
Tagnap délután hat óra körül sikerült hazaérkeznem, immáron a frissen vásárolt TBC társaságában. Jöhetett az install, s amint feltelepült a cucc, máris Outlands felé vehettem az irányt. Fáradtságomból adódóan csak 2-3 órát játszottam az este, így széleskörű tapasztalatokkal nem rendelkezem, de azért az első benyomásaimat szeretném képernyőre vetni. Kezdjük a rosszal.
Ami még nem az igazi:
- most még hatalmas tömeg, ebből következően lag van az első playfielden Hellfire Peninsulán
- az előzőből kiindúlva nem meglepő, hogy egyáltalán nem könnyű kvesztelni, kevés a mob, hiszen egyfolytában ölik őket, s a felszedegetős cuccokért is nagy a harc
- gyüjtögetős illetve az "ölj meg n medvét" tipusú questek az elején, ezeket régen sem szerettük, a tömeg miatt, most még kevésbé szimpatikusak
- a BF2-re emlékeztető world PvP egyelőre elég szánalmasnak tűnik, mielőtt a helyszínre értem volna, gondoltam biztos nagy harc van, mivel folyton jött a warning, hogy a 3 terület közül épp melyiket foglalta el a horda, vagy éppen a szövetség. Ehhez képest mikor odamentem nem volt kb semmi. Odaálltam az egyik zászlóhoz, jött még közben két allis, miénk lett a terület, s a kutya sem hederített ránk. Később elnéztem még a Stadiumhoz, amelyet éppen a horda birtokolt. Ott csak egy undead maget láttam, gondoltam jöjjön egy kis adrenalin, megküzdünk 1 vs 1-ben, de az első frostboltom castolása alatt egy rugó is beszállt a buliba. Közben arcomba csapódott egy kedves kis fireball. Ébredés a temetőben. Nekem elég is volt ebből ennyi. Gondolom most mindenki a questeket csinálja, lehet a későbbiekben lesz itt komoly harc is, de jelen pillantban inkább csak a vicc kategóriába sorolható az itteni "háború".
S, ami már most is remek:
- az újdonság varázsa mindennél többet ér - eddig soha nem látott helyek, arcok, tárgyak
- bár ahogy említettem, nem nagyon voltam oda az agyatlan hentelős questekért, ám volt egy olyan is, ami igencsak elnyerte a tetszésemet. Ebben, egy ork falu négy tornyát kellett megjelölni, egy füstölős-tüzijátékszerű cuccal, amely gyakorlatilag egy jelzés volt a támadás helyét illetően. Amint magasba röppentek a füstölgő rakéták, máris jöttek a griffjeink, s lebombázták az adott tornyot. Ötletes. Képet is csináltam iziben, bár ahogy így utólag elnézem, azt hiszem nem fogok érte pulitzert kapni.

A további előnyöket még hosszan sorolhatnám, de inkább megyek, s leverek pár rossz fiút Hellfire Peninsula vidékén. Fejlődnöm kell ripsz-ropsz, mert most olvastam, hogy egy másik szerveren valaki elérte a lvl 70-et. 27 óra alatt. Anyád!
2 comments:
Be kell valljam nekem csalódást okozott a kiegészítő első látásra. A portál utáni első helyszin sivárnak és ötlettelennek tünt, a questekben nem láttam semmi fantáziát, ráadásul hiába próbáltam őket a leírás alapján megoldani egyetlen mobot/tárgyat sem találtam. Továbbálltam gyorsan a következő régióba ami már sokkal szimpatikusabbnak mutatkozott. Kipróbáltam a Draenei fajt is ami kellemes meglepetéssel szolgált. A karakterek és a kezdőhelyszin is nagyon tetszett. A bloodelf kezdőhelyszin pedig hát kárpótolt minden kezdeti csalódásért. Mind a látvány mind pedig a zene kifogástalan. A grafika varázslatos, beleértve a karaktereket is, a zene pedig iszonyú hangulatos. Nagy kár hogy ezen a területen csak nagyon kevés időt töltenek a játékosok, 10-es szint után már nem sok értelme van ide visszatérni, ezért is nem szeretem ezt a szintekre osztott rendszert. Lehet jobb ötlet lett volna inkább a portál utáni helyszinbe fektetni azt mennyiségű és minőségű munkát amit a két új kezdőhelyszinre költöttek.
Alapvetően azért a WoW története meghatározza, hogy melyik helyszín milyen legyen. A portál mögé nem lehetett volna hatalmas dzsungelt, vagy virágzó réteket pakolni, mert ott azt kellett mutatnia a tájnak, hogy ott bizony korábban - nomeg most is - nagy csata dúlt. Démonok, és társaik -> kopár puszta világ. Nekem sem tetszett Hellfire Peninsula tulságosan, de a következő két hely bőven kárpótolt. Főleg Terrokar Forest. A questek között tényleg vannak unalmasak is persze, de ahogy írtam, van egy pár nagyon ötletes. Remélem visszamész majd, és megcsinálod őket.(Legalább a repu miatt. :) ) Az új kezdőhelyek közül még csak a dranei-oknál jártam, de tényleg abszolút hangulatos az egész környezet. (Erről írok is majd, elvégre csak 1 palát csináltam minden fogadalmam ellenére.) A blood elfekét is megnézem majd persze, bár már a fotók is meggyőztek a hely szépségéről. Ami meg a mondandód végét illeti, az engem is szokott kicsit zavarni, hogy a korábbi helyekre alapjában véve nincs miért visszamenni magasabb szinten, dehát ez van. Nem hiszem, hogy olyan nagy gond volna ez. Amúgy meg ha a blizzardék a két kezdőhelyszín helyett Outlands tájaira fordítottak volna nagyobb energiát, mint ahogy azt te mondtad akkor most azért hőbörögnénk, hogy miért kellett úgy elnagyolni a kezdő playfieldeket, csak azért, mert ott csak lvl10-ig játszik az ember. Ha jobban belegondolunk, minden egyes helyszínen túl lehet lenni, mondjuk egy napon belül.
Post a Comment