Deja Vu

Nos, így jár az a blogger aki sokáig hanyagolja "munkásságát', és ahelyett hogy papírra vetné-feltöltené gondolatait, csak a fejében kreálja meg a postokat, amelyeknek tartalma, köszönhetően a lazsálással töltött időnek, közel sem aktuális. Sajnos erre én is ráfáztam. Ez az iromány már néhány hete befészkelte magát a fejembe, de tegnap este óta immáron csak a múltba révedezés örömét adja. Ám én ezt egy cseppett sem bánom. Azonban, mielőtt rátérnék a tegnap esti fejleményekre, mindenképp szeretném leírni, milyen gondolataim voltak a játékkal kapcsolatban az elmúlt időben. Íme.
Mivel remek címadó készséggel áldott meg az isten, mi sem természetesebb annál, minthogy megtaláltam a tökéletes címet eme írásomnak. Deja vu. (Ha mégegszer leírom, az is Deja Vu? Deja Vu. Talán.) Szóval, ez a gondolat bizony elég sokszor eszembe ötlött a közelmúltban. Egy-két dologtól eltekintve, a wow ugyanazt nyújtotta, mint körülbelül 9-10 hónapja. Persze az az egy-két különbség igencsak markáns, és éppen emiatt nem is bánom, hogy így alakult. Hogy mire is gondolok, mikor ezt a remek kis francia kifejezést emlegetem? Azt hiszem akárhogy is variálnám az ide feltöltött képek sorrendjét a napnál is világosabban látszana mire is utaltam. Bár a szereplők mások, úgy az én karakterem, mind a körülöttem levőké is, a képek gyakorlatilag mégis ugyanazt a szituációt ábrázolják sok-sok hónap különbséggel.

Persze a World of Warcraft világában sokszor előfordul az, hogy ugyanazt az eseményt többször átéli a játékos, különösen akkor, ha több karakterrel is játszik, ám az talán viszonlyag ritka, hogy ugyanabba a szituációba csöppen bele, amelyet már egyszer, régesrégen élt meg. Velem mégis ez történt. Amikor úgy döntöttem, hogy otthagyom a horda oldali RC-met - amely már egyébként is közel állt a széteséshez, a nem kevés belviszály következtében -, a Community épp ugyanabban helyzetben volt, mint a Maiev az utolsó néhány hétben. Molten Core gyakorlatilag farm statusban volt, leszámítva Ragnarost, akin bőszen próbálkoztunk, de az idő rövidsége miatt nem nagyon volt lehetőségünk igazán összefogott, és jól megtervezett támadást indítanunk a nagy láng ellen. Sem itt, sem ott. Eközben persze voltak sikerélmények is.

Onyxia őnagysága többször is megadta magát mindkét közösségnek. Bár eleinte mindkét helyen ugyanazok a problémák jelentkeztek. Habár a csapat, köszönhetően a sikeres Mc és Zg raideknek megfelelően felszerelt volt, mégsem jött össze soha egy normális run a sárkány odújába, mert kevés ember volt attuned, vagy ha lett is volna elég, valahogy egyetlen időpont sem tűnt alkalmasnak arra, hogy összejön egy rendes társulat. Így aztán, hosszú időt élt meg mindkét "kommuna" mire odáig jutott, hogy a sárkányhölgy nevét is a legyőzőtt ellenfelek listájára véshette. Ám mintha egy mese két különböző, de mégis tökéletesen párhuzamos szálon futna, teljesen egyforma módon tört meg a csend. Mindkét helyen, mindössze egyszer volt arra szükség, hogy összejöjjön egy ütőképes csapat, aki tudja, hogy mi a dolga, s láss csodát Onyxia nem is élt tovább. Sem itt, sem ott.
Furcsa ezt mondani, de manapság egy PUG könnyebben legyőzi őt, mint egy komoly, de sárkányölés szempontjából kezdő RC. Hiszen egy PUG éppen azon az elven gyülekezik, hogy megölje a bestiát, és ennek köszönhetően csakis olyan embereket verbuvál, akiknek megvan a nyaklánc, amely biztosítja a belépést a barlangba. Ezzel szemben egy RC-ben több cél is akad egymás melett, így hát könnyen előfordulhat, hogy Onyxia a háttérbe szorul, és ott is lakozik mindaddig, míg elég ember össze nem gyűlik, egy normális próbálkozáshoz. (Persze minden relatív. Vannak akik négyen is megölték már őt. Mi ehhez eddig legalább 30 embert használtunk eleddig, bár kíváncsi lennék, mennyi ember volna a maievesek minimuma, aki képes lenne legyőzni őkelmét. Sztem tíz, a legjobbjaink közül elég lenne.)
Így futott tehát egymás melett párhuzamosan a "mese" vagy méginkább az idő fonala. Ám szerencsére ez a párhuzam immár a múlté. Tegnap este óta végre elmondhatok magamról valami olyat, amit nem tehettem meg januárban. S bár lehet, hogy hosszú volt ez a böjt, de mindenképp megérte. Hogy miért? Azon kis különbségek miatt, amit már az írásom elején említettem. Leginkább azért, mert itt a barátaimmal játszhattam. És játszhatok.