Wednesday, April 11, 2007

Jewelcrafter power 2 - Szelek szárnyán

Lassan két hónapja, hogy utoljára írtam ide, úgyhogy bőven itt az ideje a visszatérésnek. A hallgatásom ideje alatt rengeteg dolog történt velem, és szándékomban is áll ezekről megemlékezni, de úgy gondolom, hogy ildomos lenne jewelcraftingos post-tal megszakítani a csendet, ha már egyszer hasonló írással tettem le a lantot. Két hónappal ezelőtt még csupán kósza ötletként merült fel bennem, hogy az ékszerész szakma akár gazdaggá is tehet, ma ezt akár tényként is említhetem. Célom természetesen nem a kérkedés, csupán arra szeretnék rávilágítani, hogy véleményem szerint jelenleg a wowban a JC a pénzszerzés legkönnyebb módja.

Az utóbbi időben elszaporodtak a világban a „Qva drága a 280%-as mount, sose lesz rá 5k goldom” jellegű írások. Természetesen a problémára azonnal érkeztek a különböző megoldások. Ezek közül kiemelendő a „tetkó a seggre” illetve a „RL gyitepaci” módszer, de bizton állíthatom, hogy a wow-os társadalom nagy része valószínűleg sosem fanyalodna ilyen drasztikus pénzszerzési módszerekre, csak hogy felülhessen egy igazán gyors gryphon, vagy windrider hátára. A Jewelcraftingot nekik találták ki. Ezzel a szakmával kis befektetéssel, rövid idő alatt, könnyen lehet, sok pénzt keresni. Akár azt is mondhatnám a JC jelenleg a WoW kifogyhatatlan bőségszaruja. Mielőtt az a vád érne, hogy csak jártatom a szám, lássuk konkrétan, hogyan is lehet a köveket arannyá változtatni anélkül, hogy megpróbálnánk Bölcsek kövét kreálni belőlük.

Először is nézzük a befektetési oldalt. Nos, a mérleg ezen oldalára a skill felhúzásának költsége kerül. Ez az én esetemben anno kb. 1500 aranypénzt jelentett. Ez az összeg persze lehet jóval alacsonyabb is, ha az ember hajlandó kicsit farmolni, vagy várni arra, hátha valaki olcsóbban teszi be az AH-ba az adott alapanyagot. (Én akkoriban ilyesmire nem figyeltem, de különben is úgy vélem, hogy mire az ember 70-es lesz még az első, 60%-os mount megvásárlása után is kell, hogy legyen legalább 1-2k „felesleges” pénze.) Ha megvan a kellő skill, jöhet a megfelelő receptek megvétele. Ezzel kapcsolatban két fontos dolgot érdemes megjegyezni. 1. Nézzünk szét melyik gemek kelnek el a legmagasabb áron az adott szerveren, s próbáljuk meg annak a receptjét megvenni. 2. Itt nem érdemes kapkodni, sokszor igen olcsón juthatunk hozzá, a későbbiekben aranybányát jelentő papírokhoz. A mi szerverünkön a rare gemek receptjei általában 250-350g körüli áron mennek el, de ha kicsit odafigyelünk (gyk: gyakran csekkolgatjuk az AH-t) megeshet, hogy sokkal kisebb kiadással megúszhatjuk a bizniszt. Ne feledjük balfaszok mindenhol vannak. J Szerencsémre én is összefutottam párral, legalábbis az AH-n keresztül. Ilyen kis „ügyes” emberek révén sikerült szert tennem 90g-ért a Jagged Talasite (remek kis kő, lehet vele kaszálni) receptjére, amelyet azóta csakis 300g-nál magasabb buyout-tal láttam, de történt olyan is, hogy 200 aranyat perkáltam meta-gemes designért, holott ezekért általában 700 gold körüli összegeket szoktak elkérni.

Tanácsos, mindenféle kék kőhöz megtanulni legalább egyféle csiszolási technikát. Ha ezzel megvolnánk, nincs más dolgunk mint hátradőlni, és nézni, hogy gyarapszik a tőkénk. S, mindezt hogyan? Mi sem egyszerűbb. Prospecting, prospecting, prospecting. Vásároljunk minél több Adamantite Ore-t. Ezeket szedjük szét, s a belőlük kapott kék köveket csiszoljuk, majd adjuk el az AH-ban, minél drágábban. Tudom, hogy ez kicsit lutrinak tűnik, de higgyétek el nem az. Egy-két stack ore esetében ugyan előfordulhat, hogy nem találunk semmi értékeset, de ha sok ércet veszünk a nagy számok törvényének köszönhetően garantált a siker. Jómagam általában 10-15 stack adamantite-ot vettem egyszerre, amely 200-300 db ércet jelent, s mivel 5-ösével lehet őlet prospectelni, azt jelenti, hogy 40-60 esélyünk lesz arra, hogy találjunk valami finomat. Aranyban ez a művelet a következőképpen néz ki: 10x20Adamantite Ore10x25g:250g. Egy eladott csiszolt rare gem ára átlagosan 60-65g, vagyis ha 40 prospectingből csak 4 ritka követ találunk máris visszajött az alapanyag ára. S szinte biztos, hogy ennél nagyobb szerencsénk lesz, és akkor még nem beszéltem a rengeteg common kőről+plusz a művelet során keletkezett powderről. Az élelmesebbek akár felhasználhatják, s megpróbálhatják elsózni őket az AH-ban, én őszintén megvallva mindig csak vendor-trashként tekintettem ezekre a dolgokra. (Nincs is szebb annál, mint mikor az ember 200 gyakori gemet passzol el a vendornak 1g/db áron. Jelentkezzen, aki egy sima vendor látogatás után +n száz arannyal a zsebében szokott távozni.)

Egy szó mint száz, az üzleten csak nyerhetünk. Szinte száz százalék, hogy sikeresek leszünk. Ebbe a levesbe csupán egy légy köphet bele. A kínai. Az utóbbi időben a szerverünkön jelentősen emelkedett az adamantite ára. Mostanában nem ritka, hogy 35goldot is elkérnek egy 20as adagért. Ha úgy érezzük, hogy ez kicsit sok. (lehet még így is megéri a prospecting, nem számoltam utána) érdemes stratégiát váltani, és csiszolatlan gemeket vásárolni. Ezekkel is folyton tele az aukciós ház, s mindig akad néhány olyan amelyek csiszolás után busás haszonnal adhatunk tovább. Én ma reggel például 3 Dawnstone-t vettem 40g/db áron, s a belőlük készített Smooth Dawnstone-okat 70g-ért pakoltam be az AH-ba. Vagyis csak ezen a kis bolton 90
aranyat kasszírozok. 1 perc alatt 90g-keresni, azt hiszem igazán nem rossz üzlet.
Tehát – és ez egy végleges tehát – ha az ember 280%-os repülő hátast szeretne, de nincs kedve órákat tölteni a farmolással, feccöljön egy kis pénzt a Jewelcraftingba, s a siker garantált. Napi negyedóra „munkával” simán meg lehet keresni 300, jobb napokon 500 aranyat is. Azaz két hét alatt mindenkinek lehet ilyen, mint ez itt ni:

No comments: