Vissza a gyökerekhez

Őszintén megvallva, mostanában kicsit lejöttem a WoWról. Mivel a raideket fokozatosan törölni kellett, nem sokat játszottam az elmúlt időben. Ugyan ott lett volna még alternatívaként a PvP-zés, vagy a sima szólózás-bandázás szerte Azerothban, de ezekhez ilyen-olyan okból nem nagyon fűlt a fogam. Battlegroundsokba azért nem akartam menni, mert mindenki odajár egyfolytában, és számomra túlságosan is farmolás íze lett a dolognak. (Bár korábban sem nagyon volt ez másképp.) Ami pedig a többi dolgot illeti. Hmm, hát nem is tudom. Az 5 emberes instákat már rég meguntam, s szólózgatni sincs túl sok kedvem, 2 héttel a TBC megjelenése előtt. Ám ma valami olyasmi történt, amilyen már nagyon régen nem. Élveztem a játékot egy kis karival is, ráadásul új tapasztolatokkal is gazdagodtam. Hogy mi volt a katalizátora ennek a folyamatnak? Nos, úgy hívják, hogy Boughar. S ő nem más, mint az én gimis osztálytársamnak s egyben barátomnak, Tamásnak a karaktere, egy 17-ik szintű Night Elf hunter. Őszintén megvallva ma délelőtt bárki kért volna, hogy játszak vele, nemet mondtam volna, tekintve, hogy eléggé le vagyok strapálva holmi gaz nátha ügyből kifolyólag, de Tamásnak nem mondhattam nemet, mivel ő sajnos csak egy 14 napos guest accounttal játszik, amely lassan lejár. Ha ma nem bandázunk, ki tudja mikor lett volna újra alkalmunk együtt csapatni. (Tomikám, ha ezt most olvasod, vedd célzásnak. Ne várj nyárig a WoW megvételével. :) ) Szerencsére, összehoztuk a témát, és én újra n00bnak érezhettem magam. A szituáció adott volt, Boughar éppen Darkshore tájain kvesztelgetett, nekem meg szerencsére volt egy lvl 16-os priest altom, aki éppen arra kóricált, úgyhogy könnyen összehoztuk a partit. S, hogy miért emlegetem magam n00bként? Könnyű a válasz. Gyakorlatilag Darkshore az egyetlen playfieldje a játéknak, amit nem igazán ismerek. A különböző altjaimmal keresztül-kasul bejártam már Azerothot, de mivel ez mindössze a második NE karim, s az első is csupán lvl11-es kort élt meg, sosem volt alkalmam felfedezni, az egyébként általam legszebbnek tartott színhelyet. Magasabb szinten persze vetődtem már arra, de akkor csak szimpla átutazóként, a terület questjei közül csak néhányat ismertem. Nem úgy Boughar, aki épp azelőtt előtte csinálta meg szinte mindet, mielőtt én beloggoltam. Így aztán az az abszurd helyzet fordulhatott elő, hogy egy teljesen ifjonc, alig egy hete játszó ember kalauzolt engem, aki immáron több, mint másfél éve gyilkolom a szörnyeket Kalimdor, vagy teszemazt Eastern Kingdoms tájain. Csak mondtam, melyik quest hiányzik még, aztán mehetett a follow Bougharra, aki egy profi magabiztosságával vezetett a különböző célhelyszínek, vagy célszemélyek felé. Utoljára ilyet, valamikor 2006 nyarán éltem át, amikor az első karijaimmal bolyongtam jobbra-balra, s ha valami profi megszánt, nem győztem csodálkozni, hogy honnan tudja ez ennyire biztosan, hogy mi merre van. Azóta én is "profi" lettem sokszor 40 embert vezetek csatába, ám mára mégis visszavedlettem egy kicsiny n00bbá. Mit ne mondjak, jól esett. Jól esett, hogy olyan dolgokat-küldiket csináltam melyeket előtte soha. Hogy nem farmolni mentünk valamit, hanem a dolog önnön valója miatt. No és hogy nem kellett folyton egymillió ember whisperjeire válaszolni, az is piszik jól esett. Remélem, ha megjelenik a Burning Crusade megint ugyanennyire fogom élvezni a játékot. Eljön majd ismét a szólózás, nomeg az 5 fős bandák ideje, s újra ismeretlen tájakon taposhat majd csizmánk talpa. Ja és van még egy reményem. Mégpedig, hogy ismét Boughar oldalán harcolhatok majd valamikor. (Ha ez a napokban megesik, screenshotot is csinálok majd ehhez a cikkhez, mert ma bizony a nagy öröm következtében elfelejtettem. :) )