam erősen. Ennek bizonítékaként íme, itt a talent buildem. A gearemet nem mutatom meg, mert még nem jó. :P Nos egyelőre ennyit csekélységemről, aztán rövidesen írok majd arról is, hogyan telnek a napjaim a World of Warcraftban.

Apa, mi az a wow?

Ezt az első postot leginkább csak azért írom, hogyha esetleg valami ismeretlen arc idetévedne (kötve hiszem), akkor legyen valami fogalma arról, miről is süketelek itt jobbra-balra. Szóval a wow kifejezés mögött nem más húzódik meg, mint a World of Warcraft. És, hogy még jobban összekuszáljam a szálakat, a World of Warcraft az egy MMORPG. Vagyis Massively Multiplayer Online Roleplaying Game. Magyarra valahogy így szokták fordítani, tömegesen, interneten keresztül játszható szerepjáték. Mélyebb magyarázatokba nem szeretnék belemenni, már csak azért sem, mert pusztán a szerepjáték szó boncolgatása felemészthetne egy emberöltőt. Szóval, a lényeg az, hogy ez eszméletlen jó számítógépes játék, melyet már több, mint 6 millóan játszanak világszerte. Sajnos, én is közéjük tartozom. Már több mint egy éve, hogy beszippantott, és azóta nem enged. Sőt, a dolgok mai állása szerint még egy darabig nem is fog. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy belevágok ebbe a kis irogatásba. Elsődleges célom, nem az, hogy más olvasgassa, hogy mi is történik velem Azeroth földjén, hanem, hogy az emlékeim megmaradjanak, s majd az unokáimnak mutogathassam miért is lett olyan idióta a nagyapjuk. Bár valószínesíthető, hogy az idiótaságom állapota, vagy akár a ténye a naponta a wow előtt eltöltött idő függvényében nem változik.Hisz mi az az 1-2 óra. (<- Ez a sor, csak azért került bele, hogy ha egyszer a kedves édesanyám a sors keze által vezérelve idekeverdne az oldalra, megnyugodhasson, hogy az ő fiacskája nagyon keveset játszik.) Szóval összefoglalva, csak azért firkálok ide, mert jólesik.